iPad: táblagép az újabb Apple szenzáció

Kiss Ádám Zoltán, 2010. január 27. 21:10

Steve Jobs személyesen mutatta be az Apple következő nagy dobását, saját elképzelésüket a táblagépek jövőjéről.

A vállalat egy esetleges ilyen jellegű termékéről már régóta folytak a találgatások. Az Apple szokás szerint sem nem cáfolt, sem nem erősítette meg a hírt, de az új eszköz érkezése aligha lehetett kérdés, hiszen ez a következő logikus lépés a kínálat bővítésére. Ahogy az iPod után következett az iPhone, úgy lép most elő a hivatalosan iPad névre hallgató eszköz, mellyel kapcsolatban hatalmasak az elvárások. A cég már régóta nem a Mac gépeknek köszönheti rendre fantasztikusan sikerülő pénzügyi éveit, hanem a szerényebb árú, ám jóval nagyobb számban megjelenő hordozható eszközöknek. Lássuk tehát, milyen lesz az új kategóriát nyitó iPad.

A táblagép egy 9,7 inches megjelenítő köré épül, mely természetesen érintésérzékeny. A 16-64 GB memóriával rendelhető gép központi magja egy 1 GHz-en futó Apple A4. Itt érdemes is rögtön megállni egy szóra, hiszen ez önmagában igazi meglepetés. A cég eddig mástól vette a processzorokat, és az elmúlt évek tendenciáit tekintve a hordozható modellekhez készülő CPU-k és összetett chipekre egyre inkább koncentráló Intel lett volna a befutó, ha ők túl drágák, akkor valamilyen olcsóbb alternatíva. Az Apple azonban a jelek szerint valamivel nem volt megelégedve, és egy saját CPU legyártása mellett döntött.

A készülék mindössze 1,25 centiméter vastag, és ebbe 10 órás üzemidőre képes akku, 802.11n WiFi és 2.1-es bluetooth fért bele. A környezetbarát módon, arzén, higany és lassan bomló PVC műanyagok felhasználása nélkül készülő termék újrahasznosítása a hasonló gépekhez mérten sokkal könnyebb lesz. Az Apple érezhetően odafigyelt a kompatibilitás kérdésére, és a Mac, valamint Windows rendszerekkel történő azonnali együttműködés mellett az iPad az iPhone-al is teljesen kompatibilis, még hozzá olyan módon, hogy a telefonra írt szoftverek mindegyike fut rajta. Ez igen lényeges, így a gyakorlatban az iPad már az első napon 140 ezernél több szoftver támogatásával indul.

Az iPad sikere már csak a divat faktor miatt is borítékolható, és hatása nem csak az Apple bevételeire, de a végfelhasználói IT környezetre is jelentős hatással lehet. Az Apple trükkje, hogy az iTunes segítségével nem csak a hardver, de szoftver környezetet is kontrollálja, itt is működni fog, csak még fokozottabban. Az eddig a leginkább az Amazon által a saját Kindle modelljükkel uralt elektronikus könyvpiac is módosulhat, és erőre kaphat az Apple saját kínálata, amelyben jellemzően 5-15 dollárért vehetünk meg egy-egy kiadványt. A helyi szerződések aligha mondanak bármit is Európa számára, jelenleg az Apple egy AT&T szerződésben gondolkodik, mely 15 dollárért 250 MB-nyi, 30 dollárért korlátlan adatforgalmat tesz majd lehetővé. Az iPad mind WiFi-s és WiFi + 3G változatban elérhető lesz. Ára a Csak WiFis készülékek esetében 16, 32, vagy 64 GB memóriával 499, 599, és 699 dollár lesz, míg a 3G-t is tartalmazó modelleknél ugyanilyen memóriakonfigurációkban 629, 729, és 829 dollár lesz.

Friss információk szerint az európai megjelenés júliusra várható.


 

Kulcsszavak: Apple iPad Tábla PC

Hardver ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Intelligens ipari switchek extrém környezetekhez

A LevelOne új, intelligens, gigabites switch-ekkel erősíti nagy teljesítményű hálózati termékcsaládját, melyet kifejezetten olyan helyszínekre terveztek, ahol kiemelkedő teljesítményre és megbízhatóságra van szükség. A Hilbert sorozatba tartozó ipari switchek már elérhetők PoE (Power over Ethernet) és SFP támogatással, illetve ezek nélkül is – az adott felhasználási környezettől függően 5-től egészen 28 gigabites portszámig.

2025. április 25. 13:06

Adatmentés másképp: hogyan védhet meg a 3-2-1 stratégia a zsarolóvírustól?

Sokan még mindig csak egy kötelező, unalmas feladatként tekintenek az adatmentésre, amit csak azért pipálnak ki, mert „muszáj”. Pedig egy jól megtervezett biztonsági mentés akár életmentő is lehet, különösen egy zsarolóvírusos támadás során. A Kingston szakértői szerint a 3-2-1 mentési stratégia kulcsfontosságú – legyen szó céges dokumentumokról vagy személyes adatokról, ezzel a módszerrel hatékonyan megőrizhető az adatok biztonsága, és a működés folytonossága is.

2025. április 24. 21:07

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12