Bevezette a böngészőválasztást a Microsoft

MTI Sajtóadatbank, 2010. március 3. 09:03

Bevezette a szabad böngészőválasztást kedden az Európai Bizottság által korábban a piaci verseny megsértésével vádolt Microsoft európai részlege.

Az amerikai nagyvállalat operációs rendszereit telepítő számítógép-használóknak ezentúl olyan képernyő bukkan fel, amely 12 böngésző közül kínál választást - számolt be internetes kiadásában a The Daily Telegraph című napilap.

A felkínált internetes keresők között a jól ismert programok - Internet Explorer, Firefox és az Opera - mellett kevésbé nevesek is szerepelnek, mint amilyen a K-meleon és a Seipnir.

A Microsoft európai részlege azt követően kényszerült a szabad böngészőválasztás felkínálására, hogy az Európai Bizottság úgy foglalt állást: a szabad verseny megsértését jelenti az a gyakorlat, hogy a vállalat az Internet Explorert telepíti az operációs rendszerekre. A cég megbírságolásától eltekintettek, azzal a feltétellel, hogy a Microsoft változtat az alkalmazáson.

"Európai felhasználók millióinak válik javára, hogy szabadon dönthetnek, mely böngészőt vegyék igénybe" - mondta Neelie Kroes, a bizottság digitális politikáért felelős biztosa, aki szerint a rendelkezés a riválisok számára is lehetővé teszi termékeik fejlesztését. A szabályozás öt évre szól, és az Európai Gazdasági Térség egészére érvényes.

A választási lehetőség a Windows XP, Vista és Windows 7 felhasználóinak automatikusan ugrik fel. Az Opera, a Google Chrome, a Safari, az Internet Explorer és a Firefox véletlenszerű sorrendben bukkan fel a képernyő egyik - szembetűnő - részén, míg az egyéb böngészők, beleértve a Flock, az Avant és a Maxthon nevű programokat, a monitor másik részén jelennek meg.

A választást a keresőkről szóló rövid ismertetővel segítik.

Kulcsszavak: böngésző Microsoft

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Equip rackszekrények minden igényre szabva

A Digital Data Communications GmbH (DDC), amely a dortmundi székhelyű cég, a LevelOne, az Equip és a Conceptronic márkák tulajdonosa, most egy széleskörű rackszekrény termékcsaláddal bővíti infrastrukturális megoldásait. A hat különböző kategóriába sorolt termékek között a vállalat 3+2 U-tól 47 U-ig terjedő szerver- és hálózati szekrényeket kínál, beleértve a kültéri alkalmazásokhoz szánt megoldásokat is.

2025. március 28. 13:14

Az MI szerepe a vállalati csalások előkészítésében és megelőzésében

Magyarországon is mindennapos eszközzé vált a mesterséges intelligencia (MI) a vállalati visszaélések terén – hívja fel a figyelmet az EY egy 50 magyar compliance- és biztonsági vezetővel végzett kutatása. A szakértők szerint a régebben bevált biztonsági intézkedések már nem elegendőek az egyre kifinomultabb támadások ellen. A szervezeteknek intelligens megoldásokra van szükségük, ha el akarják kerülni, hogy áldozattá váljanak.

2025. március 27. 14:44

Kiberbiztonsági terhek 2025-ben: Hogyan lehet csökkenteni a költségeket?

2025-ben tovább szigorodtak a kiberbiztonsági előírások, amelyek az auditok lebonyolítását és a felügyeleti díjak kiszámítását érintik. A vállalatok számára kötelező díjak részben az árbevétel alapján kerülnek meghatározásra, de jelentős mértékben függnek a használt rendszerek számától, a cég szerepétől, illetve az általa kezelt adatokatól is. Kóczé Péter, a Grant Thornton digitális üzletágának vezetője bemutatja, hogyan csökkenthetők ezek a költségek – akár több millió forinttal –, és hogyan lehet szakmai alapokon optimalizált kiberbiztonsági rendszert kialakítani.

2025. március 27. 11:30

Szembarát kijelző és intelligens funkciók az MWC egyik sztárjától

A TCL, a kijelző-innovációk globális éllovasa, büszkén jelenti be, hogy az MWC 2025 során bemutatott TCL NXTPAPER 11 Plus tablet Európában is elérhetővé vált.

2025. március 25. 13:02

Biztonság és hatékonyság a Cloud NAS operációs rendszerben

A QNAP Systems, Inc. (QNAP) bemutatta a QuTScloud c5.2 verzióját, a legújabb frissítést a Cloud NAS operációs rendszerhez. Az új verzió bevezeti a Biztonsági központot, egy proaktív biztonsági alkalmazást, amely figyelemmel kíséri a Cloud NAS fájltevékenységeit, és védelmet nyújt a zsarolóvírusokkal szemben. Emellett a QuTScloud c5.2 jelentős optimalizálásokat kínál, egyszerűsítve a műveletek és a menedzsment folyamatát a gördülékenyebb felhasználói élmény érdekében.

2025. március 25. 11:34

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Díjazták a kimagasló innovációs teljesítményeket

2025. március 26. 20:23

Virtuális valóság az autonóm járművek fejlesztésében

2025. március 25. 17:52

Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt

2025. március 21. 16:38

iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron

2025. március 18. 13:29