RAM-hiány várható 2010-ben
A DRAMeXchange legfrissebb jelentése szerint a következő esztendőben a gyártók nem tudják majd ellátni a rendszerépítőket és az üzletláncokat a megfelelő mennyiségű memóriával.
A piackutatók komoly RAM-hiányra számítanak 2010 második felében, amit a fogyasztói kereslet megnövekedésével magyaráznak. A probléma elég összetett, ugyanis a gyártók nem fektetnek be olyan mértékben fejlesztésekbe és üzemeik bővítésébe, hogy felkészülten nézzenek szembe a nagyobb mennyiségű rendelésekkel. Az elektronikai konszernek valamiért figyelmen kívül hagyják a valós alapokon nyugvó, jövő évre vonatkozó előrejelzéseket, amelyek a PC-piac fellendülését prognosztizálják. Ha megnő a kereslet a számítógépek iránt, akkor nyilvánvaló, hogy RAM-ból is több fogy majd, ám a keletkező igényeket nem fogják tudni kielégíteni a gyártrók. Az év első felében az árak csökkenésével számolnak az elemzők, a második félévben viszont a hiányállapotnak köszönhetően áremelkedés várható.
Kapcsolódó cikkek
- 32 nanométeres eDRAM az IBM-től
- 32 GB-os RAM modulok a közeljövő gépeiben
- Közel negyedével csökkent a DRAM-gyártás az utolsó negyedévben
- Áramkimaradás zavarta meg a Samsung csipgyártó részlegének működését
- Samsung: komoly hiány várható a NAND flash piacon
- Intel PRAM csipek egy éven belül
- Az Intel 945 chipsetek elérhetősége felszítja a DDR2 iránti keresletet
- Idén 26,5 milliárd dolláros DRAM-forgalmat valószínűsítenek
- A memória-áramkörök árának csökkenése várható
- Az Infineon részt vett a DRAM árak mesterségesen magasan tartásában
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Note Max: Az elegancia találkozása a funkcionalitással
Bemutatjuk a Note Maxot, a népszerű Note termékcsalád legújabb tagját. Ez a modell egy lenyűgöző, 13,3 hüvelykes E Ink kijelzővel és egy ultravékony, mindössze 4,6 mm-es világosszürke burkolattal rendelkezik, amely a letisztult dizájnt és a funkcionalitást ötvözi. A Note család új tagja modern megközelítéssel frissíti a klasszikus sorozatot.
Új etalon a professzionális 3D nyomtatásban
Az UltiMaker, a professzionális 3D nyomtatók piacán meghatározó szereplő, bemutatta legújabb generációs 3D nyomtatóját, az UltiMaker S8-at. Az S8 a gyártó fejlesztéseinek köszönhetően új mércét állít az FDM nyomtatás termelékenységében és precizitásában.
Kiberbiztonsági szabályozások: A NIS2 és a DORA új lehetőségeket kínálnak a magyar vállalatoknak
A Kingston Technology szakemberei arra hívják fel a figyelmet, hogy az olyan szigorú szabályozások, mint a NIS2 és a DORA, nem csupán jelentős beruházásokat, hanem komoly üzleti lehetőségeket is kínálnak az európai, köztük a magyar vállalatok számára.
A Huawei bemutatta a jövő hálózati megoldásait az MWC-n
A Huawei Technologies idén a barcelonai Mobil Világkongresszuson (MWC) bemutatta, hogyan alakítják át az iparágakat az ultramodern internet, az MI által vezérelt hálózatok és a digitális innovációk.
A Huawei legújabb technológiai fejlesztései az MWC-n
A Huawei fogyasztói üzletága prémium kategóriás zászlóshajó termékeivel mutatkozik be az idei barcelonai Mobil Világkongresszuson (MWC). A látogatók olyan különleges termékekkel találkozhatnak, mint a világ első háromba hajtható okostelefonja, a HUAWEI Mate XT, a HUAWEI Mate 70 és Mate X6 modellek, a vállalat első fül köré akasztható nyitott fülhallgatója, a HUAWEI FreeArc, valamint a MatePad Pro 13.2” táblagép.