Máris több száz játékprogram tölthető le az iPad-re
Fontos megjegyezni, hogy a fenti mennyiségben nincs benne az a közel 25 000 játék, amelyeket az iPhone-ra és az iPod Touch-ra fejlesztettek és egyébként szintén futnak az iPad-en. A cégeket nyilvánvalóan az Apple is ösztönözte, no meg ők maguk is rájöhettek éppen az előbb említett készülékek kapcsán, hogy mennyire népszerűek lehetnek a játékprogramok az ilyen érintőképernyős, hordozható készülékeken. Ráadásul az iPad nagyobb képernyője miatt kifejezetten ideális lehet a játékprogramokhoz, sőt már most vannak olyan termékek, amelyeket egy iPad-en egyszerre többen is játszhatnak. Ilyen például az UNO virtuális kártyajáték, vagy a kooperatív megoldásokat igénylő, repülőgépek sorozatos landolását imitáló Flight Control HD. Az érintőképernyő emellett új funkciók bevezetését is támogatja a játékokban: a N.O.V.A Near Orbit Vanguard Alliance játékban például lehet két ujjal gránátot hajítani, vagy egy kézzel körberajzolt területen rakétával megsemmisíteni az ellenséget.
Peter Farago, a Flurry piackutató alelnöke a Reuters-nek nyilatkozva elmondta, nem véletlen, hogy az iPad-re most letölthető mintegy 2300 alkalmazás jó harmada játékprogram. Az Apple ugyanis az iPod Touch tapasztalatai alapján tudja, mennyire fontosak lehetnek a játékok a készülékek népszerűségének szempontjából. Katy Huberty, a Morgan Stanley elemzője éppen emiatt azt prognosztizálja, hogy a játékok révén az Apple az eredetileg megcélzott 5 millió helyett akár 8-10 millió iPad-et is eladhat az idén.
Kapcsolódó cikkek
- Dupla vagy semmi?
- Az iPad megeszi a Machintost reggelire?
- Az iPadeken is elérhető lesz a cenzúrázatlan Playboy
- Jövő héten indul Rupert Murdoch iPadre tervezett napilapja
- A szudokut is megoldja a Google
- Lehet, hogy már február elsején jön az új iPad?
- Korszerűbb Skype for iPhone: immár videóhívások is
- iPad a képviselőházban
- Ingyenes kalózos játék és tesztek a MS karácsonyi kosarában
- Az interfész maga az ember - Minden (a) mozgásban van (2. rész)
Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Zara Larsson „Rózsaszín élet” című minisorozata vezeti be a Sony új füstös rózsaszín prémium fejhallgatóját
Bármerre járjon is az ember, ha a kedvenc zenéit hallgatja, semmi más nem számít. A megfelelő fejhallgatóval öltözködés, tánc vagy munka közben egyaránt magával ragad minket a hangzás. A színválasztással és stílussal kombinálva a zene – akárcsak a ruhák és a kiegészítők – bármit képes megváltoztatni, mert az önkifejezés terepe, ami az érzéseinket kiegészítve fokozza és feldobja a hangulatunkat, hogy a megélt pillanat örök emlék legyen.
Az okosórák mellett jönnek az okoscipők és okoszoknik
A technológiai fejlődés és a testre szabhatóság alakítják a jövő fitnesztrendjeit: az edzések az elkövetkező években egyre inkább adatvezérelt, személyre szabott élménnyé válnak. A virtuális és kiterjesztett valóság alapú edzések, a játékos elemekkel gazdagított edzésprogramok, és az egyre népszerűbb viselhető okoseszközök – például okosórák és okoskarkötők – segíthetnek abban, hogy a testmozgás hatékonyabb és élvezetesebb legyen.
Megérkezett Magyarországra az Omoda 5
Az első helyen végzett az OMODA és JAECOO márkák gyártója, a Chery Automobile a kínai piacon az új autók minőségével kapcsolatos fogyasztói elégedettséget vizsgáló jelentés szerint a kínai brandek között. A közel 20 fejlett intelligens vezetéstámogató technológiával felszerelt OMODA 5 az elkövetkező hetekben Magyarországon is kapható lesz.
A Sony kibővíti LinkBuds termékcsaládját
A Sony két vezeték nélküli fülhallgatóval (LinkBuds Fit és LinkBuds Open), valamint a LinkBuds Speakerrel bővítette LinkBuds termékcsaládját.
Bemutatkozott az Eaton új elektromosautó-töltője
Új, többfelhasználós töltésre alkalmas AC elektromosjármű-töltővel lép piacra az Eaton. Az intelligens energiagazdálkodási vállalat Green Motion Building nevű, 3,7 kW és 22 kW közötti teljesítményű töltője már Magyarországon is elérhető.