Elrendelte a kormány az NDK megvalósítását

MTI Sajtóadatbank, 2010. március 1. 09:30

Elrendelte a kormány a Nemzeti Digitális Közmű (NDK) projekt megvalósítását, amelynek köszönhetően Magyarország összes településén 6 és 10 megabit/szekundum közötti sávszélességű internet lesz elérhető - jelentette be Baja Ferenc infokommunikációért felelős kormánybiztos pénteken sajtótájékoztatón.

A Miniszterelnöki Hivatal államtitkára kiemelte: az Európai Unió befogadhatóvá nyilvánította az NDK projektet, így megkezdődhet notifikációjának (az uniós jog beépítése a magyar jogba) előkészítése.

Rámutatott: a projekt megvalósításának pontos költsége még nem nyilvános, azonban várhatóan 100 milliárd forint nagyságrendű összeggel kell majd számolnia a beruházónak.

Baja Ferenc szerint egy éven belül minden közpolitikai döntés meghozható magyar és uniós szinten is, amit követően egy-másfél évig tarthat a konkrét infrastruktúra kiépítése.

A kormánybiztos hangsúlyozta: a társadalom modernizációjához mindenképpen szükség van a közmű kiépítésére. Hozzátette: az NDK ötpárti egyetértéssel és a piaci szereplők egyhangú támogatásával valósulhat meg. Célja, hogy Magyarország összes településére eljuttassa a szélessávú internetet, amelyhez aztán egyéni igényeiknek megfelelően csatlakozhatnak a fogyasztók.

Kulcsszavak: MeH közigazgatás

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Beszéljünk ikonokkal! – Az emojik szerepe a digitális kommunikációban

Július 17-én ünnepeljük az Emoji Világnapját. A kis méretű digitális ikonok ma már szinte minden online beszélgetésben jelen vannak, és szerves részévé váltak mindennapi kommunikációnknak. Ezt felismerve a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) is támogatást nyújt azoknak, akik most ismerkednek a digitális tér színes piktogramjaival.

2025. július 16. 14:53

Magyarország és az AI: Tudásban az élvonalban, bizalomban megosztottan

Ahogy a mesterséges intelligencia (AI) egyre nagyobb teret nyer a világban, a magyar lakosság többsége már most ismeri az alapfogalmakat, és bízik abban, hogy a vállalatok felelősen kezelik az adatokat – derül ki az Ipsos friss, AI Monitor 2025 nemzetközi kutatásából. 

2025. július 16. 13:14

Virtualizáció új alapokon: Megérkezett a SUSE Virtualization 1.5 Prime

A SUSE, a vállalati felhasználásra szánt nyílt forráskódú megoldások világszinten vezető szállítója bejelentette, hogy általánosan elérhetővé vált a SUSE Virtualization 1.5, amelynek segítségével a vállalatok hatékonyan optimalizálhatják virtualizációs stratégiáikat, felkészítve azokat a felhőalapú jövőbeni működésre. 

2025. július 16. 11:41

Mesterséges intelligencia a medencében – Az E.ON vízilabdázni tanítja az AI-t

2025-ben Szingapúr ad otthont a vízilabda-világbajnokságnak, amelyre az E.ON Hungária Csoport nemcsak hagyományos szponzorként készül, hanem egy igazán különleges kezdeményezéssel is: egy magyar fejlesztőcsapattal, a Tengr.ai-jal együttműködve „megtanítják” a mesterséges intelligenciát vízilabdázni.

2025. július 16. 09:55

Filmet forgatsz? – Nevezz a Sony Future Filmmaker Awards-ra!

Elindult a jelentkezés a 2026-os Sony Future Filmmaker Awards-ra – a nevezés teljesen ingyenes a sonyfuturefilmmakerawards.com weboldalon.

2025. július 15. 20:07

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvan a válasz a digitalizáció nagy ellentmondására

2025. július 13. 12:02

IT-történelem: a hat ma is működő működő Apple‑1 egyike a Sotheby’s aukcióján

2025. július 9. 20:04

Nyár a képernyők előtt: hogyan védhetjük meg a gyerekeket a kibertérben?

2025. július 9. 10:29

A jövő már itt van: mesterséges intelligencia a K&H befektetési döntései mögött

2025. július 8. 14:52