Válság: Ügyfélvesztés, visszafogott innováció
BT-tanulmány a recesszió és az informatikai befektetések kapcsolatáról
A BT Global Services egy új nemzetközi tanulmánya szerint a világ megkérdezett üzleti vezetői úgy vélik, hogy az informatikai beruházások visszaesése ártott az innovációnak és ügyfelek elvesztéséhez vezetett a recesszió alatt. Az Enterprise Intelligence felmérés azokra a kihívásokra is rávilágít, amelyekkel az informatikai vezetők (CIO-k) szembesülnek, amíg a vállalatok megértik és elkezdik használni a felhőszolgáltatásokat.
A BT azzal bízta meg a Datamonitort, hogy „Enterprise Intelligence: az informatikai vezetők kihívása 2010-ben” című tanulmányához készítsen egy több mint 2400 számítástechnikai felhasználóra és 270 informatikai vezetőre és üzleti felsővezetőre kiterjedő globális felmérést. A tanulmány szerint az informatikai vezetők csaknem kétharmada (61%-uk) van azon a véleményen: az elavuló informatikai környezet akadályozza őket abban, hogy „globálisan gondolkodjanak”. Hasonló arányban (az informatikai vezetők 57%-a és a felsővezetők 60%-a) a nem kielégítő szoftvermegoldásokat okolják ugyanezért.
A felmérés eredményei azt is alátámasztják, hogy amennyiben a felhőszolgáltatások terén tapasztalható lesz az elemzők által 2010-re jósolt áttörés, komolyan foglalkozni kell az informatikai vezetők és üzleti felsővezetők e technológiáról alkotott elképzeléseivel. Az informatikai vezetők több mint fele (53%) például nem látja át, miként jelenthet számukra megtakarítást a számítási felhő (cloud-computing), jóllehet, a felhőszolgáltatás modelljét eleve arra tervezték, hogy csökkentse vagy felszámolja a tőkeberuházás szükségességét. Az informatikai vezetők és a felsővezetők többsége (57, illetve 53%) nem szívesen futtatna alkalmazásokat és tárolna adatokat külföldön található szervereken, ami arra utal, hogy a felhőszolgáltatások ütőképes globális piaca még mindig csak alakulóban van. A kutatás megmutatja, milyen messzire kell az informatikai közösségnek elmennie annak bizonyításához, hogy a felhőszolgáltatások már elég megalapozottak a vállalati igények kielégítéséhez is.
A teljes jelentés a www.bt.com/globalservices oldalról letölthető.
Kapcsolódó cikkek
- 2011-ben helyrejön az európai IT-piac
- Az Ipsos szerint nem kell félni az üzleti modellváltástól
- Kisebb az igény felnőtt tartalmakra és online játékokra
- Az internet növekedését várják a legtöbben
- A magyar-szlovák kis- és középvállalkozások együttműködésének támogatása
- Fellendülőben a számítógép-piac - kérdőjelekkel
- Februárban kismértékben nőtt a mobilinternetes előfizetések száma
- Az orosz Szilíciumvölgy Vekszelberg vezetésével, Moszkva mellett épül
- Februárban vegyes mozgások voltak a magyar mobilpiacon
- Spórolhat a Szoftverbörzén
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Szintet léphet a CO2-kibocsátás csökkentése a Schneider Electric új megoldásával
Új szintre emelhetik a vállalatok a CO2-kibocsátás csökkentése érdekében tett erőfeszítéseiket a Schneider Electric új megoldása, a Zeigo Activate Lite segítségével. A szoftver lehetőséget teremt a felhasználók számára a dekarbonizációs célok pontos meghatározására, a kibocsátásuk kiszámítására, valamint arra, hogy kapcsolatba léphessenek olyan szolgáltatókkal, amelyek támogathatják őket mind a megújuló energia használatával, mind a hatékonysággal kapcsolatos céljaik megvalósításában.
Kezdődik az év végi roham a mérlegképes könyvelők számára
A Kulcs-Soft által működtetett Kulcs-Akadémia három éve biztosítja a kreditpontos képzés lehetőségét, a digitalizáció jegyében online és személyes formában is.
A világ öt legjobb márkája között a Samsung
A Samsungot az ötödik egymást követő évben választotta a világ legjobb öt márkája közé az Interbrand. A nemzetközileg is elismert márkatanácsadó vállalat évente közzéteszi a legjobb nemzetközi márkákat tartalmazó Best Global Brands listáját. Az idei listából kiderült, a vállalat márkaértéke elérte a 100,8 milliárd dollárt, amely 10%-os növekedést jelent az előző évhez képest.
Közösen telepít e-kamion töltőállomásokat a Siemens és az OMV
Az e-buszok és e-haszongépjárművek száma évek óta dinamikusan nő, a személyautó-állomány mellett a fuvarozásban, illetve az áruszállításban is egyre inkább teret nyer az elektrifikáció. A busz- és logisztikai flották üzemeltetői ezért egyre inkább keresik megfelelő töltési megoldásokat.