Közösségi hálózatokkal és számítógépes játékokkal oktat a jövő iskolája

Magyar siker az európai Innovatív Tanárok Fórumán

forrás Prim Online, 2010. március 30. 18:47

Az elmúlt héten 41 országból több mint 250 tanár, oktatáspolitikai döntéshozó és iskolaigazgató gyűlt össze a berlini Innovatív Tanárok Fórumán. A Microsoft kezdeményezésére létrejött eseményen nemcsak véleménycserére nyílt lehetőség, hanem azt is bemutatták, hogyan használhatók a jövő technológiai vívmányai az oktatásban.

A berlini Innovatív Tanárok Fórumán meghívottként vehettek részt azok a hazai tanárok, akik a tavaly október végén Egerben megtartott hasonló rendezvényen bemutatott projektjeik elismeréseként a szakmai zsűri, vagy a közönség díjait nyerték el. Közülük Bereczki Enikő, a II. Rákóczi Ferenc Fővárosi Gyakorló Közgazdasági Szakközépiskola tanára különleges sajtófotó projektjével bejutott kategóriájának legjobbjai közé, így az európai forduló után ő képviselheti Magyarországot a nemzetközi, dél-afrikai Innovatív Tanárok Fórumán.

A helyszínen a legújabb informatikai vívmányok iskolai oktatásba történő beillesztését általánosságban ismertető előadások mellett az egyes országokban megvalósított egyedi megoldások bemutatására is sor került. Számos projekt foglalkozott a közösségi hálózatok, és a számítógépes játékok iskolai órák keretében történő értelmes felhasználhatóságával. Előbbire jó példa egy francia tanárnő projektje, amelyben a Microsoft ingyenes játékszerkesztője, a Kodu segítségével hozott létre új világokat, amelyek tapasztalatait a földrajzórán hasznosíthattak a gyerekek. Egy horvát pályázó is igen érdekes kísérletet valósított meg: tanulóinak multimédiás képeslapokat, egyfajta virtuális útikönyvet kellett létrehozniuk, amiket aztán az interneten megosztottak indiai, ausztráliai, amerikai, török, portugál és angol diáktársaikkal, hogy azok a saját környezetükről készített hasonló alkotásokkal viszonozzák ezeket.

Bereczki Enikőé mellett a „magyar módszerek” közül nagy érdeklődés övezte Wágner Éva „Tanya” című projektjét, a szülők bevonásával zajló, a gyermekek természetes kíváncsiságára alapozó informatikai eszközökkel támogatott óráit, valamint Klacsákné Tóth Ágota „Bermuda háromszög” rejtélyét is sokan próbálták megoldani.

A magyar csapat benyomásait Merényi Ádám, a Microsoft Magyarország oktatási programvezetője így foglalta össze: „34 országból összesen 76 ötlet került porondra – a legtöbb projektet felvonultató országok között volt Magyarország is. Az „Életrevaló fiataloknak” és „A 21. század iskolája” című könyvekkel kapcsolatban számos megkeresés érkezett, mivel sokan tudták, hogy a magyar tartalom-fejlesztések közül már több anyagunkat lefordították angol nyelvre – ugyanígy sokan emlékeztek arra is, hogy Bill Gates egy európai kormányzati fórumon példaértékűnek nevezte a magyarországi oktatásban alkalmazott kreatív ötleteket és megoldásokat.”

A következő európai Fórumot 2011 márciusában, Moszkvában rendezik, a hazai előválogatót idén októberben szervezi a Modern Iskola Magazin és a Microsoft Magyarország.

Kulcsszavak: oktatás Microsoft

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Epson-sikertörténet: a 2026-os év legjobb szkennercsaládja

Az Epson elnyerte a Keypoint Intelligence elismerését, és megkapta a 2026-os Scanner Line of the Year díjat, amely az év legjobb szkennercsaládját jelöli. A Keypoint szigorú teszteknek vetette alá az Epson szkennereit, és a teljes termékcsalád kiemelkedő teljesítményét dicsérte.

2026. február 12. 20:58

A jövő vizesblokkjai: robotok gondoskodnak a higiéniáról és a rendelkezésre állásról

A kognitív robotika („Physical AI” – fizikai mesterséges intelligencia) úttörője, a NEURA Robotics, stratégiai partnerséget kötött a nemzetközi építőipari és infrastruktúra-szektor piacvezető tanácsadó vállalatával, a Drees & Sommerrel. A cél közös: olyan épületeket létrehozni, amelyek nemcsak működnek, hanem öntanuló, interaktív rendszereként működnek – valós időben együttműködve az emberekkel és robotokkal. A kezdeti fókusz a vizesblokkokra esik, ahol az automatizálás, a higiénia és a rendelkezésre állás kiemelten fontos.

2026. február 12. 19:43

A pillanat művészete: a Magic8 Pro a spontán fotók mestere

Egy városi séta alkonyatkor, egy hirtelen elcsípett mosoly, a fények játékai egy kávézó ablakán át – a Valentin-napi randevúk apró, megismételhetetlen pillanatai ritkán várják meg, hogy előkapjuk a „nagy gépet”. A HONOR Magic8 PRO éppen ezekre a pillanatokra készült: amikor a pillanat fontosabb, mint a beállítások. A készülék kamerarendszere nemcsak a magas felbontásról szól, hanem arról, hogy mit veszünk észre a világban – és mit tudunk ebből megőrizni.

2026. február 12. 18:10

Így segíthet a technológia a fiatalok mentális egészségében

A technológia ma már elválaszthatatlan része a mindennapoknak, ugyanakkor a gyerekek életére és mentális egészségére kedvezőtlen hatással is lehet, ha nem tudatosan használják. Éppen ezért a február 7–13. között megrendezett Gyermek Lelki Egészség Hetének egyik kiemelt témája a digitális tér fiatalokra gyakorolt befolyása. 

2026. február 12. 16:53

Jason King lesz a CETIN International új vezérigazgatója

A CETIN International (N.V.) ma bejelentette, hogy 2026. május 1-jétől prágai székhellyel Jason King, a Yettel Bulgaria jelenlegi vezérigazgatója lesz a CETIN International vezérigazgatója.

2026. február 12. 16:37

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Tőzsdei beszélgetőtárs a képernyőn: Gracy AI a Bitgettől

2026. február 12. 14:56

Így vadásznak a kiberbűnözők a téli olimpia szurkolóira

2026. február 6. 09:56

Beszélgetés önmagammal: megszületett az első magyar AI‑hasonmás podcast

2026. február 5. 13:25

Beköszöntött a mesterséges intelligencia által vezérelt zsarolóvírusok korszaka

2026. január 28. 11:43