Ultra nagy látószögű és 10,7x-es M. Zuiko optika

Kiss Ádám Zoltán, 2010. február 7. 19:12

A frissen bejelentett E-PL1 mellett az Olympus két hozzá való, mikro 4/3-os objektívet is bejelentett, így négytagúra bővült a kínálat.

A kreatív fényképezést nagymértékben támogatja a „Mikro-NégyHarmad” rendszer, mely a saját cserélhető objektívjei mellett más rendszerű, adapterrel csatlakoztatható objektívek használatát is lehetővé teszi. A Mikro-NégyHarmad rendszerű objektívek között újdonság az ultra nagy látószöggel rendelkező M. ZUIKO DIGITAL ED 9-18mm F4.0-5.6 (18-36mm) és az M. ZUIKO DIGITAL ED 14-150mm F4.0-5.6 (28-300mm) zoom objektív. Ezek a nagy fényerejű objektívek akár 50%, illetve akár 70%-kal (a 18-180 mm tartományban mérve) kisebbek, mint NégyHarmad rendszerű unokatestvéreik – ráadásul kisebb zajt és nagyobb fókuszálási sebességet is biztosítanak. Harmonikusan illeszkednek a PEN vázra, súlyukkal és termetükkel pedig nem terhelik a táskát. A kínálatban eddig a korábbi PEN gépekkel érkező fix gyújtótávolságú ultra kicsi és a 3x-os zoomátfogást biztosító optikák voltak elérhetőek. Ez valóban csak az alapokhoz volt elég, most az ultra nagylátószögű optikákra és a 10x-es fölötti átfogású zoom objektívekre vágyók is érdekeltek lehetnek a mikro négyharmados rendszer vásárlásában, hiszen elérhető válnak a rendszer képességeit kihasználó objektívek. A két új objektív megjelenési ideje2010 áprilisa, illetve májusa.



M. ZUIKO DIGITAL ED 9-18mm 1:4.0-5.6

  • Ultra nagy látószögű zoom
  • Extrém nagysebességű kontraszt AF
  • Gyenge élességállítási zajjal videófelvételekhez optimalizálva
  • Mindössze 49,5mm hosszú
  • Minden lencsetagon többrétegű tükröződésmentesítő bevonat
  • Kör alakú fényrekesz


M. ZUIKO DIGITAL ED 14-150mm 1:4.0-5.6

  • Nagy teljesítményű 10,7x zoom
  • Extrém nagysebességű kontraszt AF
  • Gyenge élességállítási zajjal videófelvételekhez optimalizálva
  • Mindössze 83mm hosszú
  • Minden lencsetagon többrétegű tükröződésmentesítő bevonat
  • Külön vásárolható hozzá objektív fényellenző (LH-61C)
     

Kulcsszavak: Olympus kamera

Digicam ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Innovatív technológiával és szakértelemmel inspirálja a Sony a jövő generációját

Nagy sikerrel rendezték meg a Sony és a Down Alapítvány közös nyári táborát, melynek keretében a részt vevő értelmi fogyatékossággal élő gyerekek és fiatalok megtanulhatták a Sony által rendelkezésre bocsátott fényképezőgépek és kamerák alapszintű használatát. Az együttműködés még tovább folytatódik idén egy vidéki fotós túrával és egy kiállítással.

2024. szeptember 15. 11:50

Kisebb, könnyebb és gyorsabb az új Sony objektív

A Sony bejelentette az FE 85mm F1.4 GM II (SEL85F14GM2) prímobjektívet, amely a nagy felbontást és lenyűgöző bokeh hatást kivételes módon, kompakt házban ötvözi a gyors autofókusszal (AF). A második generációs objektív megörökli a bokeh hatás és a felbontás magas szintű kombinációját, amely az első generációs típusnál már komoly elismerésnek örvendett, és ráadásként a legújabb technológiákat is alkalmazza. 

2024. szeptember 1. 15:37

A ViewSonic megnyitja a nevezést az 5. ColorPro Awards: Momentumra

A ViewSonic Corp.*, a vizuális megoldások egyik globálisan vezető vállalata nagy örömmel indítja útjára a várva várt ColorPro Awardsot, amely zsinórban ötödik éve jelzi a vállalat elkötelezettségét az alkotók inspirálása és képességeik növelése iránt világszerte. Az idei tematika, a „Momentum”, arra hívja fel az alkotókat, hogy a lendület határtalan energiáját felhasználva, annak megállíthatatlan hullámát meglovagolva haladjanak álmaik és törekvéseik horizontja felé. A pályázatokat 2024. szeptember 24-ig lehet benyújtani.

2024. augusztus 11. 12:19

Új generációs kamerakészlet tartalomgyártóknak

Debütált a ZV-E10 II, a Sony legnépszerűbb tükör nélküli ZV-E10 kamerájának második generációs verziója. Az eredeti ZV-E10 a Sony videós tartalomgyártóknak szánt ZV kamerasorozata alappilléreként könnyű, kompakt, sokoldalú eszközt kínált kezdő és haladó tartalomgyártóknak egyaránt. Az új ZV-E10 II rendelkezik az eredeti kamera tartalomgyártók által kedvelt összes funkciójával – mint például a „Creative Looks” beállítással, a „Product Showcase Setting” móddal, a „Background Defocus” funkcióval és az oldalra nyitható, változtatható szögű képernyővel –, ugyanakkor még kifinomultabb és felhasználóbarátabb lett.

2024. július 14. 12:01

A HONOR és a Rankin meginvitálja az európaiakat, hogy osszák meg a hangulatukat

A HONOR, Európa leggyorsabban növekvő okostelefon márkája ma részletezte, hogy mit is takar együttműködése Rankinnal, az ikonikus fotóssal. Rankin olyan hírességeket fotózott, mint II. Erzsébet királynő, David Bowie és Kate Moss.

2024. július 10. 16:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10

Ezek a MI legnagyobb veszélyei az oktatásban

2024. szeptember 17. 11:37