NetOkratikus népszavazást! - Nyílt levél Sólyom Lászlóhoz
Megkeresésében kezdeményezi és a címzettek támogatását kéri, hogy bevezessék a népszavazás kezdeményezését online felületen keresztül is.
A NetMiniszterelnök-jelölt indoklásában időszerűnek tartja, hogy a 3,5 millió szavazati joggal rendelkező internetfelhasználó gyorsan és hatékonyan csatlakozhasson népszavazási kezdeményezéskehez, ezzel nem csak időt, hanem költséget is megspórolva.
Az ötlet valódi érdeme azonban abban van, hogy Horváth Dávid rávilágít arra, amit a sajtó az elmúlt hónapokban kiemelt: az emberek, de még inkább a fiatalok bele akarnak szólni a közéletbe és politikába, csak éppen senki nem képviseli őket. A kezdeményezéssel végre a különböző politikai beállítottságú, esetleg érdektelen emberek is, pártoktól függetlenül csatlakozhatnának egy-egy kezdeményezéshez.
Horváth Dávid az Ügyfélkapu rendszerét javasolja ennek a felületnek a kiépítésére, hiszen ezen keresztül már most is több hivatalos ügyünket lehet elektronikusan intézni.
Horváth Dávid weblapja
"Nyílt levél Sólyom Lászlóhoz
Sólyom László Köztársasági Elnök Úrnak
1014 Budapest, Szent György tér 1. Sándor-palota
Tárgy: Nyílt levél – Online népszavazás kezdeményezés
Tisztelt Köztársasági Elnök Úr!
Támogatását kérem azon kezdeményezésem ügyében, hogy a magyar állampolgárok az alkotmány biztosította népszavazás kezdeményezési jogukkal a jövőben interneten keresztül, online felületen is élhessenek.
A jelenlegi szabályozás szerint, Magyarországon a választópolgárok által kezdeményezett népszavazás aláírásgyűjtéssel történik. Országos népszavazásra irányuló állampolgári kezdeményezés esetén négy hónapig lehet aláírást gyűjteni. Fontos garanciális szabály, hogy az aláírásgyűjtő ívek mintapéldányát – hitelesítés céljából – az aláírásgyűjtés megkezdése előtt be kell nyújtani az Országos Választási Bizottsághoz. Az összegyűjtött és benyújtott ívek hitelesítését 30 napon belül kell lefolytatni. Így a kötelezően elrendelt népszavazás esetén 200.000 választópolgár kezdeményezésére az Országgyűlés 15 napon belül köteles elrendelni az ügydöntő népszavazást.
Ez az eljárás jelenleg rendkívül hosszadalmas folyamat, ezért azzal a kéréssel fordulok Önhöz, hogy támogassa kezdeményezésemet, mely szerint kiegészítve az Ügyfélkapu rendszerét, annak keretein belül is lehessen népszavazást kezdeményezni, továbbá a már meglévő népszavazás kezdeményezéshez online is lehessen csatlakozni. Az Ügyfélkapu rendszerében hitelesített adatokkal tudnak regisztrálni az állampolgárok, így mind a népszavazáshoz való csatlakozás, mind a hitelesítés idejét le lehetne csökkenteni.
Azt gondolom, 2010-ben eljött az idő, hogy a több mint 4 millió hazai internetezőből közel 3,5 millió szavazati joggal rendelkező magyar állampolgár online is kezdeményezhessen népszavazást, avagy csatlakozhasson a már meglévőkhöz. Javaslom, hogy a papír-, idő és munkaigényes népszavazási kezdeményezés kiegészüljön egy hiteles és gyors online felülettel is. Fel kellene gyorsítani az ügymenetet és nagyobb nyilvánosságot, egyszerűbb hozzáférhetőséget kellene biztosítani a társadalomnak az alkotmány biztosította jogok gyakorlásához, hiszen a népszavazás a politikai rendszer szerves része, és nálunk – a nyugati demokráciákhoz képest – kevésbé alkalmazott eszköze. A nagyobb hatékonysággal bekövetkező, gyors voksolások élénkíthetik a pártok és a közvélemény kapcsolatát, ugyanakkor arra késztethetik a parlamenti erőket, hogy a reformokat közösen, mindenki által elfogadható kompromisszumokkal dolgozzák ki.
