Év vége felé vár fellendülést a Vodafone a mobilpiacon
A várakozásokkal ellentétben nem indult fejlődésnek tavaly év végén, az idén év elején a mobiltávközlési piac, aminek növekedését Beck György, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója most 2010 őszére teszi.
Beck György szerdán Budapesten sajtótájékoztatón hozzátette, a növekedést meghatározza az is, hogy a munkanélküliekkel jelentősen megnőtt azoknak a száma, akik lemondanak a mobil használatáról.
A magyar mobilpiac tavaly a becslések szerint értékben 6-8 százalékkal csökkent 2008-hoz képest, az iparági előrejelzések szerint várhatóan 2009-hez hasonlóan alakul a helyzet az idén is, s csak valamikor 2010 végén stabilizálódik a piac, illetve indul meg ezt követően a növekedés.
Beck György elmondta, a társaság az idén is az iparági lehetőségeknek, a fizetőképes keresletnek megfelelően fejleszt, mivel az invesztíció mértéke limitált.
Beck György, aki április 1-től a magyar leánycégnél az igazgatóság elnöki tisztét is betölti, kifejtette, azt várják, hogy a következő időszakban több nagy projekt is megvalósul, így például az autópályákon a használat-arányos díjfizetés, illetve a helyi közlekedésben a mobilfizetés lehetősége.
A vezérigazgató a március végén záruló elmúlt pénzügyi évről anyavállalati előírások miatt nem nyilatkozott, az adatokról csak később beszélhet.
Beck György elmondta, reméli, hogy az iparági szabályozás kiegyensúlyozottabbá válik, s nem szólnak bele drasztikusan a díjazásba. Elmondta, az idén például az uniós szabályozás miatt 30 százalékkal csökkennek a végződtetési díjak, ami negatívan hat az iparág eredményességére.
Hozzátette, miközben a válság idején minden leányvállalatnak létszám-racionalizálást kellett végrehajtania, addig a Vodafone Magyarországra, Miskolcra telepítette regionális ügyfélközpontját, illetve Budapestre pénzügyi központját. A pénzügyi központban most
mintegy háromszázan dolgoznak, de az idén újabb országok becsatolásával, újabb mintegy kétszáz munkatársat vesznek fel. A miskolci központban mintegy százötvenen dolgoznak, ám év végre a tervek szerint a számuk megduplázódik vagy még ennél is nagyobbra nő.
Beck György elmondta azt is, hogy korábbi szerződésének lejártával az idei év elején újabb három évre szóló szerződést írt alá a Vodafone-nal.
Az elmúlt három évről elmondta, nagyon erős versenytársakkal kell megküzdeni a piacon, s ezért csak kis lépésekben tud előre haladni a Vodafone Magyarországon. A cégnek a teljes piacra kivetített részesedése 22,07 százalék, míg a csak aktív ügyfelek esetében 22,70 százalék, az árbevételt nézve pedig 23 százalék feletti, mivel a társaságnál a legmagasabb az egy főre eső átlagos költés.
A 2,6 millió fölötti ügyfélszámmal rendelkező társaság a mobilinternet-piacon egy év alatt kétszeresére növelte az aktív mobilinternezői előfizetői számát, s most több mint 187 ezer ilyen ügyfele van. Év végére a számuk a tervek szerint eléri a 250 ezret.
A társaság áprilistól, mintegy 25 fővel létrehozza az üzletfejlesztési divízióját, a részleg feladata az lesz, hogy új szolgáltatási lehetőségeket tárjon fel a piacon.
Kapcsolódó cikkek
- A Vodafone első üzleti félévében 56 százalékkal nőtt a profit
- A Vodafone 60 százalékos költségmegtakarítást hoz a Malévnek
- Megduplázta nyereségét a Vodafone
- Huawei: díj a Vodafone-nak, magyarországi logisztikai központ a láthatáron
- Vodafone: jövőre stabilizálódik a mobilpiac
- A válság ellenére is fejleszt a Vodafone
- Vodafone-jubileum
- Magyarországi Vodafone-jubileum
- A Vodafone regionális ügyfélszolgálati központot nyitott Miskolcon
- Vodafone: 50 százalékos nyereségcsökkenés, itthon stabil bevétel
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Bepörög az őszi szüretszezon – Okostelefonnal még a borozás is jobb
Októberrel együtt számos budapesti és vidéki fesztivál, ünnep és program veszi kezdetét, amik jelentős része a szürethez kötődik. Ha kedveled a bort, vagy épp szeretsz kirándulni, akkor egy HONOR készülék – a megfelelő alkalmazásokkal – tökéletes társ lehet ebben az időszakban is.
Az európai utazók 72%-a szeretné leküzdeni a nyelvi akadályokat a jobb utazási élményért
A Samsung legújabb kutatásából kiderül, hogy az európai nyaralók* 72%-a azt vallja, hogy sokkal jobban élveznék a külföldi vakációt, ha jobban, gond nélkül tudnának kommunikálni a helyiekkel. Ennek megoldásaként a Samsung arra ösztönzi az utazókat, tegyék próbára a Galaxy AI-t a következő felfedezőútjuk során.
A kis-, közép- és nagyvállalatoknak is jó hírt hoz a Yettel
Számos vállalkozásnak az év vége jelenti a legintenzívebb időszakot, az éves forgalom jelentős része az őszi-téli hónapokban jelentkezik. A Yettel kis- és középvállalkozások számára dolgozott ki egy kedvező lehetőséget, ami a legtermelékenyebb időszakban a költségek csökkentésében segíti a cégeket. Egyúttal a nagyvállalati közönség számára is hasznos IT-biztonsági megoldással rukkolt elő a társaság.
Már itthon is megvásárolható a világ legvékonyabb hajlítható okostelefonja
Végre Magyarországon is kapható a HONOR Magic V3, a világ legvékonyabb befelé hajlítható okostelefonja, amely elődeinél nagyobb strapabírósággal, hatékonyabb akkumulátorral, fejlettebb kijelzővel és innovatívabb AI-élménnyel érkezik.
K&H: már mobilbankon keresztül is lehet parkolni
A rendszám megadása után csak be kell kapcsolni a mobilon a helymeghatározást és az app automatikusan kiválasztja az autós számára szükséges zónát. A K&H mobilbankjában az összes hazai közterületi parkolási zóna elérhető, számos zárt helyi parkolóval kiegészítve.