Megnevezték a Magyar Sajtófotó pályázat díjazottait

Kiss Ádám Zoltán, 2010. január 24. 12:12

535 szerző 12 493 felvételt küldött be a Magyar Újságírók Országos Szövetsége által meghirdetett Magyar Sajtófotó Pályázat 2009-re. A nemzetközi zsűri döntésének eredményéről sajtótájékoztatón számoltak be.

Először a 2005-ös pályázatra ugrott meg a képszám több mint hétezerre. A 2006-os pályázaton már 360 szerző 10 024 képpel, a 2007-es pályázaton 413 szerző 9223 képpel, a 2008-as pályázaton 592 szerző 11 985 képpel vett részt. Korábban hírt adtak arról, hogy a Magyar Sajtófotó Pályázat 2009 zsűrijében egy cseh és egy amerikai fotóriporter is részt vesz. Az élet azonban közbeszólt és a cseh fotóriportert, Jan Sibiket, a szerkesztősége a földrengés sújtotta Haitiba küldte január 14-én. Jan Sibik levélben tájékoztatta a váratlan kiküldetésről a zsűrit és Bánkuti Andrást, a MÚOSZ Fotóriporteri Szakosztályának elnökét, amelyben megírta, hogy nagyon sajnálja, hogy nem tud részt venni a zsűri munkájában, pedig nagyon várta ezt a közreműködést és bízik abban, hogy a meghívása jövőre is érvényes lesz.

A fődíjnak tekinthető MÚOSZ nagydíját Szandelszky Béla nyerte el Roma gyász című sorozatáért, az André Kertész nagydíjat a legjobb emberközpontú dokumentarista fotográfiáért Sopronyi Gyula kapta, akárcsak a Budapest Fotográfiai Ösztöndíjat.
Escher Károly különdíjjal a legjobb hírképért Túry Gergelyt, Munkácsi Márton díjjal a legjobb kollekcióért Kurucz Árpádot jutalmazták, míg a legjobb megyei fotóriporter Somodi Ferenc lett, a 30 év alattiak díját pedig Németh András Péter viheti majd haza. A díjakat a Magyar Nemzeti Múzeumban, a kapcsolódó kiállítás ünnepélyes megnyitóján, 2010. március 18-án adják át.



 

Kulcsszavak: fotó pályázat

Digicam ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A jövő tehetségei a Sony World Photography Awards 2025 shortlistjén

A Sony World Photography Awards ma bejelenti a 2025-ös diák és ifjúsági verseny shortlistes művészeit, akik már a karrierjük legkorábbi szakaszában kiemelkedőt alkottak. A diák kategória zsűrije az új kezdetek témáját feldolgozó, kifejező fényképekből álló sorozatokat válogatott be, az ifjúsági shortlistre pedig a 19 éves kor alatti fotósok legjobb képei kerültek. A két lista a jövő tehetségeire irányítja rá a reflektorfényt, olyan fiatal művészekre, akik készségeiket és találékonyságukat bevetve foglalkoznak világszerte a fotográfiával.

2025. január 21. 19:33

Több mint 650 ezer nevezés érkezett a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyére

Több mint 650 ezer nevezés közül választotta ki a zsűri a legjobb műveket a HUAWEI XMAGE Awards nemzetközi mobilfotós pályázatán. Az idei nyertes alkotások között olyan képek szerepelnek, amelyek a hétköznapi élet szépségét új, izgalmas perspektívából örökítik meg. A három fődíjas pályamű készítői fejenként 10 ezer dolláros pénzjutalomban részesültek. A versenyt idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, hogy megmutassák, az egyszerű pillanatok is művészivé válhatnak a kreativitás és a megfelelő eszközök segítségével.

2024. december 8. 15:46

Örökíts meg minden téli pillanatot a LAMAX új akciókameráival

Három új akciókamerával frissítette kínálatát a LAMAX. Kompakt és strapabíró kialakításuk és mellékelt kiegészítők révén az új akciókamerák minden terepen megállják helyüket. A kamerák a csomagolásban megtalálható vízálló tokkal a havas és vizes kalandok közben is jól teljesítenek, a tokokkal akár 40 méteres mélységig merülhetünk velük. Ugyanakkor a LAMAX W9.2 és a LAMAX 10.2 modellek esetén a kameraváz is vízálló, így tok nélkül 12 méteres mélységig is bírják a víz alatt.

2024. december 3. 13:35

A Sony bejelenti második generációs zászlóshajóját, az Alpha 1 II fényképezőgépet

A Sony bemutatja a második generációs Alpha 1 II zászlóshajóját, egy új full frame, tükör nélküli, cserélhető objektíves fényképezőgépet, amelyet a Sony legmodernebb AI feldolgozóegységével működik. A fényképezőgép körülbelül 50.1 megapixel (MP) effektív felbontású érzékelővel rendelkezik, akár 30 fps sebességgel, AF/AE-követéssel képes elsötétedésmentes sorozatfelvételt készíteni, torzításmentes zárral van ellátva, és továbbfejlesztette a képtisztaságot a közép- és magastónusok érzékenységénél. 

2024. november 21. 20:54

Az új Sony objektív nagy felbontást, gyönyörű bokeh-t és fejlett autofókuszt kínál

A Sony bejelentésével új utat tör: az FE 28-70mm F2 GM prémium E-bajonettes objektív a teljes zoomtartományban nagy, F2-es rekesznyílással büszkélkedhet, így gyönyörű bokeh-t, nagy felbontást és egyedülálló autofókuszt biztosít állóképekhez és videófelvételekhez, nem beszélve a prímobjektívek minőségével vetekedő élességről és kontrasztról. 

2024. november 21. 19:31

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ESET nyerte az AV-Comparatives 2024-es Év Terméke díját

2025. február 13. 10:03

Tudatos és biztonságos online jelenlét a fiataloknak

2025. február 10. 14:59

Szoboszlai Dominik és a Liverpool: Hogyan követhetjük nyomon a mérkőzéseiket?

2025. február 7. 15:20

IAB Hungary kihirdette az Év videós hirdetése 2024 versenyének győzteseit

2025. február 7. 09:54