Interneten az első filmhíradók

Kiss Ádám Zoltán, 2009. november 7. 13:05

Több hasonló kezdeményezés után most eredeti formában, vágatlanul megtekinthetjük az 1931-1943 közötti összes filmhíradót. Az oldalon összesen 63 órányi anyagot és 5183 filmhírt találhatunk a régi idők Magyar Világhíradójából rákereshető formában, köztük a legelső hangos híradót.

Ez az első alkalom, hogy egy korszak filmhíradói szakértői válogatás nélkül, teljes egészében az érdeklődők elé kerülnek. Úgy, hogy azokat a közönség kommentálhatja, kulcsszavazhatja, rendezheti és felhasználhatja saját blogjához vagy iskolai prezentációjához. A Magyar Nemzeti Filmarchívum 2005-ben az Informatikai és Hírközlési Minisztérium támogatásával digitalizálta gyűjteményének egy részét. 115 játékfilm mellett az 1931-es első hangos filmhíradótól kezdve 1943-ig 597 darab filmhíradót digitalizáltak a szakemberek. A digitális kópiák ezután a NAVA külön gyűjteményébe kerültek. Tavaly, a 77 filmajándék elnevezésű akció sikere nyomán határozták el, hogy a Filmarchívumban őrzött és felújított filmhíradókat is hasonló, felhasználóbarát módon teszik elérhetővé.

Az oldal készítői szerint múltunk dokumentumai a jelen kultúrájának építőkövei. A kulturális építkezés pedig akkor sikeres, ha mindenki hozzáfér az építőelemekhez és ha élénk, tényszerű párbeszéd alakul ki az értelmezések között. Vannak, akik szerint ezek a dokumentumok hamisak, torzítják a valóságot. Szerintük minden ilyen dokumentum reprezentáció. Nem lehet független a kortól, amelyben született. És nem független a közreadó szándékától sem. A filmhíradó nem olvasható tankönyvként, inkább lenyomatát adja a kornak. Mint archívum nem tehetnek mást: megőrzik, ami ránk maradt, közben pedig lehetőséget biztosítanak az utódoknak arra, hogy értékeljék mindazt, amit mondani akartak magukról az elődök. És végül egy tömör krédó a Navától: „Egy archívum nem ítélkezik”.

Kulcsszavak: NAVA film

Internet ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Super Bowl 2025: Mikor várható a végeredmény magyar idő szerint?

A 2025-ös Super Bowl, hivatalos nevén Super Bowl LIX, 2025. február 9-én, vasárnap kerül megrendezésre a New Orleans-i Caesars Superdome-ban. A mérkőzés magyar idő szerint 00:30-kor kezdődik, így a végeredmény várhatóan hajnali 4 óra körül lesz ismert, a játék menetétől és az esetleges hosszabbítástól függően.

2025. február 9. 20:07

Nézd élőben az Oscar gálát; technológiai forradalom Hollywoodban

Március 2-án a világ szeme ismét Hollywoodra szegeződik, aki akarja, akár élőben is nézheti a 2025-ös Oscar-gálát. Az idei esemény különösen izgalmas az informatikai és technológiai vonatkozások miatt, hiszen a filmipar egyre inkább a digitális világ eszközeire támaszkodik. Több jelölt is kiemelkedő technológiai megoldásokat vonultat fel, és az Akadémia már előre kihirdette azokat az innovációkat, amelyek idén technikai Oscar-díjat érdemeltek.

2025. február 5. 18:45

Kábel helyett mobil: A vezetékes internet csökkenésének okai

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legújabb kutatása szerint hazánkban egyre lassabban növekszik, míg néhány uniós országban már csökken a vezetékes internetre előfizetők száma. A kutatás arra mutat rá, hogy a folyamatosan fejlődő és egyre kedvezőbb árú mobilinternet a jövőben fokozatosan helyettesítheti a vezetékes technológiát, hasonlóan ahhoz, ahogy egykor a mobiltelefonok kiszorították a vezetékes telefonokat.

2025. február 4. 18:10

A jó webdesigner UX designer is

Ma már alapelvárás a vállalkozások felé, hogy honlappal rendelkezzenek, a saját weboldal hiánya sokakban megrendíti a bizalmat. Nem elég azonban egy honlap – jó honlap kell! Informatív, látványos, könnyen használható. Elég mindehhez egy jó webdesigner?

2024. november 27. 21:35

Bekerült egy magyar internet szolgáltató kínálatába a Starlink

Magyarországon egy hivatalos Starlink viszonteladó magyarországi képviselőjeként a Vannet Telekommunikációs Kft. kínálja elsőként üzleti ügyfeleknek magyar nyelvű támogatással a Starlink műholdas internetszolgáltatását. A gyors és rövid késleltetésű technológia a rossz internetellátottságú helyeken és másodlagos, backup szolgáltatásként is új perspektívát nyit a cégek számára.

2024. október 16. 15:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Szoboszlai Dominik és a Liverpool: Hogyan követhetjük nyomon a mérkőzéseiket?

2025. február 7. 15:20

IAB Hungary kihirdette az Év videós hirdetése 2024 versenyének győzteseit

2025. február 7. 09:54

Milyen nagy lesz a közelgő havazás? Előrejelzés a mesterséges intelligencia segítségével

2025. február 1. 13:44

Veszélyes hirdetések rejtőzhetnek a keresési eredményekben: hogyan ismerjük fel ezeket?

2025. január 30. 14:34