875 százalékkal magasabb az Intel nettó bevétele

Kiss Ádám Zoltán, 2010. január 17. 20:25

A processzorgyártó extra sikeres negyedévet tudhat maga mögött, és 2010-nek is remek kilátásokkal indul neki, ami a PC szektor válságának végét jelzi.

Az Intel most közzétett eredményei szerint a nettó bevétel elképesztő mértékben, 875 százalékkal nőtt, és elérte a 2,3 milliárd dolláros szintet az egy évvel ezelőtti negyedévhez képest. A vállalat teljes bevétele is jelentős mértékben, 28 százalékkal emelkedett, így 10,6 milliárd dollárt tett ki a legutóbbi negyedévben. Mindez azt jelenti, hogy az egyébként kedvező Wall Street-i kilátásokat is jóval felülmúlták, és az elemzők által várt 30 helyett 40 cent nyereséget fizethetnek részvényenként. Az előző év utolsó negyedévének tükrében ez tízszeres növekedést jelent, amire nem lehet panasza az Intelnek. A siker mögött a termékskála megújítása mellett az Atom processzorok vártnál is nagyobb sikere áll. Az eredetileg netbookokba szánt, ám később az asztali gépekbe is utat találó kis energiaigényű és olcsón gyártható magok és a kiegészítő alaplapi lapkakészletek értékesítései 167 százalékkal emelkedtek. Ez azt jelzi, hogy az Atom megjelentetése, mely még a válság előtt történt, akaratlanul is tökéletes időzítésnek bizonyult, hiszen így a kisebb vásárlóerővel bíró felhasználók ahelyett, hogy lemondtak volna a hardver vásárlásról, olcsó, nagy haszonnal gyártható Intel termékekre épülő eszközöket választottak, és ezek profitja kivédte a drága asztali processzorok iránti igény megcsappanását.

Kulcsszavak: Intel +céginfo

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A PwC megvette a GKID-t

A GKID megállapodást kötött a PwC-vel, melynek értelmében a PricewaterhouseCoopers Magyarország Kft. 100%-os tulajdonrészt szerzett a GKID Research & Consulting Kft-ben. Ezzel a PwC tanácsadási üzletága digitális kereskedelmi, csomaglogisztikai, médiapiaci valamint adatszolgáltatási és piackutatási kompetenciával is bővül.

2024. október 3. 11:39

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10

Ezek a MI legnagyobb veszélyei az oktatásban

2024. szeptember 17. 11:37