Elhalasztják a Google mobiltelefonjának kínai bevezetését

MTI Sajtóadatbank, 2010. január 20. 10:29

A Google elhalasztotta Android mobiltelefonja két modelljének bevezetését Kínában, miután vitába került az ázsiai ország kormányával az internet cenzúrázása miatt.

Marsha Wang, a Google szóvivője azt mondta: elhalasztják a mobiltelefon eredetileg szerdára tervezett bevezetését.

A bejelentésre azután került sor, hogy a kínai kormány jelezte: a vállalatnak alkalmazkodnia kell a kínai törvényekhez és szokásokhoz. Ez volt a kínai kormány első közvetlen reakciója a Google-nak arra a figyelmeztetésére, hogy elhagyhatja az országot a cenzúra és az elektronikus levelezések feltörése miatt.

A vállalati szóvivő nem indokolta a mobiltelefon bevezetésének elhalasztását, és nem jelölt meg új időpontot sem.

Kulcsszavak: Google Android Kína

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Tízből két vásárló már részletre veszi felújított telefonját a Rejoy.hu-n

A Rejoy.hu idei Black Friday kampányának első hetében a Klarna bevezetésével tízszeresére nőtt a felújított mobil eszközöket részletre vásárlók aránya: a vásárlók közel 20%-a élt a lehetőséggel. A legtöbben garanciával kínált okostelefont rendelnek, közülük a két, három és négy éves iPhone-modellek, különösen a Pro és Pro Max változatok a legnépszerűbbek.

2025. november 14. 13:15

A jövő okostelefonja: fenntartható, intelligens és időtálló

A HONOR következetesen a tartósságot helyezi előtérbe a gyorsan változó technológiai piacon. A modern felhasználók egyre inkább a hosszú távú értéket és a fenntarthatóságot keresik, ezért a cég innovatív, megbízható és hosszú élettartamú készülékek fejlesztésére törekszik. Fejlett akkumulátortechnológiák, strapabíró anyagok és vezető iparági tartóssági tanúsítványok biztosítják, hogy a HONOR készülékei hosszú távon is időtálló megoldást nyújtsanak.

2025. november 11. 18:10

Magyar diákok Európa élvonalában – nemzetközi siker Milánóban

Milánó adott otthont a Samsung „Megoldások a holnapért” első európai döntőjének, ahol a vállalat a jövőt alakító innovatív ötleteket kereste. A kezdeményezés célja, hogy a fiatalokat technológiai alapú, kreatív megoldások kidolgozására ösztönözze, amelyek akár globális problémákra is választ adhatnak. A versenyen tíz európai döntős csapat képviseltette magát, közülük a zsűri öt nyertest választott ki.

2025. november 11. 13:13

Okos élet, okos vásárlás – Xiaomi Black Friday egész novemberben!

Egész novemberben tart a Xiaomi Black Friday akciója, amely idén a „Human x Car x Home” koncepcióra épül: az okos élet és a tudatosabb döntések jegyében. A kampány célja, hogy a kedvezményes Xiaomi termékek segítségével a felhasználók teljes mértékben élvezhessék az intelligens, összekapcsolt eszközök nyújtotta élményt.

2025. november 10. 21:13

HONOR – több mint ajándék, élmény minden napra

A globális AI-eszközökre építő ökoszisztémájáról ismert HONOR sokszínű és innovatív okostelefon-portfóliója ideális ajándékokat kínál karácsony közeledtével – a technológiai újdonságokra vágyóktól és a céltudatos diákoktól kezdve egészen a kreatív fotósokig.

2025. november 9. 14:11

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Ericsson Budapesten építi a jövő hálózatait

2025. november 12. 16:37

Újra a csúcson: MagyarBrands díjat kapott a Magyar Logisztikai Egyesület

2025. november 10. 09:59

Túlélni a zsarolóvírust – hogyan lehet a kiberreziliencia versenyelőny?

2025. november 4. 13:35

Még van idő! Újra nyitva a nevezés Az Év Honlapja díjra!

2025. november 1. 12:01