A fogyasztóvédők beperelték a T-Mobile-t

MTI Sajtóadatbank, 2010. április 21. 10:55

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) és a Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület (KÖFE) beperelte a T-Mobile mobilszolgáltatót tisztességtelen szerződési feltételek alkalmazása miatt.

Közérdekű keresetükben a bíróságtól azt kérték, állapítsa meg, hogy a T-Mobile tisztességtelen szerződési feltételeket alkalmaz. A fogyasztói érdekek képviseletét ellátó két társadalmi szervezet szerint azért tisztességtelen a szolgáltató eljárása, mert a fogyasztó hátrányára állapítja meg a feltételeket, mivel egy 5-10 másodperces hívásért is 30 másodpercet fizettet ki az ügyféllel, vagyis többet, mint amennyit használ.

 A fogyasztóvédők diszkriminatívnak is tartják a szolgáltató eljárását, mert míg az üzleti ügyfelek esetében mód van a másodperc alapú számlázásra, addig az egyéni fogyasztóknál ez nem lehetséges.

 A T-Mobile a keresettel kapcsolatban az MTI-vel közölte: a mobiltávközlési piac összes szereplőjének általános érvényes gyakorlata, így nem csupán a Magyar Telekomé (T-Mobile), hogy az eltérő igényű lakossági és üzleti/vállalati ügyfeleinek tartalmában, díjakban és akár számlázási egységekben eltérő ajánlatokat kínál. Ez azonban nem ellentétes az erre vonatkozó hatályos jogszabályokkal. Ennek oka abban keresendő, hogy a lakossági és üzleti ügyfelek eltérő fogyasztási szokásokkal rendelkeznek. Magyarországon tehát mindhárom mobilszolgáltató eltérő kínálati portfólióval rendelkezik a lakossági és üzleti ügyfelek esetében, ami éppen az eltérő igények miatt a legkevésbé sem tekinthető diszkriminációnak.

 Ez az eltérés a számlázási egységek tekintetében is érvényes. Az így kialakított konstrukciók mindkét fogyasztói szegmens igényeinek megfelelő lehetőségeket és alternatívákat kínálnak, és természetesen ebből következik, hogy vannak közöttük olyan momentumok is, amelyek vonatkozásában a lakossági ügyfelek élveznek előnyöket - áll a T-Mobile közleményében.

 A fogyasztóvédők közleményében szerepel, hogy a KÖFE korábban levélben fordult a szolgáltatóhoz, hogy módosítsa általános szerződési feltételeit, de a cégtől nem érkezett válasz.
 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10

Ezek a MI legnagyobb veszélyei az oktatásban

2024. szeptember 17. 11:37