Tartja magát az informatikai biztonsági piac

MTI Sajtóadatbank, 2009. november 6. 10:46

A válság ellenére nem csökken az informatikai biztonsággal foglalkozó Noreg Kft. bevétele, amely az idén eléri a tavalyi 500 millió forintot, miközben az adózás előtti eredménye 10 százalékkal növekedve 50 millió forint lesz.

Kőrös Zsolt, a társaság ügyvezető igazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az iparág általános visszaesésével szemben a biztonsági megoldások iránt nem csökken a kereslet. Valószínűleg azért, mert a vállalatok egyre több szolgáltatást nyújtanak az interneten, amelyek nem működnek biztonsági megoldások nélkül.

Az ügyvezető elmondta, a Noreg ezen a területen újabb lehetőségeket lát, s most az IBM-mel összefogva a bankkártya adatok biztonságos kezelésével kapcsolatos szolgáltatásokat nyújt elsősorban bankoknak és olyan nagy kereskedelmi cégeknek, amelyeknél sokan fizetnek kártyával.

Hozzátette: a problémát az okozza, hogy a hitelkártyás fizetés terjedésével együtt a csalások, lopások száma is megnőtt. Éppen ezért az Egyesült Államokban már szigorúan szabályozzák a folyamatot, aminek következtében ott egyre több cég auditáltatja magát független szervezettel azért, hogy megfeleljen az előírásoknak, s megakadályozza a csalást. Amerikában törvény írja elő, hogy a bankkártya adatokat kezelő vállalatoknak milyen biztonsági előírásoknak, szabványnak (PCI DSS - Payment Card Industry Data Security Stabdards) kell megfelelniük.

Egy amerikai felmérés szerint a kártyacsalások több mint 60 százaléka azért következhet be, mert például a bank informatikai rendszere nincs jól felépítve, illetve a rendszergazda vagy a hálózati szolgáltató hibát követ el. Ugyanilyen arányban külső támadás okozza a kárt, kihasználva a rendszer sérülékenységét.

Kőrös Zsolt elmondta, úgy látják, hogy a magyar bankok és kereskedők felkészítése az auditálásra új üzleti lehetőséget kínál számukra. A Noreg az IBM-mel közösen készíti fel a cégeket az auditra, végzi el a rendszerek átvilágítását, tárja fel a biztonsági réseket, s javasol megoldásokat a hibák megoldására. Az auditot azonban nem ez a két cég, hanem egy független szervezet végzi.

Kulcsszavak: Noreg +céginfo

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Stratégiai megoldások és kihívások a KKV Summit 2025 konferencián

Május 7-én ismét megrendezésre kerül a magyar középvállalkozások egyik legfontosabb éves eseménye, a KKV Summit 2025 konferencia. A rendezvény a budapesti Mol Campusból kerül megrendezésre, ahol a hazai gazdaság vezető szereplői, sikeres vállalatvezetők és szakértők osztják meg tapasztalataikat a vállalkozásokat érintő legnagyobb kihívásokról és azok lehetséges megoldásairól.

2025. március 26. 16:15

Itt van Magyarország 50 legjobb munkáltatója

Magyarországon új digitális kiadvány jelenik meg, amely a munkaerőpiacra fókuszálva évente bemutatja az ország 50 legjobban értékelt vállalatát. A rangsor olyan cégeket sorol fel, amelyek munkakultúrájuk, juttatásaik és karrierlehetőségeik terén a legkiemelkedőbbek a dolgozók szerint.

2025. március 26. 11:31

Mesterséges intelligencia a marketing szolgálatában

A Microsoft adott otthont a Magyar Marketing Szövetség Marketing Döntéshozók Klubja legutóbbi rendezvényének, mely március 20-án zajlott, és a mesterséges intelligencia marketingben betöltött szerepét és lehetőségeit helyezte középpontba. A rendezvény üzenete az volt, hogy az AI nem csupán a jövő technológiája, hanem már most is olyan eszközként működik, amely jelentősen növeli a marketingmunka hatékonyságát. A Microsoft szakértői gyakorlati példákon keresztül mutatták be, hogyan integrálható az AI a marketing- és értékesítési folyamatokba, elősegítve azok optimalizálását és gyorsítva az üzleti döntéshozatalt.

2025. március 25. 16:13

2026-ra a világ legnagyobb fulfilment áruházává válik a soroksári IKEA

Egy évvel az átfogó felújítás bejelentése után a soroksári IKEA egyesíti azokat az új megoldásokat és fejlesztéseket, amelyeket a legnagyobb lakberendezési kiskereskedő már világszerte tesztelt, és 2026-ra a világ legnagyobb IKEA fulfilment áruházává válik. 

2025. március 25. 15:45

Ötgenerációs munkahelyek: Hogyan segíthetik az együttműködést a különböző korosztályok?

A generációs különbségek sokak szerint feszültségekhez, széthúzáshoz és akár konfliktusokhoz is vezethetnek, különösen a munkahelyeken. De vajon elkerülhetetlen, hogy így alakuljon? Hogyan hat az innovációs nyomás a generációk közötti együttműködésre? Problémaként vagy lehetőségként kellene tekinteni a különbözőségekre? Ilyen kérdésekre keresnek választ a Bosch Podcast legújabb epizódjában, ahol Steigervald Krisztián generációkutató és Somogyi András, a Bosch cég humánerőforrásért felelős alelnöke beszélgetnek.

2025. március 25. 14:41

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Díjazták a kimagasló innovációs teljesítményeket

2025. március 26. 20:23

Virtuális valóság az autonóm járművek fejlesztésében

2025. március 25. 17:52

Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt

2025. március 21. 16:38

iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron

2025. március 18. 13:29