Napi 80 sms-t küldenek a tini-lányok

Mészáros Péter, 2010. április 21. 08:33

A "Pew Internet and American Life Project" társaság felmérése szerint az amerikai tizenéves lányok elképesztő mennyiségű, átlag napi 80 mobiltelefonos sms-t küldenek ismerőseiknek, ami jelentős növekedés az előző évekhez képest.

Az elemzést végző szervezet szerint az sms népszerűségének legújabb felívelésében elsősorban a fix havidíjas, korlátlan szöveges üzenetküldést tartalmazó díjcsomagok játszanak kulcsszerepet. Ugyanakkor elgondolkodtató, hogy a lányokhoz képest a fiúk „csupán” 30 sms-t küldenek naponta, ráadásul ennek jó részét gyaníthatóan barátnőjüknek továbbítják. A kutatásban a megkérdezettek 87 százaléka nyilatkozott úgy, hogy kifejezetten azért tartja éjszaka is maga mellett a mobilját, hogy akkor is válaszolni tudjon az sms-ekre. Az elemzők véleménye szerint az sms legnagyobb vonzereje az lehet a tizenévesek számára, hogy némi ügyességgel akkor is kommunikálni tudnak általa társaikkal, ha az egyéb módon nem lehetséges: például tanítási órákon, vagy szigorú szülői felügyelet mellett is.

Érdekes eredmény az is, hogy amíg a fiúk az egyszerűség kedvéért általában hajlamosak elhagyni a központozást, addig a lányok előszeretettel használnak írásjeleket plusz információk, például hangulat közlésére. Ez is azt támasztja alá, hogy a szöveges üzenetek inkább a lányok számára jelentenek egy külön szubkultúrát, míg a fiók számára elsősorban a lényegi információk gyors közlésének eszközei. A kutatás készítői szerint aggasztó, hogy a fenti jelenségekkel párhuzamosan egyre terjed a vezetés közbeni sms-ezés is, ami jelentősen növeli az esetleges balesetek kockázatát, ugyanakkor nehezebben is veszik észre a rendőrök, mint a telefonálást.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megtört a Temu lendülete: látványosan visszaesett a csomagforgalom a FOXPOST-nál

2026. július 20. 09:59

Arany, ezüst, bronz: magyar éremeső a 2026-os informatikai diákolimpián

2026. július 14. 09:56

A mesterséges intelligencia fejlődése és az ipari forradalom párhuzamai

2026. július 9. 13:39

A jövő mérnökei Győrben versenyeztek a robotika hazai csúcseseményén

2026. július 2. 15:34