Öt egyszerű lépésben .NET-ről Linuxra

forrás Prim Online, 2010. március 24. 14:20

A költségcsökkentési kényszer nem újdonság az informatikai szervezetek vagy a vállalatok és intézmények IT-részlege számára. A szervezeteknek minden lehetőséget meg kell vizsgálniuk, hogyan könnyítsék terheiket, és bizony a könnyen vagy gyorsan változtatható, azonnali megtakarítást eredményező fegyvertár már kifogyni látszik. Eljött az ideje, hogy új, költséghatékonyabb alternatívát keressünk a jelenleg használt szoftverek, alkalmazások vagy éppen operációs rendszerek helyett – cikkünkben ehhez nyújtunk segítséget. A Mono projekt a Novell által támogatott nyílt forráskódú fejlesztési kezdeményezés, amely a .NET alkalmazások meglévő kódbázisát felhasználva lehetővé teszi annak futtatását Linux, UNIX és Mac OS X rendszereken is, miközben a fejlesztők továbbra is a megszokott Visual Studio fejlesztői környezetben dolgozhatnak tovább. Ehhez mindössze a Mono, illetve a Mono Tools for Visual Studio eszközökre van szükség. A Mono Tools használatával jelentősen csökkenthető a fejlesztési költség és idő, így a fejlesztők és a független szoftvergyártók gyorsan és egyszerűen bővíthetik piaci és telepítési lehetőségeiket.

Mi a Mono?

A Mono szoftverplatform segítségével a már meglévő .NET alkalmazások más platformon is futtathatók.  A Novell által szponzorált Mono a Microsoft .NET keretrendszer egyik nyílt forráskódú eszköze. A Mono Tools for Visual Studio egy olyan beépülő modul a Microsoft Visual Studio környezethez, amely képessé teszi a fejlesztőket .NET alkalmazások fejlesztésére és futtatására a Mono használatára alkalmas platformokon az általuk preferált fejlesztőkörnyezet, a Visual Studio használatával. A Mono a www.mono-project.com oldalról ingyenesen letölthető, a Mono Tools for Visual Studio termékkel kapcsolatos további információkért és a 30 napos próbaverzió letöltéséhez pedig látogasson el a www.novell.com/monotools weboldalra.

Cikkünk egy egyszerű, ötlépéses folyamatban mutatja be a Mono és a Mono Tools for Visual Studio használatát a .NET környezettől a Linuxig.

1. lépés: Készítse elő munkaállomását
Először konfigurálnia kell a Visual Studio-t futtató munkaállomását a Mono platformhoz. Ehhez töltse le és telepítse a következő szoftvereket Visual Studio munkaállomására: Mono Tools, Mono 2.4 (vagy újabb), VMware Player vagy Virtual PC, Mono VS Server.

2. lépés: Elemezze az alkalmazást a MoMA használatával
Ebben a lépésben használja a Mono Migration Analyzer (MoMA) eszközt az alkalmazás elemzéséhez, hogy azonosítsa a potenciális inkompatibilitási problémákat a .NET és a Mono között. A MoMA minden egyes inkompatibilitás forrását egy részletes jelentésben mutatja be, amelyet felhasználhat annak felbecsülésére, hogy mekkora erőfeszítést igényel az alkalmazás áthelyezése a Linux platformra. Természetesen nem minden .NET alkalmazás helyezhető át egyszerűen. A MoMA által elemzett több ezer .NET alkalmazás nagy többsége azonban kevés módosítással vagy módosítás nélkül áthelyezhető.

3. lépés: Futtassa az alkalmazást helyben
Bár a MoMA átfogó ellenőrzést végez, egyes problémák a futtatásig rejtve maradhatnak. A Novell azt ajánlja, hogy miután elemezte alkalmazását a MoMA segítségével, és azonosította a felmerült problémák forrását, futtassa azt saját Windows munkaállomásán a Mono használatával. A Mono és a .NET között fennmaradt inkompatibilitások az alkalmazás összeomlásához vagy a felhasználói élményben és a működésben jelentkező ellentmondásokhoz vezethetnek. A veremlisták és a Visual Studio Editor segítségével írja újra az alkalmazáskód problémás részeit, és futtassa ismét helyben a Mono platformon. Folytassa ezt addig, amíg az alkalmazás problémamentesen nem fut.

4. lépés: Futtassa és vesse alá hibakeresésnek az alkalmazást egy távoli Linux-gépen
Ekkor kihasználhatja a Mono Tools for Visual Studio integrált hibakeresőjét, amely lehetővé teszi a hibakeresést az alkalmazásban a linuxos Mono-célplatformon. Ez a lépés felfedhet olyan problémákat, amelyek nem merülnek fel egy helyben futtatott alkalmazás esetén a Mono platformon Windows alatt, de jelentkeznek a Linux rendszeren futtatva. (Például az alkalmazás tartalmazhat beágyazott fájl- és útvonalneveket. Érdemes odafigyelni rá, hogy a Windows rendszertől eltérően a Linux-fájlrendszer megkülönbözteti a kis- és nagybetűket a fájl- és útvonalnevekben.)

5. lépés: Telepítse az alkalmazást

Ezen a ponton több lehetőség is van. A webalkalmazásokat telepítheti egyszerűen a projektfájlok célgépekre másolásával, vagy létrehozhat egy telepíthető RPM-csomagot (a Windows MSI-fájl linuxbeli megfelelőjét) a terjesztéshez. A harmadik lehetőség egy készülék (appliance) létrehozása, ekkor azt is eldöntheti, hogy szoftverkészüléket, virtuális készüléket vagy hardverkészüléket hoz létre.

További információ

Olvassa el a teljes cikket a Novell Connection Magazine oldalán.
Használja a Novell által kínált ingyenes interaktív oktatóanyagot.

(X)

Kulcsszavak: Novell Linux .Net

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10

Ezek a MI legnagyobb veszélyei az oktatásban

2024. szeptember 17. 11:37