Biztonságos felhők a vállalatoknak

forrás Prim Online, 2010. április 4. 10:11

A Novell és a Cloud Security Alliance (CSA) meghirdette az iparág első szállítófüggetlen, számítási felhőkre vonatkozó biztonsági tanúsítási programját, amely képzési lehetőséget is biztosít a felhő alapú technológiát szolgáltatóknak.

A „Trusted Cloud” néven indított kezdeményezés célja, hogy olyan metódusok és konkrét beállítások kidolgozásában segítse a szolgáltatókat az eddigi gyakorlati tapasztalatok felhasználásával, amelyek megfelelnek az iparági ajánlásoknak, biztonságosak, és együttműködnek az ügyfelek már meglévő informatikai rendszerével. A kezdeményezés kiterjed a felhőalapú megoldások bevezetése során eddig kényes területnek minősülő személyazonosság-kezelési, hozzáférési és megfelelőségi megoldások konfigurációira is. A számítási felhők bevezetését tervező szervezetek számára megerősítést jelenthet, hogy mostantól egy olyan megbízható szabvány áll rendelkezésükre, amely eloszlathatja a biztonsággal, a megfelelőséggel, valamint az adatkezeléssel kapcsolatos aggodalmakat.

A tanúsítási kritériumokat, a biztosítékokat és az ütemtervet a Cloud Security Alliance nonprofit szervezet tagjai fogják meghatározni. A Cloud Security Alliance azért jött létre, hogy a hálózati felhő alapú környezetekben már bevált metódusokat széles körben megismertesse a szolgáltatókkal, és ezzel biztonsági garanciát nyújtson a technológiát bevezető felhasználók számára. A CSA tagjai felhasználók, felhő alapú szolgáltatást kínáló vállalatok, SaaS és technológiai szolgáltatók közül kerülnek ki. Közéjük tartozik a Novell, a Microsoft, a Dell, a
Rackspace, a Qualys, a HP, az Intel, a Cisco, a McAfee, az ISACA, a DMTF és a Symantec, valamint a Global 2000 szervezetek és az egyes kormányok egyéni képviselői. Nick Nikols, a Novell személyazonosság-kezelési és biztonsági megoldásainak termékmenedzsmentjéért felelős alelnöke a kezdeményezés társelnökeként fog tevékenykedni. Liam Lynch, az eBay vezető biztonsági stratégája szintén társelnök lesz.

Kulcsszavak: Novell

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Komoly átrendeződés alatt a gyógyszeripar és az egészségügyi ágazat

A gyógyszeripari és az ún. medtech, azaz orvostechnológiai szektor globális szinten nemcsak az inflációval, az emelkedő kamatlábakkal és a lassabb gazdasági növekedéssel küzdött tavaly, de alaposan átszabják az ágazatot az olyan forradalmi technológiák, mint a generatív mesterséges intelligencia, a geopolitikai környezet és a szabályozási változások – derül ki a Deloitte gyógyszeripar és egészségügyi szektor kilátásaival foglalkozó globális kitekintéséből.

2024. október 15. 09:57

Az ABB bemutatja legújabb okosotthon-termékét

Az ABB bejelentette a OneTouch érintőképernyős kezelőpanel piacra dobását, amely zökkenőmentesen integrálja egyetlen eszközbe az okosotthon- és a kaputelefon felügyeleti rendszereket.

2024. október 14. 13:10

Digitális megoldásokkal csökkenthető a tűzesetek kockázata

Az elmúlt hónapokban több jelentős tűzeset is történt Magyarországon, köztük a visegrádi hoteltűz, vagy a Miskolctapolcai Barlangfürdőben keletkezett incidens, mely komoly károkat okozott. Ezek a tragédiák ismét ráirányították a figyelmet a tűzvédelmi rendszerek fontosságára, illetve arra, hogy elengedhetetlen ezeknek az eszközöknek a rendszeres karbantartása és ellenőrzése.

2024. október 13. 15:31

Fenntartható jövőért elismerésben részesült a természetbarát napelempark fejlesztője

A BCSDH nyolcadik alkalommal hirdette meg a Fenntartható jövőért díjat, amellyel a rendszerszintű változások érdekében végzett kiemelkedő vállalati és vezetői teljesítményeket ismeri el. Idén a Biodiverzitás megőrzése és helyreállítása kategóriában a SolServices Kft. újgenerációs napelempark koncepciója lett az egyik fődíjas. A koncepció mentén megvalósított Lumen Park Szolnok nem csak Magyarországon, de az egész világon is az első természetbarát napelempark. 

2024. október 13. 10:23

Összefog a régiós IT ökoszisztéma

November 8-án az év legizgalmasabb nemzetközi IT programját szervezik meg Budapesten. A ME.ET. CEE egy egész napos ingyenes networking esemény és unconference több, mint 15 partner szervezésében. A helyszín Puzl CowOrKing, az IT szektor igényeire szabott flexibilis irodatér és közösségvezérelt hub. A szervezők közt van többek között a Startup Hungary, a Credo Ventures, a Launchub, az Óbudai Egyetem, az Interactive Venture és a Viber is. Céljuk összekapcsolni az IT- és startup szereplőket a Közép-Kelet-Európai régióban.

2024. október 12. 13:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10