Megnyílt azt első magyar virtuális szoftverkiállítás
Megnyílt az első magyar virtuális szoftverkiállítás, amelyre péntek estig várják a látogatókat.
A háromnapos internetes kiállítással elsősorban a vidéki cégeknek kedveznek, mert a Szoftverbörze résztvevői utazási, illetve a hagyományos kiállítások költségei nélkül léphetnek kapcsolatba az érdeklődőkkel. A www.szoftverborze.hu oldalon található virtuális rendezvény látogatása díjmentes, az előadások követéséhez mindössze internetkapcsolatra van szükség.
A szervező MetaNet Kft. számításai szerint a kiállítás ideje alatt várhatóan 10-20 ezren látogatnak el az oldalra. Az érdeklődés nagyságát jelzi, hogy kiállítás szervezésének kezdete, azaz január közepe óta az oldalon közel 13 ezer látogatást regisztráltak.
A rendezvényen jelenleg 29 kiállító vesz részt, illetve számos kisebb vállalat virtuális stand nélkül, pusztán hirdetéssel jelenik meg a Szoftverbörze honlapján.
A rendezvény alatt egyebek mellett ingyenes szaktanácsadást kaphatnak azok a cégvezetők és menedzserek, akik informatikai kérdésekben kívánnak tájékozódni.
A szabadon látogatható előadásokat elismert szakértők tartják. A felhasználóbarát honlapok fejlesztéséről például Mlinarics József, a Magyar Tartalomipari Szövetség (Matisz) ügyvezető elnöke tart ismertetést, míg a komplex munkafolyamatokra és a csoportmunkára kínált szoftveres megoldásokról Perhiniák Márton, a Trans-Europe Consulting Kft. Adobe-szakértője beszél.
A kiállításokon megszokott kedvezmények a Szoftverbörze standjait is érintik. A látogatók például notebook vásárlás esetén a listaárakból gyártótól függően 7-15 százalékos kedvezményt is kaphatnak.
Kapcsolódó cikkek
- e-Health Week 2010: átütő siker Barcelonában
- Nyolcezren voltak a virtuális Szoftverbörzén
- 10 órakor nyit a Szoftverbörze
- Spórolhat a Szoftverbörzén
- CeBIT 2010 - 3,7 százalékkal több látogató
- Ma nyílik a hannoveri CeBIT informatikai kiállítás és vásár
- Saját fejlesztésű szoftverrel mutatott be okostelefont a Samsung
- Mobile World Congress: magyar cégek is kiállítanak
- Szakértők segítenek a szoftverbörzén
- A "négyek" újra együtt a Mobil Világkongresszuson
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Strapabíró mobilmegoldások a jövő munkakörnyezetéhez
A Samsung legújabb strapabíró eszközei, a Galaxy XCover7 Pro és a Galaxy Tab Active5 Pro olyan szakemberek igényeit célozzák meg, akik gyors tempójú, gyakran zord munkakörnyezetben dolgoznak. A vállalat az eddigi tapasztalataira építve olyan készülékeket alkotott, amelyek megbízható teljesítményt, fejlett biztonságot és hatékony munkavégzést kínálnak – akár irodában, akár terepen használják őket.
Ultraszéles élmény, kompromisszumok nélkül
A Philips legújabb gaming monitora, az Evnia 34M2C5501A, a 34 hüvelykes, ultraszéles kijelzőjével bővíti az Evnia 5000 sorozatot. A széria korábbi tagjai, a 27 hüvelykes 27M2C5501 és a 32 hüvelykes 32M2C5501 modellek már tavaly év végén bemutatkoztak – most pedig érkezik a sorozat legújabb, még nagyobb élményt kínáló darabja.
A stílus találkozása a technológiával: új árnyalatokban ragyognak a Thermaltake ventilátorok
A prémium PC-hardvermegoldásairól ismert Thermaltake négy új színt mutatott be a CT EX ARGB Sync és CT EX Reverse ARGB Sync PC-ventilátor modellekhez: Racing Green, Gravel Sand, Bumblebee és Pink árnyalatokkal. A vállalat továbbra is ötvözi a modern technológiát a stílusos megjelenéssel, lehetőséget adva a felhasználóknak arra, hogy egyedivé tegyék gépüket.
Zyxel: AI-alapú védelem, zéró kompromisszummal
A Zyxel Networks, a biztonságos és mesterséges intelligenciával támogatott felhőalapú hálózati megoldások egyik vezető szolgáltatója, bejelentette az USG FLEX H sorozatú tűzfalainak megújítását. Az új sorozat célja, hogy a kis- és középvállalkozások (KKV-k), valamint a menedzselt szolgáltatók (MSP-k) számára egyszerűbbé és átláthatóbbá tegye a hálózati biztonság kezelését. A frissített modellek alapvető, beépített védelmet kínálnak, és háromszorosára növelt egységesített fenyegetéskezelési (UTM) teljesítménnyel rendelkeznek.
Teljesítmény kompromisszumok nélkül: Két új G4 monitorral frissít az AGON by AOC
Az AOC GAMING CU34G4Z egy 34 hüvelykes (86,4 cm), ívelt, ultraszéles monitor 240 Hz-es frissítési rátával, míg a 25G4SXU egy 24,5 hüvelykes (62,2 cm) kijelző, amelyet kifejezetten esport játékosoknak terveztek, és villámgyors, akár 300 Hz-es képfrissítést kínál (310 Hz-ig túlhúzható). Mindkét modell a versenyszerű játékhoz szükséges magas teljesítményt biztosítja, prémium árcímke nélkül.