Amerikában a szélessávú internethálózatok bővítésével teremtenek munkahelyeket
A szövetségi kormány a következő 75 napban 2 milliárd dollár vissza nem térítendő támogatást, illetve hitelt nyújt a szélessávú hozzáférés bővítését célzó programokhoz, amelyek a tervek szerint több tízezer embernek adnak majd munkát.
Az Obama-kormánynak a recesszió elmúltával a legfontosabb gondja a munkahelyteremtés; a munkanélküliség országos szinten már meghaladja a 10 százalékot, és jövőre valószínűleg tovább emelkedik.
Az első 182 millió dolláros csomaggal 18 internetes hálózati projektet segítenek 17 szövetségi államban, egyebek között Alaszkában, New Hampshire-ben és Arizonában.
A kormány összesen 7,2 milliárd dollárt irányzott elő a kongresszus által idén elfogadott 787 milliárd dolláros gazdasági ösztönző csomagból, hogy a szélessávú hozzáférés kiépítését támogassa internet nélküli vagy lassú internettel rendelkező térségekben.
A szélessávú internet a gazdaság minden szeletét érinti, példa nélküli lehetőségeket teremt a foglalkoztatás, továbbá az oktatás, az egészségügyi ellátás, a vállalkozások és a polgári szerveződések színvonalának javításához - hangsúlyozta a Fehér Ház nemzetgazdasági tanácsa. A kormány szerint ezek a fontos hálózati fejlesztések már a közeljövőben több tízezer állást fognak teremteni, és élénkítő hatással lesznek a gazdaságra.
Kapcsolódó cikkek
- Alapkövetelmény lesz a digitális írástudás a munkaerőpiacon
- Informatikai tudáshiány elé néz Európa
- Közösségi állásportált indított a Népszabadság
- A Pannon várhatóan 200 alkalmazottját bocsátja el
- Közösségi portálok: az álláskeresés buktatói?
- Nagy elbocsátások az amerikai technológiai ágazatban tavaly
- Szinte minden munkához kell már információs technológiai ismeret
- Megválik alkalmazottai harmadától az AOL
- Négyszáz fős létszámleépítés a Magyar Telekomnál
- Egyre divatosabb a munkaerő-toborzás a közösségi oldalakról
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Mesterséges intelligencia a tárgyalóteremben: lehetőség vagy kockázat?
A mesterséges intelligencia, az online bírósági platformok és az automatizált jogi eljárások alapjaiban formálják át az ügyvédi és bírói hivatást – ezekre a kérdésekre összpontosított a győri Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara által nemrégiben megrendezett nemzetközi konferencia. A rendezvényen hazai és külföldi szakértők, oktatók és gyakorló jogászok vitatták meg, miként változtatják meg a technológiai fejlesztések a jogászi szerepfelfogást és a mindennapi munkát.
Brüsszel vizsgálja: tisztességesen rangsorol-e a Google?
Az Európai Bizottság vizsgálatot indított annak megállapítására, hogy a Google tisztességes, ésszerű és megkülönböztetésmentes feltételeket biztosít-e a médiaszolgáltatók weboldalaihoz való hozzáférésre a keresőfelületén. Ez a kötelezettség a digitális piacokról szóló uniós jogszabály értelmében rótták a vállalatra – közölte a brüsszeli testület csütörtökön.
K&H STEM: ahol az ötletekből valódi innováció lesz
A jövő technológiái már ma formálódnak a fiatal fejlesztők kezében – a K&H Bank pedig évek óta azon dolgozik, hogy ezek az ötletek valódi innovációvá váljanak. A K&H STEM (Science, Technology, Engineering, Mathematics) pályázat idén is lehetőséget kínál a fiatal mérnököknek, kutatóknak és informatikusoknak, hogy bemutathassák saját elképzeléseiket vagy már létező projektjeiket, és szakmai valamint anyagi támogatást kapjanak azok továbbfejlesztéséhez.
Az SZTNH díjazta a jövő kutatóit és innovátorait
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) idén ismét díjazta az Ujvári János diplomadíj-pályázatra benyújtott szakdolgozatokat. A pályázat célja, hogy a végzős hallgatók a diplomamunkájuk témájához kapcsolódva értékes, gyakorlati ismereteket szerezzenek a szellemi tulajdon védelméről és hasznosításáról – olyan tudást, amelyet később kutatóként, mérnökként vagy vállalati szakemberként is hasznosíthatnak saját fejlesztéseik vagy cégük innovációinak piaci érvényesítése során.
Kínai kütyük a karácsonyfa alatt: már nem csak olcsó utánzatok
Az idei ünnepi szezonban tovább erősödött a kínai technológiai eszközök népszerűsége Magyarországon. Az online piacterekről rendelt ajándékok között egyre nagyobb arányban találunk okosórákat, fülhallgatókat, biztonsági kamerákat és babafigyelőket. Ezek a termékek nemcsak megfizethetők, hanem megbízhatók és sokszor kifejezetten innovatívak is. A magyar vásárlók tudatosabban válogatnak közülük, hiszen a korábbi, gyengébb minőségű másolatok helyét mára jól tervezett, fejlett eszközök vették át.

