Egymilliós közbeszerzési bírság a Kopint-Datorgnak

MTI Sajtóadatbank, 2010. március 25. 12:20

Indokolatlanul mellőzte konzorciumvezetőként a közbeszerzést az elektronikus levéltár tervezése kapcsán a Kopint-Datorg Infokommunikációs Zrt., ezért 1 millió forint pénzbírságra büntette a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) - a határozat a Közbeszerzések Tanácsa honlapján olvasható.

A Kopint-Datorg vezeti azt a konzorciumot, amelynek a Magyar Országos Levéltár és a Budapest Főváros Levéltára a tagjai. A konzorcium 2,9 milliárd forint támogatást kapott az elektronikus levéltár megteremtésére, az Elektronikus Közigazgatás Operatív Programtól.

 A munka első fázisa az elektronikus levéltárra kiírandó közbeszerzés előzetes informatikai tervezése. A munkára 5 cégtől kért ajánlatot a Kopint-Datorg, közülük három tett ajánlatot, és nyertest is hirdetett az ajánlatkérő. A dolog szépséghibája az volt, hogy közbeszerzésen kívül intézte a tendert.

 A VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft. indított jogorvoslati eljárást a Közbeszerzési Döntőbizottságnál a Kopint-Datorg ellen, miután az a nyertes cég számláit benyújtotta hozzá kifizetésre. A VÁTI ugyan is úgy vélte, hogy a feladatra közbeszerzést kellett volna kiírni, míg a Kopint-Datorg ellenkező állásponton volt.
 Végül a Közbeszerzési Döntőbizottság is a kötelező közbeszerzés mellett foglalt állást. A Kopint-Datorg azzal érvelt, hogy az alapító határozatába foglalt alaptevékenysége ellátásához, közbeszerzés nélkül vásárolhat tudományos műveket, és vehet igénybe szakértőt. A KDB ezzel szemben úgy találta, hogy az önként vállalt kiegészítő gazdasági tevékenységei közül a főtevékenysége TEÁOR számát kell alapul venni. Miután az elektronikus levéltár megvalósítása nem alaptevékenysége a Kopint-Datorgnak, így azt csak vállalkozói tevékenységként végezheti, ahhoz pedig kötelező lett volna közbeszerzést kiírnia.
 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10

Ezek a MI legnagyobb veszélyei az oktatásban

2024. szeptember 17. 11:37