Samsung mini-tablet mobil 4G-vel?

Milkovits Gábor, 2010. március 23. 07:44

A Tweakers.net értesülése szerint a Samsung egy olyan „iPad-gyilkos” mini-tablet készüléken dolgozik, amely 4G mobilhálózati adatátviteli funkcióval, valamint a legfrissebb Android operációs rendszerrel lesz ellátva.

A Samsung részéről már korábban is kritizálták az Apple néhány héten belül megjelenő mini-táblagépét, elsősorban a processzor viszonylag alacsony teljesítménye, valamint a kezdeti modellnél a mobil 3G modul hiánya miatt. Már eleve ez is azt sugallta, hogy a Samsung saját készüléke ezeken a területeken igyekszik majd többet nyújtani. A CPU-ról egyelőre nem lehet konkrétumokat tudni, azt azonban igen, hogy mini-tablet több USB- és memóriakártya-csatlakozóval is rendelkezni fog, amikben az iPad egyébként szintén hiányt szenved. A Samsung állítólag azért választotta az Android operációs rendszert, mert a Windows 7 túlságosan lelassítaná a gépet.

A forgalmazásról egyelőre nem szólnak a hírek, azonban a mobil 4G alapján igencsak valószínű, hogy kezdetben legalábbis Dél-Korea és Japán lesznek a célországok, hiszen egyelőre még csak ott terjedt el számottevő mértékben a következő generációs mobilhálózati adatátviteli technológia. Ennek alapján az is borítékolható, hogy a kiválasztott 4G rendszer az LTE lesz, amely a legígéretesebb a versengő technológiák közül, ugyanakkor Észak-Amerikában az Intel által támogatott, rivális Wimax is megvetette már a lábát.
 

Kulcsszavak: Samsung Tablet PC pda Android

Notebook/ Táblagép ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Huawei Mate XT: Ilyen okostelefon még nem volt!

A Huawei számos új terméket mutatott be malajziai innovatív bemutatóján, ahol a HUAWEI Mate XT, a világ első háromba hajtható okostelefonja is debütált, amely kategóriájában a legvékonyabb és legnagyobb kijelzővel rendelkezik. A gyártó három új okoseszközt is bemutatott, köztük első fül köré akasztható fülhallgatóját, a HUAWEI FreeArc-ot, a HUAWEI MatePad Pro 13.2” tabletet és a HUAWEI Band 10 okoskarkötőt.

2025. február 18. 16:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Láss a Jövőbe: Innovációs pályázat a Z-generációnak

2025. február 18. 11:32

Az ESET nyerte az AV-Comparatives 2024-es Év Terméke díját

2025. február 13. 10:03

Tudatos és biztonságos online jelenlét a fiataloknak

2025. február 10. 14:59

Szoboszlai Dominik és a Liverpool: Hogyan követhetjük nyomon a mérkőzéseiket?

2025. február 7. 15:20