Bővült a személyi számítógépek piaca tavaly

MTI Sajtóadatbank, 2010. január 15. 09:55

Világszerte 5,2 százalékkal több személyi számítógépet (PC) adtak el 2009-ben, mint egy évvel korábban. Összesen 306 millió PC kelt el tavaly, és az igen rosszul indult évet az utolsó negyedév mentette meg, amikor 22,1 százalékos volt a növekedés a Gartner informatikai piackutató cég csütörtökön megjelent felmérése szerint.

A lakossági fogyasztókra koncentráló gyártók tavaly jobban teljesítettek, mint a válság miatt az informatikai fejlesztéseket visszafogó vállalati szférát kiszolgáló cégek - áll az elemzésben.

A legnagyobb gyártó továbbra is az amerikai Hewlett-Packard, éves szinten 11,3 százalékos bővülést jelentő 59 millió eladott PC-vel. A tajvani Acer 29,4 százalékkal 40 millió darabra növelte eladásait és feljött a második helyre. Az amerikai Dell 9,1 százalékos visszaesést szenvedett el, 37 millió gépet adott el és visszacsúszott a harmadik helyre.

A Gartner szerint az árcsökkentés és az olcsó, netbooknak is nevezett mini laptopok népszerűsége révén bővült a piac tavaly, a jelentős növekedés ugyanakkor részben a viszonylag gyenge eredményekkel zárult 2008-as év, vagyis az alacsony bázis hatása.

Nem biztos, hogy a bővülés tovább folytatódik: a Gartner szerint hat évig tartó folyamatos csökkenés után az idén áremelkedés indulhat a PC-piacon, mert a gazdasági válság miatt alkatrészhiány keletkezett, ami a beszerzési árak növekedéséhez vezet. Ez önmagában is gond a gyártóknak, a jelenlegi piaci körülmények között pedig különösen nagy dilemma, mert kétséges, hogy a csökkenő árakhoz szokott fogyasztók miként reagálnának, ha a gyártók érvényesítenék a növekvő terheket a fogyasztói árakban.

A Gartner szerint az internetezésben csökken a PC szerepe a következő években, és egyre fontosabb lesz a mobiltelefon. Az előrejelzés szerint három éven belül a mobil lesz az internetezésre leggyakrabban használt eszköz; 2013-ra világszerte 1,78 milliárdra nő a PC-k száma, míg az internet használatára alkalmas mobiltelefonok száma 1,82 milliárdra emelkedik.
 

Kulcsszavak: PC trend

Hardver ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Zyxel Networks kiemelkedő értékelést kapott a Techconsult felmérésében

A Zyxel Networks tűzfal- és VPN-termékei a rangos Techconsult (a Heise csoport független német kutató- és elemzőcége) legutóbbi Professional User Ratings (PUR) felmérésében Champion elismerést kaptak a biztonsági megoldások kategóriájában.

2025. május 12. 16:23

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Kémháború a Kárpátok árnyékában: kiber-támadások és titkos műveletek az ukrán–magyar fronton

2025. május 10. 17:48

Ezek a diákok újragondolják a holnapot

2025. május 6. 14:41

Szétdarabolás fenyegeti a Google-t?

2025. április 30. 14:43

Blokklánc vs. AI: Melyik technológia alakítja át gyorsabban a globális munkaerőpiacot?

2025. április 28. 16:57