LG: idén 140 millió mobil értékesítése a cél

Kovács Attila, 2010. január 20. 12:37

Az LG Electronics mobil üzletágát illetően bejelentette idei terveit, többek azt, hogy célja 140 millió mobilkészülék értékesítése. A vállalat az okostelefonok globális piacára összpontosít, amely hozzájárulhat azon céljának az eléréséhez, mely szerint 2012-re az LG a világ két legjelentősebb mobileszköz gyártó egyike kíván lenni.

A tervezett összesen 140 millió mobilt értékesítése 20 százalékos növekedésnek felel meg előző évhez képest. A vállalat 2009-ben hozzávetőleg 100 mobilszaküzletet nyitott a fejlődő országokban, és bár továbbra is növelni kívánja globális jelenlétét, további terjeszkedést tervez kimelten a koreai és észak-amerikai piacokon, ahol célja, hogy a felhasználók innovatív és személyre szabott okostelefon-gyártóként tartsák számon.

Okostelefonok: ezen a piacon az LG kétszámjegyű részesedését előirányzó 2012-es cél megvalósításának előkészületei már folyamatban vannak. A cég tavaly létrehozott egy külön okostelefon divíziót, az okostelefonok kutatásán és fejlesztésén pedig 30 százalékkal több munkatárs dolgozik. Az év során körülbelül 20 új okostelefon bemutatását tervezi az LG - Android, Windows Mobile, illetve Linux operációs rendszerekkel. Különösen ígéretesek az Android-telefonok, amelyek a felhasználóbarát és nyílt hozzáférésű operációs rendszerük miatt a hírek szerint várhatóan a piacra kerülő új LG okostelefonok több mint felét teszik majd ki. A vállalat a tervek alapján már ebben az évben megjelenik a piacon első olyan okostelefonjával, amelyből elsőként kelhet el 10 millió példány.

A testreszabott tartalom és szolgáltatások terén: az egyedi felhasználói igények kiszolgálása prioritás az LG számára, és ez a szándék vezeti a vállalatot az okostelefonok piacán való erőteljes piaci szereplésében. Az év során később megjelenő „3 Screen Service” szolgáltatásnak köszönhetően a felhasználók ugyanazt a tartalmat mobiltelefonjukon, számítógépükön, illetve tévéjükön is megjeleníthetik anélkül, hogy a különféle formátumok közötti konvertálás szükséges lenne. Az LG februárban saját fejlesztésű, „3-Way Sync” technológiát támogató készüléket mutat be, amely vezeték nélküli hálózaton keresztül tökéletesen jelenít meg valamennyi mobil, számítógépes és webes tartalmat.

Kulcsszavak: LG mobiltelefon

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

HONOR 400 Lite: Az ideális útitárs a tavaszi kalandokhoz

A tavasz a kalandok ideje – legyen szó városnézésről, tengerparti pihenésről vagy hegyi túrázásról, ilyenkor minden útnak megvan a maga varázsa. Mi lenne, ha egy okostelefon nemcsak elkísérne, hanem aktívan segítene is a felfedezésben? A vadonatúj HONOR 400 Lite éppen ezt nyújtja: strapabíró kialakítás, fejlett mesterséges intelligencia, és egy külön AI-kamera gomb, amely minden kalandban igazi asszisztenssé teszi a készüléket.

2025. április 25. 11:34

Megörökített pillanatok, megosztott élmények – HONOR 400 Lite

A HONOR 400 Lite telefon azoknak készült, akik intenzíven élik az életüket, és nem félnek rögzíteni a legfontosabb pillanatokat. Ők a valódi vibe shaperek – azok, akik nemcsak jelen vannak, hanem formálják is a pillanatot. Most pedig elindítjuk új közösségi videónkat is, amely látványosan mutatja be a HONOR 400 Lite forradalmi AI kameragombját és az okos AI Capture funkciót.

2025. április 22. 20:06

Mobilnet nélkül maradt a barátod? Segíts neki egy gigával!

Ünnepek, hosszú hétvégék és családi összejövetelek után sokan tapasztalják, hogy az adatkeret nem mindig tart ki a megnövekedett online jelenlét mellett. Legyen szó húsvéti videóhívásokról, közös filmnézésről vagy éppen navigációról, könnyen előfordulhat, hogy valaki pont a legrosszabbkor marad internet nélkül.

2025. április 22. 14:49

58 ezer felújított mobil, 4 millió kilóval kevesebb szén-dioxid – ezt tette a Rejoy a bolygóért

A Föld napja alkalmából a Rejoy.hu összegzést készített arról, milyen környezeti hatása volt az elmúlt két és fél évben végzett tevékenységének Magyarországon. A francia ADEME környezetvédelmi ügynökség adataira alapozott becslés szerint a vállalat mintegy 4 millió kilogramm szén-dioxid kibocsátását segített megelőzni azzal, hogy új készülékek helyett felújított eszközöket kínált vásárlóinak.

2025. április 22. 13:10

Új szintre lép az AI innováció: A HONOR és a Google Cloud partnersége

A HONOR, a világ egyik vezető vállalata az AI alapú eszközök ökoszisztémájában, a múlt heti Cloud Next 2025 eseményen ismertette folytatódó együttműködését a Google Cloud-dal, amelynek célja az intelligens eszközök és a felhasználói interakciók terén végzett innovációk határainak feszegetése. Eric Fang, a HONOR terméktervezésért felelős igazgatója elmondta, hogy a két vállalat közötti partnerség már számos felhasználóbarát újítást eredményezett, például a Magic Portal 2.0-t. Az együttműködés most a Google legújabb Gemini nagy nyelvi modelljei (LLM) segítségével lép egy új szintre, és olyan mesterséges intelligencia alapú funkciók fejlesztésére koncentrál, amelyek újradefiniálják a felhasználói élményt.

2025. április 17. 16:41

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12