A Magyar Telekom száz százalékos tulajdonába került az EPT

MTI Sajtóadatbank, 2010. április 14. 08:20

A Magyar Telekom száz százalékos tulajdonába került az Első Pesti Telefontársaság Nyrt. (EPT) kedden.

A Magyar Telekom a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölte: azt követően rendelkezik száz százalékos befolyással az EPT-ben, hogy január 15-i bejelentésének megfelelően önkéntes nyilvános vételi ajánlatot tett az EPT részvényeire, majd vételi jogot gyakorolt a tulajdonába nem került részvényekre.

 A nyilvános vételi ajánlat előtt a Magyar Telekom 97,2 százalékban volt tulajdonosa az EPT-nek, így a társaság maradék 2,8 százalékos tulajdonhányadát kellett megszereznie. A nyilvános vételi ajánlat során az ár a névérték, részvényenként 16.300 forint volt, ami a 2,8 százalékos tulajdoni hányadra vetítve 21,7 millió forintot tett ki.

 Az EPT Nyrt. contact center szolgáltatást és ingatlanvagyon gazdálkodást végez nagyrészt a Magyar Telekom csoport számára, 2009 első kilenc hónapjában az értékesítésből származó árbevétele 642,5 millió forint volt.

 A Magyar Telekom korábbi közlése szerint a tranzakció célja a vállalatcsoport hatékonyságának és versenyképességének további javítása volt.
 

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Bosch ismét a legfittebb hazai vállalat

Kimagasló eredményt ért el a Robert Bosch Kft. a „Fut a cég” elnevezésű országos vállalati sportversenyen: 2024-ben immár hatodik alkalommal nyerte el a „legsportosabb vállalat” címet. A Budapesti Sportiroda által szervezett megmérettetésen több mint 700 cég vett részt, de a Bosch sportközössége ismét mindenkit maga mögé utasított.

2025. április 24. 11:36

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12