Országos digitális könyvtár felállításáról döntött a német kormány

MTI Sajtóadatbank, 2009. december 4. 09:10

Az évszázad projektjének, a Google-ra adott német válasznak nevezték szinte azonnal azt az országos digitális könyvtárat, amelynek létrehozásáról szerdán döntött a berlini kormány.

A hivatalos nevén Német Digitális Könyvtár (DDB) felállítása a kormányhatározat szerint 2011-ben kezdődik. A tervek szerint abban 30 ezer kulturális- és tudományos intézmény adatbankjai kapcsolódnak össze, és a tartalom az állampolgárok számára egyetlen országos
portálon hozzáférhetővé válik.

Az évszázad projektjét Bernd Neumann kulturális államminiszter mutatta be a sajtónak a kormány ülését követően, a könyvtár tervezett létrehozását a digitális információ világába való hatalmas ugrásként jellemezve. Utalt arra, hogy a digitális könyvtár az évszázadok óta összegyűjtött és megőrzött, többnyire állami pénzen vásárolt kulturális kincseket teszi közkincsé, mégpedig - mint hozzáfűzte - állandó jelleggel és minden kereskedelmi cél nélkül.

Neumann szerint a könyvtárban megtalálhatók lesznek a szerzői jogi szempontból szabadon hozzáférhető könyvek, beleértve azokat a legértékesebb kiadásokat is, amelyek kikölcsönzése mindeddig lehetetlen volt, és azokat csak az egyes könyvtárban lehetett megtekinteni. 2011-től kezdődően viszont ezek is a DDB internetes portáljára kerülnek.

Ezen kívül a könyvtár fontos magyarázatokat, illetve eligazításokat nyújt a kiválasztott témakörökkel kapcsolatban. Sőt az előirányzott tervek között szerepel az is, hogy a digitális könyvtár segítségével hozzá lehet jutni könyvek, fotók, archív anyagok, feljegyzések, valamint szobrok, zenék és filmek digitális másolatához is. Ez pedig azt jelenti, hogy DDB átfogja az ország kulturális és tudományos intézményeinek szinte minden fajtáját, kezdve a könyvtáraktól a levéltárakon és a múzeumokon keresztül egészen a tudományos intézetekig.

Az országos könyvtár felállításának költségeit a szövetségi kormány és a tartományok közösen fedezik. A központi infrastruktúra létrehozására 5 millió eurót irányoztak elő, míg a működési költségek az előzetes becslések szerint évente mintegy 2,6 millió eurót tesznek ki.

Kulcsszavak: könyvtár

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kincsek a fiókban: Hogyan hasznosítsuk újra régi készülékeinket?

A MediaMarkt megbízásából készült friss, országos kutatás szerint aggasztó mértékben gyűlnek a használaton kívüli elektronikai eszközök a magyar otthonokban. Bár a legtöbben csak 4-5 évente (vagy még ritkábban) cserélik le mobiltelefonjukat (68%), a lecserélt, de működő készülékek több mint fele (54%) egyszerűen a fiók mélyén végzi.

2025. április 28. 20:28

A nyár színei a PC-d házán – The Tower 300 új színváltozatokban

A prémium PC-hardvermegoldásairól ismert Thermaltake bemutatta népszerű The Tower 300 mikro toronyházának két új, stílusos árnyalatát: a Matcha Plumot és a Peach Fuzzt. 

2025. április 28. 18:49

AutoWallis: Új nagyhaszongépjármű központ nyílik Csehországban

Az AutoWallis Csoport tovább növeli cseh piaci jelenlétét, miután megnyitotta első nagyhaszongépjármű értékesítési és szervizpontját Csehországban. A dél-csehországi Hůry településen található, 3.400 négyzetméteres létesítmény, amely Mercedes-Benz kamionok értékesítésével és szervizelésével foglalkozik, stratégiai fontosságú a cég számára. 

2025. április 28. 15:10

Kiberbiztonság 2025: Új kihívások és stratégiai válaszok a digitális térben

A digitális környezet robbanásszerű fejlődése – különösen a mesterséges intelligencia térnyerése – alapjaiban változtatja meg mindennapjainkat és munkakörnyezetünket.

2025. április 28. 13:25

Új korszak a gázszivárgás-felderítésben: Itt az ABB lézeres technológiája

2024-ben jelentős mértékben nőtt az érdeklődés az ABB MobileGuard földgázszivárgás-érzékelő megoldása iránt az előző évhez képest. Az európai és észak-amerikai olaj- és gázipari vállalatok, valamint közüzemi szolgáltatók egyre nagyobb figyelmet fordítanak a környezetvédelmi előírások betartására, valamint infrastruktúrájuk biztonságosabbá és ellenállóbbá tételére. Ennek következtében kulcsfontosságúvá vált a földgázszivárgások gyors és pontos észlelése, lokalizálása és mérése.

2025. április 28. 11:44

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Blokklánc vs. AI: Melyik technológia alakítja át gyorsabban a globális munkaerőpiacot?

2025. április 28. 16:57

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43