Bemutatkozott az Iomega v.Clone tárolószoftvere

Kovács Attila, 2010. január 7. 18:01

Az Iomega sajtóközleményt bocsátott ki arról, hogy a cég bemutatta a v.Clone szoftverét a Las Vegasban zajló CES-en. Ezzel az alkalmazással teljes operációs rendszerünket eltárolhatjuk képfájlként a külső merevlemezünkön. Használatával az emberek egy Iomega merevlemezre elkészíthetik és magukkal vihetik PC-jük rendszerképét, majd aztán ezt a világ gyakorlatilag bármely PC-jén futtathatják.

Az Iomega vadonatúj v.Clone technológiája már e hónapban letölthető lesz az Iomega hordozható és asztali szoftver vásárlói számára. A letöltési lehetőség mellett a tervek szerint 2010 első negyedévének elejétől a v.Clone szoftvert az Iomega USB 2.0-s hordozható merevlemezekkel együtt szállítják majd.

A v.Clone révén először kerül sor arra, hogy a virtualizáció könnyen kezelhetővé és fantasztikusan kényelmessé válik a kis irodák és a magánfogyasztók számára” – mondta Jonathan Huberman, az Iomega, illetve az EMC Consumer and Small Business részleg elnöke. Hozzátette: "A v.Clone szoftverrel a vásárló zsebrerakhatja a PC-jét és szinte bárhol bármilyen gépen – akár egy netbookon is – hozzáférhet a fájljaihoz, e-mailjeihez és alkalmazásaihoz. A PC-ken vagy noteszgépeken található fájlokat a v.Clone technológiával és az Iomega hordozható merevlemezzel egyszerűen magával viheti a tulajdonosuk, bárhová is megy. A v.Clone tökéletes a több számítógépet használó személyek számára, mivel a fő gép virtuális klónját használhatják más gépeken, így biztosan elérhetik a digitális tartalmaikat, bárhová is mennek.”

Az EMC-vel együtt kifejlesztett és a VMware virtualizációs technológiáját alkalmazó v.Clone virtuális klónt készít az elsődleges számítógép operációs rendszeréről, alkalmazásairól és személyes beállításairól, és eltárolja ezt egy külső Iomega merevlemezen (csak USB-csatolóval). A v.Clone szoftverrel rendelkező merevlemezt azután gyakorlatilag bármilyen PC-hez csatlakoztatva a felhasználó az elsődleges számítógépen tárolt összes tartalomhoz hozzáfér. Az adatok nem maradnak fent a másodlagos gépen, ha a felhasználó végzett (csak maga az alkalmazás), és az elsődleges számítógépre visszatérve a v.Clone visszaszinkronizálja az adatokat.

Ami igazán újszerűvé teszi az Iomega v.Clone szoftverét, az az a képessége, hogy a virtuális rendszerképeket frissíteni tudja a felhasználó elsődleges PC-jén létrehozott változások követéséhez, illetve a v.Clone rendszerképet tartalmazó Iomega USB merevlemez újracsatlakoztatásakor vissza is szinkronizálja oda a módosításokat.

A netbookok esetében, bármilyen népszerűek, nagyon hiányzik a tárolóhely és nem elég nagy teljesítményűek ahhoz, hogy az egyszerű webes böngészésnél többre használjuk őket. Ez nem igaz. Sötét kis titok, hogy a netbookok képesek egy teljesen felszerelt PC virtuális rendszerképének futtatására az Iomega v.Clone technológiával. Egy v.Clone rendszerképet tartalmazó Iomega USB merevlemez csatlakoztatásával a netbook a felhasználó elsődleges gépének különlegesen hordozható változatává válik, amelyen ott vannak a fő gépen jellemzően használt alkalmazások, adatok és fájlok. Ezzel a szolgáltatással elképesztő rugalmasságot kapnak azok, akik jobban szeretnek kényelmesen, netbookkal utazni. Mostantól ezt úgy tehetik, hogy nem kell feláldozni a nagyobb gép funkcionalitását.

A biztonság mindig fontos. Az Iomega v.Clone rendszerképen tárolt felhasználói adatok és kritikus fontosságú adatok védelmét kétszintű biztonság garantálja. Az első szint a v.Clone alkalmazás beépített jelszavas védelme. A megfelelő jelszót megadni nem tudó személyek nem férhetnek hozzá az elsődleges PC virtuális környezetéhez. A védelem érdekében a v.Clone egy Iomega eGo Encrypt vagy Encrypt Plus hordozható merevlemezzel is használható – ezek biztonságosan titkosítják a rajtuk tárolt adatokat. Emellett a biztonságot szolgálja az is, hogy mivel a felhasználó környezete a külső Iomega merevlemezen van virtualizálva és tárolva, személyes adatok nem maradnak vissza a v.Clone rendszerkép futtatásához használt számítógépen.

Kulcsszavak: Iomega CES tároló

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Merj segítséget kérni! Online visszaélések elleni kampány a gyermekek védelmében

Edukációs kampányt indít a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Hivatala által működtetett Internet Hotline jogsegélyszolgálat. A cél, hogy mind a szülők, mind a gyermekek mihamarabb ismerjék fel az online visszaéléseket, és merjenek segítséget kérni.

2024. október 4. 16:33

Adathalászok áldozatai is kérhetnek kártérítést a bankjuktól

Csak az idei második negyedévben több mint 8 milliárd forint értékben okoztak kárt a bűnelkövetők a bankkártyás, mobiltelefonos és internetes banki fizetések során Magyarországon. A károsultak jelentős része azonban a mai napig nincsen tisztában azzal, kitől követelheti az okozott kár megtérítését. Még a személyes hitelesítési adatok tévedésből való kiadása esetén is van rá esély, hogy a visszaélés áldozata a bankjától kapjon kártérítést – derül ki többek között a BDO Legal Jókay Ügyvédi iroda alábbi összegzéséből.

2024. október 4. 13:21

A Philips Monitors bemutatja az Evnia 5000-es gaming monitor sorozat két új tagját

A Philips két új, izgalmas kijelzőt mutat be az Evnia 5000 gaming monitor sorozat keretében: a 27 hüvelykes (68,5 cm) Philips Evnia 27M2C5501 és a 31,5 hüvelykes (80 cm) 32M2C5501 modelleket.

2024. október 2. 14:37

A kis-, közép- és nagyvállalatoknak is jó hírt hoz a Yettel

Számos vállalkozásnak az év vége jelenti a legintenzívebb időszakot, az éves forgalom jelentős része az őszi-téli hónapokban jelentkezik. A Yettel kis- és középvállalkozások számára dolgozott ki egy kedvező lehetőséget, ami a legtermelékenyebb időszakban a költségek csökkentésében segíti a cégeket. Egyúttal a nagyvállalati közönség számára is hasznos IT-biztonsági megoldással rukkolt elő a társaság.

2024. október 2. 09:55

Az új Samsung SSD 4TB tárhellyel energiahatékonyabb, megnövelt teljesítményt biztosít

A Samsung a memóriatechnológia élvonalbeli gyártójaként bejelenti a 990 EVO Plus megjelenését, amellyel tovább bővíti SSD-eszközeinek választékát. A PCIe 4.0 támogatással és a legújabb NAND technológiával ellátott 990 EVO Plus ideális megoldás lehet mindazoknak, akik fokozni szeretnék számítógépük teljesítményét, és energiahatékonyabb megoldást keresnek. Az eszközt játékra, üzleti, valamint kreatív tevékenységekre optimalizálták.

2024. október 1. 11:29

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10

Ezek a MI legnagyobb veszélyei az oktatásban

2024. szeptember 17. 11:37