Szavazati joggal rendelkező állampolgárként, a társadalom igényeivel összhangban azt gondolom, hogy javaslatom megvalósítható, kiszolgálná az elvárásokat és elősegítené a társadalmi párbeszédet, megelőzve ezzel számos, a későbbiekben jelentkező problémát. Ezzel a lehetőséggel is erősítve a fiatalok és az idősebb generáció szavazati kedvét, a politikában és a közéletben való aktív részvételét.
Bizakodva mielőbb pozitív válaszában, maradok tisztelettel:
Horváth Dávid
Dunaújváros, 2010. március 25."
Kapcsolódó cikkek
- A szoftverhonosítás lesz a következő téma a látássérültek informatikai klubjában
- eVITA: fórum az életvitelt segítő infokommunikációs technológiákról
- Négyszázmillió felett az internetezők száma Kínában
- Megölte testvérét a Playstation-ért
- Növekszik az internetfüggő felnőttek száma Dél-Koreában
- Internetfüggők az amerikai diákok
- Sms technológiát vásárol a Twitter
- Kisebb az igény felnőtt tartalmakra és online játékokra
- Multifunkciós egyetemi kártya lesz Debrecenben
- Napi 80 sms-t küldenek a tini-lányok
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
7 vállalat, amely új szintre emelte a zöld gondolkodást
Adatközpontok környezetbarát működésének támogatása, az építészet újradefiniálása, valamint az energiafelhasználás látványos csökkentése – többek között ezekért az innovatív törekvésekért kaptak elismerést a Schneider Electric idei fenntarthatósági versenyének díjazottjai. A Sustainability Impact Award 2024-es kiírásában hét vállalat részesült a kitüntetésben, köztük két indiai cég is.
Mit mesélnek rólunk az emojik 2025-ben?
Egy szív, egy mosolygós arc vagy egy apró szikra – néha ennyi is elég, hogy átadjuk, amit érzünk. Vagy mégsem? A július 17-i Emoji Világnap alkalmából Guld Ádám médiakutatóval jártuk körbe, hogyan változott meg az emojik használata 2025-re, milyen félreértésekhez vezethetnek ezek a kis jelek, és mit tehetünk azért, hogy gördülékenyebb legyen a digitális kommunikációnk.
Hatékonyság, kényelem és fenntarthatóság egyben – Az új E4 monitorok
Az AOC Essential E4 monitorcsalád átfogó választékot kínál a különféle munkakörnyezetekhez – a helytakarékos irodai megoldásoktól a fejlett kreatív felhasználásig. A sorozat kiemelkedik a konfigurációs lehetőségek széles skálájával, így mindenki megtalálhatja a számára ideális eszközt.
Beszéljünk ikonokkal! – Az emojik szerepe a digitális kommunikációban
Július 17-én ünnepeljük az Emoji Világnapját. A kis méretű digitális ikonok ma már szinte minden online beszélgetésben jelen vannak, és szerves részévé váltak mindennapi kommunikációnknak. Ezt felismerve a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) is támogatást nyújt azoknak, akik most ismerkednek a digitális tér színes piktogramjaival.
Magyarország és az AI: Tudásban az élvonalban, bizalomban megosztottan
Ahogy a mesterséges intelligencia (AI) egyre nagyobb teret nyer a világban, a magyar lakosság többsége már most ismeri az alapfogalmakat, és bízik abban, hogy a vállalatok felelősen kezelik az adatokat – derül ki az Ipsos friss, AI Monitor 2025 nemzetközi kutatásából.