Szervercsipeken dolgozik az ARM

Milkovits Gábor, 2010. május 7. 10:18

Az okostelefonos csipjeiről ismert ARM brit processzorfejlesztő olyan CPU-kkal kísérletezik, amelyek ezúttal a szerverek világában próbálják kiaknázni a cég energiatakarékos architektúrájában rejlő lehetőségeket.

Ian Drew, az ARM marketingigazgatója egyelőre annyit árult el újságíróknak, hogy nagyjából három-négy párhuzamos kísérletet folytatnak az általuk tervezett processzorok tesztelésére szerverkörnyezetben. Ezek között van a társaság egyik portáljának otthont adó szerver is, amelyben Drew elmondása szerint egy viszonylag kevés a Marvell által legyártott csipből álló processzor-egység működik. Hogy hogyan, az valamelyest tesztelhető a http://linux.onarm.com/index.php/Main_Page internet-címen.

Drew azt is elmondta, a kísérletek ellenére egyáltalán nem biztos, hogy a társaság belevág a piacra szánt szerverlapkák fejlesztésébe. Ehhez ugyanis a további teszteléseken kívül a csip-architektúrával együttműködő LAMP (Linux Apache MySql Perl/PHP/Python) szoftverkörnyezet további finomítására van szükség, emellett pedig igen összetett tervezési feladatokkal is meg kell birkózniuk, mivel a megbízhatóság a szerverek esetében hatványozottan fontosabb, mint például a hordozható készülékekben működő csipeknél. Drew szerint a fentiek miatt még biztosan éveket kell várni az első ARM szerverprocesszorok megjelenéséig.
 

Kulcsszavak: ARM processzor szerver

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10