Kiábrándítóan rosszul fogy a Google-mobil

Milkovits Gábor, 2010. január 19. 07:05

A Flurry piackutató adatai szerint az első héten mindössze 20000 darabot adtak el Amerikában a Google Nexus One mobiltelefonjából, ami a konkurenciával összehasonlítva igencsak siralmasnak nevezhető.

Az Apple iPhone összes eddigi verziójából ennek a sokszorosát adták el már az értékesítés első napján, de az egyik új riválisnak számító, szintén Android rendszerű Motorola Droid is mintegy 250 000 példányban kelt el egy hét alatt. A gyenge szereplés miatt az egyelőre kizárólagos szolgáltatói partnernek számító T-Mobile USA máris lejjebb vitte a készülék árát: meglévő előfizetéshez készülékcsere esetén az eredeti 379 helyett ezután csupán 279 dollárért elvihető a Nexus One.

Peter Farago, a Flurry alelnöke a sajtónak nyilatkozva elmondta, a sikertelenség hátterében elsősorban az állhat, hogy a közönség többet várt egy Google-telefontól. A Nexus One azonban végső soron csak egy újabb szokványos Android-mobil, amelyet ráadásul az ilyen készülékeiről már ismert tajvani HTC gyárt. Azaz a telefon nem igazán emelkedik ki versenytársai közül, mint a divatos státusszimbólumnak számító iPhone, vagy az egyszerűségével és funkcionalitásával hódító Motorola Droid.

 

Kulcsszavak: Google mobiltelefon Android

Mobiltelefon-készülék ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Szelfizd magad a tengerpartra – HONOR 400-zal bárhol nyaralhatsz!

Ha idén a leggyakoribb útvonalad a kanapé és a hűtő között vezet, ne csüggedj! A HONOR 400 mesterséges intelligenciával működő képszerkesztő funkcióival te döntöd el, merre nyaralsz – legalábbis a fotóidon. Ez nem trükk, hanem kreatív játék és önkifejezés, hiszen a képzelet nem ismer határokat!

2025. július 17. 13:15

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvan a válasz a digitalizáció nagy ellentmondására

2025. július 13. 12:02

IT-történelem: a hat ma is működő működő Apple‑1 egyike a Sotheby’s aukcióján

2025. július 9. 20:04

Nyár a képernyők előtt: hogyan védhetjük meg a gyerekeket a kibertérben?

2025. július 9. 10:29

A jövő már itt van: mesterséges intelligencia a K&H befektetési döntései mögött

2025. július 8. 14:52