Nem támogatják az XP-t az újgenerációs HDD-k

Genda Csongor Zoltán, 2010. március 10. 18:35

A BBC beszámolója szerint a következő generációs merevlemezes meghajtók nem lesznek kompatibilisek a nagy népszerűségnek örvendő, sokak által használt Windows XP-vel.

Óriási tömegeket érint a HDD-gyártók azon megállapodása, miszerint a következő évtől olyan adattárolókat fognak készíteni, amelyeket a 9 évvel ezelőtt kiadott operációs rendszer nem tud majd kezelni. A szóban forgó Microsoft szoftver maximum az 512 Byte-os szektornagysággal bírkózik meg, az ennél nagyobb szektorokat már nem értelmezi, a jövő esztendőre tervezett winchestereket pedig már ennél sokkal nagyobb érték fogja jellemezni. A 2010-ben piacra kerülő HDD-ket tehát csakis a Vista és a Windows 7 tudja majd beolvasni. Számos olyan üzleti és otthoni felhasználó van azonban, akik tárhelybővítést terveznek a jövőben, a jól bevált XP-t viszont nem szeretnék lecserélni. A piackutatók adatai szerint jelentős részesedéssel bír az XP, és nem csupán az otthoni felhasználók körében népszerű a szoftver, hanem számos nagyvállalatnál is százával sorakoznak egymás mellett az ezen operációs rendszerrel üzemelő számítógépek. Az XP-felhasználók tehát vagy most frissítik hardware-parkjukat, vagy lecserélik régi Windows-ukat valamelyik újabb verzióra.
 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10

Ezek a MI legnagyobb veszélyei az oktatásban

2024. szeptember 17. 11:37