3D-ben érkezik a futball-vb

Régóta rebesgetik, hogy valamilyen nagy áttörésre van szükség ahhoz, hogy még több embert ültessenek le a televízió elé, már ha ez még egyáltalán lehetséges. Ennek egyik legkézenfekvőbb módja a marketingesek szerint a teljesen új, háromdimenziós televíziózás megteremtése. Ezen vagy egy tucat nagy elektronikai konszern dolgozik, ám a Sony mégis úttörőnek tekinthető, mivel nem csupán koncepció készülékeit mutogatja, hanem 2010-ben meg is kezdi az áttörést első sorozatgyártású 3D-s televízió családjával.
A tévék értékesítése jellemző módon megugrik a futball események körül, ezek közül is a legkiemelkedőbb a foci vb, így logikus lépés, hogy a Sony éppen ehhez az eseményhez időzítené a nagyobb volumenű eladások beindítását. Az újdonságok esetében mindig gondot jelent, hogy a hozzájuk illő, adottságaikat, előnyeiket kihasználó tartalom késik, ahogy a Blu-ray lejátszók esetében is az első időkben csak egy tucatnyi filmet nézhettünk újra és újra. Ezen a gondon is segítene a most megkötött, 25 mérkőzésre szóló megállapodás, mely legalább a focidrukkerek esetében vonzóvá tenné a vélhetően nem éppen olcsó készülékek megvásárlását. A gond inkább a filmekkel lesz, mivel ezeknek már gyártásukkor 3D formában kellene elkészülni, különben csak egy csökkent értékű utólagos 3D maszatolás után nyújtanak csökkent háromdimenziós élményt. Az ilyen mozik azonban egyelőre igen ritkák, a most bemutatkozó Avatar sci-fi ilyen lesz, ám a kritikusok szerint ezzel meg a hagyományos mozikban akadnak gondok, a 2D-s vetítések során a kép korántsem hozza a megszokott, 100 éves kora ellenére elsöprőn tiszta hagyományos celluloid minőséget.
Kapcsolódó cikkek
- Sony Alpha NEX-3 és NEX-5: a világ legkisebb cserélhető objektíves kompaktjai
- Sharp tévék RGBY technológiával, rekord alacsony fogyasztással
- 3D-kijelzős Samsung mobil
- FIFA focimeccsek Sony Bravia tv-tulajdonosoknak
- Cseppálló mini Walkmanek a Sonytól
- Sony World Photography Awards 2010: a győztesek
- Hányni fogsz a 3D TV-től
- Újdonságok a Panasonic-napon
- zzEPG 2.6.2
- Sharp 3D mobilkijelzők
Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Robotok, AI és hidrogénmeghajtás – Az ipar jövője a HUNGEXPO-n mutatkozott be
Lezárult a régió egyik legnagyobb ipari eseménye, az IPAR NAPJAI nemzetközi szakkiállítás és annak társrendezvénye, az AUTOMOTIVE HUNGARY járműipari beszállítói expo. A HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban megrendezett eseményen 15 ország több mint 300 kiállítója vett részt, és mintegy 11 ezer szakmai látogatót vonzott.
AutoWallis: Stabil árbevétel-növekedés, visszafogott nyereség az év első hónapjaiban
A kedvezőtlen makrogazdasági környezet ellenére az AutoWallis Csoport árbevétele 20 százalékot meghaladó növekedéssel 107 milliárd forintra emelkedett 2025 első negyedévében. A cég történetének eddigi legmagasabb negyedéves árbevételét elsősorban a korábban végrehajtott akvizíciók és üzletfejlesztések eredményezték. Ugyanakkor a vállalat működési eredménye (EBITDA) 31 százalékkal, 3,3 milliárd forintra csökkent, főként az instabil gazdasági környezet, a fix költségek emelkedése és az iparági bizonytalanságok (pl. vámintézkedések) hatására.
Visszatértek az LG Streaming hetek – még több tartalom, még nagyobb kedvezmények!
A tavalyi nagy sikerre való tekintettel az LG idén újra elhozza a Streaming heteket, méghozzá kibővített kedvezményekkel május 19. és június 30. között. A promóció ideje alatt 42 ország – köztük Magyarország – LG okostévé-felhasználói különleges ajánlatokhoz férhetnek hozzá, legyen szó ingyenes vagy jelentős kedvezménnyel elérhető streaming tartalmakról.
Maserati a Comói-tónál: ikonikus modellek a FuoriConcorso 2025-ön
Május 24–25-én a Maserati két ikonikus modelljét, a GT2 Stradale-t és az MCXtrema-t mutatja be a Comói-tó partján, a rangos FuoriConcorso rendezvényen. Ez az esemény, amelyet 2019 óta évente megrendeznek a Villa del Grumello és a Villa Sucota történelmi helyszínein, a luxusautók és a dizájn szerelmeseit vonzza.
Újabb rekord a Continentalnál – legyártották a 200 milliomodik radart
A Continental legyártotta kétszázmilliomodik radar szenzorát, ezzel újabb fontos állomáshoz érkezett az autóipari biztonsági technológiák területén. Ez a lenyűgöző szám nemcsak a vállalat technológiai fölényét bizonyítja – több mint 20%-os globális piaci részesedéssel rendelkezik –, hanem rávilágít a mobilitás egyik legmeghatározóbb irányára is: a vezetéstámogató rendszerek (ADAS) és az önvezetés felé tartó fejlődés dinamikájára.