Telefonszámokat gyűjtött az iPhone játékfejlesztő cég

MTI Sajtóadatbank, 2009. november 10. 09:30

Bíróság elé állították a Storm8 fejlesztőcéget, mert a vád szerint az iPhone telefonokra készített iMobsters és Vampires Live című játékok titokban begyűjtötték a készülék - és a program - felhasználóinak és ismerőseiknek telefonszámait.

A felperes Michael Turner Washington állambéli magánszemély szerint az Apple hálózatán keresztül megvásárolható szoftverek az iPhone telefonkönyvéből mazsolázták ki és küldték el automatikusan a telefonszámokat a játékosok tudtán kívül - adta hírül a Joystiq.

 A vádirat szerint a Storm8-at azzal vádolják, hogy egy szoftveres "hátsó kaput" használt ki egy a játékba épített víruskód segítségével, amelyik hozzáfért a számokhoz, majd összegyűjtötte és továbbküldte azokat. A felhasználókon kívül természetesen az Apple-t is átverte a Storm8, hiszen a cég sem tudott semmit az általa forgalmazott szoftver illegális trükkjéről.

 A Storm8 azt állította, hogy semmi haszna sem származik abból, ha összeszedi a kérdéses telefonszámokat. Bár azt a cég elismerte, hogy augusztusban gyűjtötte a számokat, azonban ez szerinte csak szoftveres hiba eredménye volt és nem szándékos. A felperesek jogásza szerint azonban csak egy nagyon is különleges és egyedi szoftverkód férkőzhetett hozzá az adatokhoz és nevetséges lenne megpróbálni egy szoftverhibával takaróznia a Storm8-nak.
 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10