Kingston: előrejelzés és a memóriapiac tendenciái

forrás Prim Online, 2009. december 20. 10:47

A Kingston Technology nyilvánosságra hozta a 2010-es évre vonatkozó, memóriapiaccal kapcsolatos előrejelzéseit és várható trendjeit. A vállalat elnöke és egyben társalapítója, John Tu úgy gondolja, hogy 2010 a mozgóalkatrészek nélküli merevlemezek és a memóriapiac iránti növekvő bizalom éve lesz.

Az alábbiakban a Kingston Technology elnök-társalapítója nyilatkozik, a mozgó alkatrészek nélküli merevlemezek (SSD), az USB 3.0 és a DDR3-technológiák, illetve a memóriapiac egyes szegmenseiben várhatóan bekövetkező változásokról.

Az SSD-technológia készen áll az alkalmazásra – A NAND-modulok fokozott gyártásának és a számos SSD-specifikus teljesítménynövelő szolgáltatást tartalmazó Windows 7 széles körben történő elterjedésének köszönhetően ez a technológia a számítógépes adattárolás fontos része lesz 2010-ben a vállalati és a személyes felhasználók számára egyaránt. A Kingston továbbra is különös figyelmet fordít a végfelhasználók tájékoztatására az ár-teljesítmény arány vonatkozásában is, amely szerint az SSD-k felülmúlják a hagyományos merevlemez-meghajtókat (HDD). Az SSD-k használata a teljes frissítőcsomagokkal egyszerű és zökkenőmentes, ráadásul azonnali teljesítménynövekedést biztosítanak.

Az SSD árának és kapacitásának fejlődése – Az árak közelítenek a 100 dolláros határhoz, így a Kingston várakozásai szerint, az SSD árak 2010-ben is csökkennek, ahogy a gyártók továbbfejlesztik a gyártási folyamatokat, várhatóan folytatódik a NAND egységek méretcsökkenése is. Az alacsonyabb ár közvetlen hatása lesz az SSD-k növekvő kapacitása, és lassan már az 1 terabájt kapacitású meghajtók is elérhetővé válnak.

Még tovább nő az USB-meghajtók kapacitása? – Vállalatunk 2009 júliusában forgalomba hozta a világ első 256 GB tárkapacitású USB meghajtóját, a DataTraveler 300-at. Azt gondolnák, hogy a Kingston ezzel elérte az USB-kapacitás határait? Egyáltalán nem. 2010-ben folytatódik a kapacitásnövelés, hiszen a lapkasűrűség technológiai fejlődése tovább erősíti ezt a tendenciát.

A memóriapiac további konszolidációja és a piacot jellemző fokozódó bizalom – A tavalyi előrejelzéseknek megfelelően nem volt nehézségektől mentes a DRAM-piac konszolidációja 2009-ben, viszont mindenképpen segítette az ágazat helyreállását. Az árak további emelkedése és a lapkagyártók veszteségeinek csökkenése azt jelzi, hogy az ágazat fejlődik. Mindemellett, a 2010-ben várható további konszolidáció miatt a gyártók számára az óvatosság lesz a legfontosabb. Ennek ellenére a DRAM-piac kereslet-kínálati előrejelzései szerint, a szegmens együtt fog nőni a globális gazdasági fellendüléssel 2010-ben.

Hálózati felhők – A Gartner piackutató intézet szerint, a hálózati felhőkkel kapcsolatos találgatások és a fokozott érdeklődés idén elérte csúcspontját. A felhőalapú szolgáltatások azonban még nem terjedtek el széles körben az ágazatban, mivel a vállalkozások még nem ismerik annak valódi előnyeit és azt, hogy ez a technológia hogyan használható ki a legjobban. A különféle híresztelésektől függetlenül a szakemberek körében nincs kétség afelől, hogy a felhőalapú számítástechnika működési és gazdasági modellje át fogja alakítani az informatikát az elkövetkező néhány év során. A gazdasági helyreállás és a növekvő informatikai költségvetések 2010 második felében minden bizonnyal segíteni fogják a felhőalapú szolgáltatások bevezetését.

Az energia- és költségtakarékos informatikai eszközök fejlődése
– Az alacsonyabb energiafelhasználású informatikai eszközök, mint például az SSD-meghajtók, illetve a nagyobb kapacitású memóriamodulok elterjedése is bebizonyította, hogy a vállalatok hosszabb távon gondolkoznak és a befektetéseik megtérülését nem rövidtávon szeretnék realizálni vagy túlszárnyalni. Várhatóan, 2010-ben egyre több vállalat fogja frissíteni és bővíteni kiszolgáló- és ügyféloldali rendszereit, illetve olyan technológiákat, szoftvereket és megoldásokat alkalmaznak majd, amelyekkel csökkenthetik az összköltségeket és működésük is sokkal hatékonyabbá válhat.

