Vodafone 150: 15 dolláros mobil a fejlődő világnak
A készülékkel persze korántsem amerikai üzletembereket, vagy nyugat-európai fiatalokat kíván meghódítani a globális mobilszolgáltató. A Vodafone azt ismerte fel, hogy a hagyományos infrastruktúra terén elmaradott fejlődő országokban rengeteg dolgot pótol a mobiltelefon, a legújabb slágernek pedig a banki szolgáltatások számítanak. Ilyeneket már azok számára is kínálnak több piacon a mobilcégek, akik amúgy nem rendelkeznek bankszámlával. Ez a megoldás, azaz a bankfiókhoz kötődő procedúrák kiiktatása pedig rendkívül népszerűvé tette a mobiltelefonos pénzügyi műveleteket a harmadik világban. Erre a célra gyakorlatilag bármilyen, a beszélgetésen és az sms-en kívül semmi egyéb funkcióval nem bíró mobiltelefon is tökéletesen megfelel, ahogyan azt a Vodafone is láthatóan felismerte.
A Vodafone 150-et amúgy a kínai TCL gyártja és a Vodafone szerint az ára előfizetés nélkül is 15 dollár alatt lesz, amivel minden eddigi rekordot megdönthet. A forgalmazást a közeljövőben kezdik Ghánában, Indiában, Kongóban és Törökországban.
Kapcsolódó cikkek
- 3D-kijelzős Samsung mobil
- Jön az első Symbian 3 alapú mobiltelefon
- Májusban újabb mobilkészülékek a Vodafone-nál
- Szabványosítják a mobiltelefon-szoftvereket Japánban
- Újabb zenemobilt kínál az LG
- Még áprilisban forgalomba hozza a Vodafone a Nexus One-t
- Árakat csökkent a Nokia, késik az új Symbian szoftver
- Visszaköveteli az Apple a 4G iPhone elveszett prototípusát
- Hat új, belépőszintű mobiltelefon a Motorolától
- Kocsmában bukkantak rá a legújabb iPhone-ra
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Egyre több magyar háztartás választ csomagban távközlési szolgáltatásokat
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatása szerint egyre több háztartás dönt úgy, hogy televíziót és internetet is tartalmazó távközlési szolgáltatáscsomagra fizet elő. Az elmúlt évek piaci folyamatait bemutató tanulmány rámutat: a vezetékes szolgáltatások fokozatosan a mobilszolgáltatókhoz kerülnek át, vagyis egyre gyakoribb, hogy az ügyfelek mobil- és otthoni szolgáltatásaikat egyazon szolgáltatónál veszik igénybe.
Egy app, ami megmondja az igazat a mobilodról
A használt mobiltelefonok piaca soha nem látott ütemben bővül. Egyre többen adják tovább régi készülékeiket, míg mások kedvezőbb áron jutnak hozzá modernebb modellekhez. A költséghatékonyság és a fenntarthatóság sokakat arra ösztönöz, hogy a másodkézből származó készülékeket részesítsék előnyben. Ugyanakkor a használt telefonok világa gyakran rejthet kellemetlen meglepetéseket: rejtett hibákat, adatvédelmi kockázatokat vagy akár zárolt készülékeket – amelyekről sokszor csak a vásárlás után derül ki az igazság.
Lencsevégre kapott világ – a HONOR 400 széria forradalmasítja az úti fotózást
A mai utazás nem csupán új helyek felfedezéséről szól, hanem arról is, hogyan éljük újra és osszuk meg élményeinket. A HONOR 400 széria ebben nyújt friss nézőpontot: mesterséges intelligenciával támogatott fotózási megoldásai révén a mindennapi pillanatokból is lenyűgöző vizuális történetek születhetnek. A HONOR és az eSky közös célja, hogy az élményekre és önkifejezésre nyitott fiatalokat ösztönözze: fedezzék fel a világot, dokumentálják saját nézőpontjukból, és osszák meg azt kreatív, hiteles formában.
Digitális Kékszalag: A vitorlásverseny, amit már a kanapéról is átélhetsz
Július 10-én reggel 9 órakor rajtol el Balatonfüredről az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj – Európa leghosszabb és legrégebbi tókerülő vitorlásversenye. Az eseményt idén a Magyar Telekom minden eddiginél közelebb viszi a közönséghez, akár a partról, akár otthonról követik az érdeklődők. A Magyar Vitorlás Szövetség digitális partnereként 2025-től a Telekom biztosítja a verseny élő közvetítését, streamjét, valamint a lebonyolításhoz elengedhetetlen hajókövető rendszert is.
Nothing Phone (3) – prémium teljesítmény, lenyűgöző kijelző és egyedi stílus
A Nothing legújabb csúcskategóriás okostelefonja, a Phone (3) friss dizájnnal, profi kamerarendszerrel és mesterséges intelligenciával érkezik, új lendületet adva a piacnak. Emellett a cég bemutatta első, stílusos fejhallgatóját is, amely hangzásban és megjelenésben egyaránt újdonságot kínál.