HOUG Sopronban
Az államigazgatási szekció célja, hogy bemutasson néhány, az elmúlt években Oracle-fejlesztőeszközökkel készített alkalmazást, illetve Oracle Applications-modulokra alapozott megoldást. Az Oracle-alkalmazáscsomag rugalmas felhasználhatóságáról, a rendszer államháztartási támogatásáról a Compaq Magyarország munkatársa beszél. Az Oracle alapú fejlesztések közül egy, a hatósági feladatok ellátását segítő megoldást mutat be az érdeklődőknek a Magyar Szabadalmi Hivatal képviselője. Mindezeken kívül a Miniszterelnöki Hivatalban működő iratkezelési-ügyviteli projekt szakmai részleteiből is ízelítőt kaphatnak a résztvevők.
A pénzügyi szekció számára rendelkezésre álló előadás-időkeretre azt jelentősen meghaladó számú felhasználói, partneri igény jelentkezett, hiszen a pénzügyi alkalmazási területen számos, megelégedettséggel övezett Oracle-rendszer működik. Végül is a nehéz kiválasztást követően két felhasználó és két partnercég tart a konferencián sokak számára hasznos előadást: a Postabank, a Kereskedelmi és Hitelbank, a KPMG és a Dorsum Kft.
Az üzleti intelligencia és adattárház szekciójában, ahogyan korábban is, most is a felhasználók számolnak be az utóbbi időszak fejlesztéseiről, illetve azok üzleti hasznosításának lehetőségeiről.
A telepítés, menedzselés és adminisztráció szekciója az adatbázisok üzemeltetésével kapcsolatos tapasztalatokat, illetve az új verziók által nyújtott újabb lehetőségeket igyekszik bemutatni. A szekcióba meghívott előadók napi szinten foglalkoznak az üzemeltetési feladatokkal, így gyakorlati ismereteik útmutatót adhatnak másoknak problémáik megoldásában. Ugyanakkor több előadás foglalkozik majd a legújabb szerverfunkciók bemutatásával is.
A telekommunikációs cégek életében a megbízható informatikai rendszerek üzemeltetése létfontosságú. A piaci kihívásoknak való megfelelés, a konkurenciával szembeni egészséges versenyelőny megteremtése ugyanakkor az információtechnológia újdonságai, jelen esetben a magas színvonalú e-business- és üzletiintelligencia-rendszerek alkalmazását teszik szükségessé. Ez a kettősség hatja át a telekommunikációs szekcióban felvonuló cégek informatikai stratégiáját, és talán éppen ez teszi érdekessé, tanulságossá mások számára is az elhangzó, tapasztalatokon alapuló előadásokat.
Az idei konferencián a Pannon GSM arról számol be, hogy számlázási rendszerüket miért migrálták MS SQL Serverről Oracle-re. Előadást hallhatunk a Westel 900 jóvoltából egy nagyméretű, nagy mennyiségű tranzakciót feldolgozó ügyfélszolgálati és számlázási rendszerről, valamint képet kaphatunk a nagy megbízhatóságot és óriási rendszereket támogató hardverháttérről, a speciális szaktudást igénylő rendszerintegrálásról a HP Magyarország előadójától. Egy speciális távközlési tesztelési rendszert mutat be az AllRound Kft. Nem a telekommunikációs szekcióban ugyan, de a konferencián megismerkedhetnek egy, a Matáv ügyfélszolgálatában sikerrel üzemelő rendszerrel is, amelyet a Keszthelyi Rt. munkatársai fejlesztettek ki.
A világgazdaságban forradalomszerű átcsoportosulás megy végbe az e-business jegyében. Ez a folyamat már érezteti hatását Magyarországon is. Ezt támasztják alá a fejlesztési szekcióban található előadások. Az esettanulmányok olyan alkalmazásokat mutatnak be, amelyek a vállalatok, kormányzati intézmények ügyvitelét elektronikus úton, internetes vagy intranetes környezetben segítik.
Az internet-intranet technológia, az új gazdaság szekció keretében olyan, már létrejött, az internettechnológia előnyeit tartalmazó és felvonultató megoldásokat mutatnak be a felhasználók és az Oracle-alapon fejlesztő cégek, amelyek az ületi élet különböző folyamataiban széles körben alkalmazottak.
Kapcsolódó cikkek
- Életvitelt segítő infokommunikációs technológiák
- microCAD'2008 a Miskolci Egyetemen
- A JD Edwards EnterpriseOne és az Oracle Transportation Management integrációja
- Kevéssé hatékony szolgáltatások veszélyeztetik az ügyfélkapcsolatokat
- Konferencia a mobilfizetésről áprilisban
- Mobilinternet: a lakosság 54 százaléka elérheti a széles sávot
- ETAPS: magyar jelentkezőket várnak
- IMA Konferencia a hálózati kommunikáció lehetőségeiről
- Korszerű Oracle-technológia támogatja a Vatera üzleti növekedését
- Összefoglaló az első Adobe webtechnológiai konferenciáról
58 ezer felújított mobil, 4 millió kilóval kevesebb szén-dioxid – ezt tette a Rejoy a bolygóért
A Föld napja alkalmából a Rejoy.hu összegzést készített arról, milyen környezeti hatása volt az elmúlt két és fél évben végzett tevékenységének Magyarországon. A francia ADEME környezetvédelmi ügynökség adataira alapozott becslés szerint a vállalat mintegy 4 millió kilogramm szén-dioxid kibocsátását segített megelőzni azzal, hogy új készülékek helyett felújított eszközöket kínált vásárlóinak.
Új mobil visszaváltó automaták mutatkoztak be hazai rendezvényeken
Áprilisban két helyszínen is bemutatkozott hazánkban egy új, mobil visszaváltó automata: a 40. jubileumi Telekom Vivicittán és a Hungexpon megrendezett CONSTRUMA 2025 kiállításon. A jövőben ezek az automaták fesztiválokon, tömegrendezvényeken és sporteseményeken segítik majd a PET palackok, fémdobozok és üvegek visszaváltását.
Közeleg az érettségi, még nem késő felkészülni
Május 5-én kezdődnek a 2025-ös tavaszi érettségi írásbeli vizsgák, és bár már csak napok vannak hátra, a szakértők szerint ez az időszak még komolyan befolyásolhatja a végeredményeket. A végzősök számára ez az utolsó hajrá nemcsak a tanulásról szól, hanem komoly mentális megterhelést is jelent.
„Dobj 1 gigát!” – Új lehetőség a Yettel ügyfeleinek
Ünnepek, hosszú hétvégék és családi összejövetelek után sokan tapasztalják, hogy az adatkeret nem mindig tart ki a megnövekedett online jelenlét mellett. Legyen szó húsvéti videóhívásokról, közös filmnézésről vagy éppen navigációról, könnyen előfordulhat, hogy valaki pont a legrosszabbkor marad internet nélkül.
Egy felújított telefon is lehet menő – és közben még a Földet is óvja
A Föld napja alkalmából a Rejoy.hu összegzést készített arról, milyen környezeti hatása volt az elmúlt két és fél évben végzett tevékenységének Magyarországon. A francia ADEME környezetvédelmi ügynökség adataira alapozott becslés szerint a vállalat mintegy 4 millió kilogramm szén-dioxid kibocsátását segített megelőzni azzal, hogy új készülékek helyett felújított eszközöket kínált vásárlóinak.