A DDR3-technológia elterjedése – A JEDEC-alapú DDR3 memóriamodulokat a legtöbb gyártó 2007 nyarán kezdte forgalmazni, azonban az újonnan bevezetett egyéb technológiákhoz hasonlóan ezeknek a moduloknak az elterjedése is hosszú időt vett igénybe. A DDR3-megrendelések száma 2010 második felére várhatóan olyan mértékben fog növekedni, hogy a globális DRAM-piac felét adja majd. Sőt, a DRAMeXchange szerint, a DDR3-alapú platformok az új rendszerek 90%-át fogják kitenni 2010 végére, így a számítógépes memóriatechnológia élére állnak. Ez minden új felhasználó számára nagyobb teljesítményt és alacsonyabb energiafogyasztást jelent.

Szupergyors USB 3.0
– Az USB 3.0 technológiáról egyre többet hallani, viszont még egyetlen nagy gyártó sem szállít USB 3.0 kompatibilis alaplapokat. Az új csatolófelület akár 4,8 GB/másodperces, az USB 2.0 technológiánál több mint háromszor gyorsabb adatátviteli sebességet is támogat, továbbá az adatátviteli idők csökkentésével egyidejűleg növelni fogja a keresletet a nagy kapacitású USB-eszközök iránt. Az első USB 3.0 technológiát támogató alaplapok szállítása már megkezdődött, az első kompatibilis USB-meghajtók pedig 2010-ben várhatóak. Még mindig kérdéses azonban, hogy az új csatolófelület mikor jelenik meg a piacon, 2010-ben még az USB 2.0 lesz a norma, de 2011-ben már erősödni fog az USB 3.0.

Kulcsszavak: Kingston memória

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

AI, felhő, új ERP: nagy átalakulás előtt állnak a magyar középvállalatok

Az SAP Hungary 2026-os, középvállalatok körében végzett kutatása szerint a következő 1–2 évben egyszerre gyorsulhat fel a vállalatirányítási rendszerek modernizációja, a felhőalapú működésre való átállás és a mesterséges intelligencia beépítése a mindennapi üzleti folyamatokba.

2026. szeptember 15. 13:39

Közeleg a kvantumkorszak: már most fel kell készülni a változásokra

A kvantumtechnológia az évtized végére alapjaiban alakíthatja át a kiberbiztonság, az egészségügy, a közlekedés és az energetika egyes területeit. A technológia fejlődése új lehetőségeket, ugyanakkor komoly biztonsági és szabályozási kihívásokat is tartogat. A hazai szereplőknek ezért már most érdemes megkezdeniük a felkészülést – hangzott el az NMHH szakmai konferenciáján.

2026. szeptember 13. 12:15

Egy monitor, két világ: játékhoz és munkához is bevethető az új Philips Evnia

A Philips Evnia bemutatja az Evnia 34M2C5601QA monitort, amely egy 34 hüvelykes (86,4 cm), ívelt ultraszéles gamer kijelző. A tágas játékteret kínáló modell 21:9 képarányú WQHD felbontással, Fast VA panellel és akár 200 Hz-es képfrissítéssel gondoskodik a folyamatos és részletgazdag megjelenítésről. A játékélményt MI-alapú Ambiglow világítás teszi még magával ragadóbbá, miközben a 90 W-os USB-C Power Delivery, a beépített KVM-kapcsoló és a MultiView funkció több eszköz kényelmes kezelését is lehetővé teszi egyetlen munkaállomásról.

2026. szeptember 12. 16:23

Jegyzeteléstől a beadandóig: a HONOR Pad 20 a modern tanulásra készült

A digitális eszközök ma már a diákok mindennapi tanulásának szerves részét képezik: a jegyzeteléstől és a tananyagok feldolgozásától egészen a beadandók elkészítéséig számos feladat több platform egyidejű használatát igényli. Egy jól megválasztott táblagép ezért nemcsak a tartalmak fogyasztására, hanem a teljes tanulási folyamat támogatására is alkalmas kell, hogy legyen.

2026. szeptember 11. 11:46

Sebesség és hatékonyság a Club 3D legújabb termékeivel

A Club 3D, az 1997-ben alapított holland technológiai innovátor, amely fejlett számítógépes csatlakozási megoldásairól ismert, ismét új termékekkel bővítette kínálatát. Ezúttal két olyan újdonságot mutatunk be, amelyek a nagy teljesítményű adatátvitelt és a modern, helytakarékos töltést helyezik középpontba.

2026. szeptember 10. 14:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Negyed évszázad után szintet lép „Az Év Honlapja”

2026. szeptember 8. 09:50

A 4iG és a SpaceX új pályára állítja Európa műholdas kommunikációját

2026. szeptember 2. 09:21

A MI‑ügynökök már nem csak segítenek, hanem támadnak is

2026. szeptember 1. 13:23

Hogyan dolgozunk majd az AI-jal? Budapesten mutatják meg a techvilág nagyágyúi

2026. augusztus 25. 18:26