Felszámolta kínai keresőjét a Google

Milkovits Gábor, 2010. március 23. 07:13

A Google bejelentette, hogy felszámolta kínai keresőoldalát és a google.cn címre látogatókat ezentúl automatikusan a helyben cenzúramentes Hong Kong-i google.com.hk portálra irányítják.

A lépésre azt követően került sor, hogy a kínai kormány kezdettől fogva politikai alapon szűri a világ legnépszerűbb keresőjének találatait, tavaly április óta pedig a kormányzat által támogatott hackerek sorozatosan olyan támadásokat hajtottak végre a cég Gmail levelezője ellen, amelyekkel ellenzéki aktivisták postafiókjait igyekeztek megbénítani. Tavaly decemberben aztán olyan összehangolt cyber-támadás érte a Google szervereit, amelyet követően az internetes tartalomszolgáltató kilátásba helyezte a teljes kivonulást a kínai piacról, habár a kormány mindvégig tagadta érintettségét az ügyben. Az ezt követően kezdeményezett tárgyalásokon a Google arra az álláspontra helyezkedett, hogy csak akkor marad a kommunista rezsim által irányított országban, ha mindenfajta cenzúrát megszüntetnek a cég oldalaival szemben. A tárgyalások nem vezettek eredményre, így a mostani intézkedésre tulajdonképpen hetek óta számítani lehetett.

A kereső leállítása nem jelenti a Google teljes kivonulását Kínából; a társaság hivatalos közleményében kifejti, hogy a kutató-fejlesztő munkát továbbra is folytatni kívánják az országban, illetve egy bizonyos méretű kereskedelmi részleget is üzemeltetnek majd, ennek volumene azonban attól függ, hogy milyen mértékben szűrik a google.com.hk találatait Kína többi részén. Az 1997 óta ismét Kínához tartozó Hong Kong belpolitikai téren széleskörű autonómiát élvez, így ott az internetet sem cenzúrázzák, ebből adódóan azonban Hong Kong-i weboldalak is csak államilag szűrve látogathatók a többi kínai számára.
 

Internet-szolgáltatás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Magyarország letöltési sebességben lekörözte a régiót

Az nPerf adatai alapján Magyarország 2026 januárja és szeptembere között az Európai Unió keleti régiójának öt vizsgált országa közül az első helyen végzett a vezetékes internetes letöltési sebesség tekintetében. 

2026. szeptember 14. 15:20

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Negyed évszázad után szintet lép „Az Év Honlapja”

2026. szeptember 8. 09:50

A 4iG és a SpaceX új pályára állítja Európa műholdas kommunikációját

2026. szeptember 2. 09:21

A MI‑ügynökök már nem csak segítenek, hanem támadnak is

2026. szeptember 1. 13:23

Hogyan dolgozunk majd az AI-jal? Budapesten mutatják meg a techvilág nagyágyúi

2026. augusztus 25. 18:26