Fejlesztések EU-támogatással a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban

Mint azt Sóron László főigazgató-helyettes a projekt szerdai nyitórendezvényén elmondta, a Tudásdepó-Expressz pályázaton elnyert támogatás felhasználásával egységes integrált katalógust fejlesztenek ki, amely lehetővé teszi, hogy akár mobilról vagy otthoni számítógépről kereshessen az olvasó, méghozzá a nap 24 órájában.
Középiskolásoknak, felsőoktatási intézményekben tanulóknak speciális könyvtárhasználati fogalakozásokat szerveznek, bemutatják például, hogy miként kereshetnek a Corvina-katalógusban vagy az MTI Sajtóadatbankjában. A szombaton nyitva tartó tagkönyvtárakban
családi napokat tartanak, olvasásnépszerűsítő kampányokat indítanak 2010-ben és 2011-ben a magyar kultúra napjához kapcsolódva Klikkelj az olvasásra szlogennel, és nyári programsorozatot is szerveznek napközis táborokban a főváros támogatásával.
Speciális terv készül a veszélyeztetett - kallódó - fiatalok beilleszkedésének segítésére: a könyvtár megújuló, interaktívvá váló honlapján külön tematikus alportált fejlesztenek számukra, és a könyvtári informálódásukat segítő mentori szolgálatot is szerveznek.
A zeneoktatás és a zenei műveltség terjesztését, az interkulturális párbeszédet zenei alportál segíti majd - tette hozzá Sóron László.
Schneider Márta, az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára rámutatott, hogy a magyar könyvtár hatalmas lépést tett, szinte egy egész évszázadot ugrott át a XIX. századi
körülményekből a XXI. századiakba. Ez az egész kulturális intézményrendszerben egyedülálló - hangsúlyozta.
Megjegyezte: azt szokták mondani, hogy a tudás hatalom, a mostani információ-túltermelésben azonban akkor "hatalom" - esély - a tudás, ha az információ jól szegmentálva azokhoz érkezik, akik hasznosítani tudják.
Hozzátette: a különféle pályázatok közül a Tudásdepó-Expresszhez elkülönített mintegy 2 milliárd forintot jóformán az utolsó forintig elvitték a sikeres pályázók.
Ikvai-Szabó Imre, Budapest főpolgármester-helyettese azt fűzte hozzá, hogy ez fejlesztés a főváros - 90 százalékban szolgáltatás alapú - gazdaságának GDP-termelő képességét is növelni fogja.
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár informatikai és szolgáltatásfejlesztési programja, amelyhez a vissza nem térítendő támogatást az Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Megújulás Operatív Programja keretében meghirdetett Tudásdepó-Expressz pályázaton nyerte el az intézmény, 2009. szeptember 1-jén indult el és egészen 2011. június 30-ig tart.
Kapcsolódó cikkek
- Harmonizálja az EU a frekvenciák kiosztásának szabályait
- Az EU-Bizottság új szabályokkal könnyíti az internetes értékesítést
- Internet Fiesta a könyvtárakban
- A tinik által feltöltött személyes adatok akár örökre elérhetők maradnak
- Felére csökkentek a roaming díjak az EU-ban
- "Mr. Bean" a hivatalos spanyol EU-elnökségi weboldalon
- Microsoft kontra EU: 10 év után megegyezés
- Parkinson-kór, epilepszia, fertőző és szívbetegségek: több millió euró a magyar kutatóknak
- Milliárdokat költenek a franciák nemzeti kincseik digitalizálására
- Reuters: az EU a jövő héten lezárja a Microsoft-ügyet
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
58 ezer felújított mobil, 4 millió kilóval kevesebb szén-dioxid – ezt tette a Rejoy a bolygóért
A Föld napja alkalmából a Rejoy.hu összegzést készített arról, milyen környezeti hatása volt az elmúlt két és fél évben végzett tevékenységének Magyarországon. A francia ADEME környezetvédelmi ügynökség adataira alapozott becslés szerint a vállalat mintegy 4 millió kilogramm szén-dioxid kibocsátását segített megelőzni azzal, hogy új készülékek helyett felújított eszközöket kínált vásárlóinak.
Új mobil visszaváltó automaták mutatkoztak be hazai rendezvényeken
Áprilisban két helyszínen is bemutatkozott hazánkban egy új, mobil visszaváltó automata: a 40. jubileumi Telekom Vivicittán és a Hungexpon megrendezett CONSTRUMA 2025 kiállításon. A jövőben ezek az automaták fesztiválokon, tömegrendezvényeken és sporteseményeken segítik majd a PET palackok, fémdobozok és üvegek visszaváltását.
Közeleg az érettségi, még nem késő felkészülni
Május 5-én kezdődnek a 2025-ös tavaszi érettségi írásbeli vizsgák, és bár már csak napok vannak hátra, a szakértők szerint ez az időszak még komolyan befolyásolhatja a végeredményeket. A végzősök számára ez az utolsó hajrá nemcsak a tanulásról szól, hanem komoly mentális megterhelést is jelent.
Digitális csend és szent hagyomány: búcsú, majd konklávé
Ma, 2025. április 21-én elhunyt Ferenc pápa. Az elcsendesedés, a búcsú után jön egy másfajta - immár digitális - csend: a pápaválasztás évszázados rituáléja a 21. században is megőrzi titokzatosságát, miközben a modern technológia új lehetőségeket teremt a titkok megőrzésére, a teljes információs zárlatra. A Vatikán szigorú informatikai intézkedésekkel védi a konklávé titkait, miközben a hívek világszerte digitális eszközökön keresztül követik az eseményeket.
Innováció és élmény a pénzügyek világában – a K&H digitális megoldásai
Az Innováció és Kreativitás Világnapján érdemes elgondolkodni azon, hogyan alakítják át a legújabb technológiai fejlesztések a hazai pénzügyi szektort. A K&H Bank digitális újításai nemcsak rangos szakmai díjakat hoznak, hanem valódi, mindennapi segítséget is nyújtanak az ügyfeleknek – legyen szó online vásárlásról, koncertélményről vagy pénzügyi tudatosság fejlesztéséről.