Csökkent Magyarországon az illegális szoftverek aránya

forrás Prim Online, 2010. május 11. 16:37

A BSA az IDC piackutató céggel együttesen bemutatta az illegális szoftverhasználatról készített, hetedik alkalommal megjelentetett éves globális tanulmányát. A tanulmány 100-nál is több országban követi nyomon az illegális PC-s szoftverek arányának alakulását. A tanulmány megállapításai szerint Magyarországon a személyi számítógépekre illegálisan telepített szoftverek aránya 2009-ben 1 százalékponttal csökkent, és jelenleg 41%-ot tesz ki.  Ezeknek az illegális szoftvereknek a becsült kereskedelmi értéke mintegy 113 millió dollár.

Az illegális szoftverhasználatról készített 2009. évi BSA/IDC tanulmány szerint a globális gazdasági recesszió ellenére az illegális PC-s szoftverek aránya számos piacon csökkent - 54 ország esetében állapított meg mérséklődést a tanulmány - és mindössze 19 gazdaságban emelkedett. Ennek ellenére az illegálisan használt szoftverek globális aránya 41-ről 43 százalékra nőtt, nagyrészt az olyan gyorsan növekvő, nagyarányú illegális szoftverhasználatot felmutató piacok miatt, mint Kína, India és Brazília, melyek növelték részesedésüket a teljes szoftverpiacon belül.

“Miközben a tanulmányban jelzett magyarországi 1 százalékpontos csökkenés biztatónak tűnik, nem szabad arról megfeledkezni, hogy változatlanul létfontosságúak a szoftverlopások visszaszorítására irányuló erőfeszítések. Továbbra is elfogadhatatlannak tartjuk, hogy 10 szoftverből 4 nem jogtiszta módon kerül a számítógépekre – jelentette ki dr. Dzsinich Gergely, a BSA Magyarországi Bizottságának elnöke.

Az IDC szerint 2009-ben minden 100 amerikai dollár értékben jogszerűen beszerzett szoftver mellett további 75 dollár értékű szoftver került illegális módon a számítógépekre.

Az illegális szoftverhasználat visszaszorításának gazdasági hatásairól készített 2008. évi BSA/IDC tanulmány szerint, ha az illegális szoftverek aránya négy év alatt 10 százalékponttal csökkenne, akkor az Magyarországon mintegy 1100 új munkahelyet és a gazdasági teljesítmény 47 milliárd forintos növekedését eredményezné, ráadásul további 11 milliárd forint adóbevételt jelentene az állam számára. Az IDC becslése szerint ráadásul egy legálisan értékesített szoftver árának minden dollárja után további 3-4 dollár bevételt realizálnak az adott ország szolgáltató és forgalmazó társaságai. Végül azt sem szabad elfelejteni, hogy az illegálisan használt szoftverekkel a fogyasztók számítógépeik biztonságát kockáztatják, mivel a lopott programok gyakran rosszindulatú szoftvereket is tartalmaznak.     

A tanulmány további megállapításai:

  • A vizsgált 111 ország közül 54-ben csökkent az illegális szoftverek aránya 2009-ben; azonban az illegális szoftverek nemzetközi aránya 41 százalékról 43 százalékra emelkedett amiatt, hogy az ezen a téren rosszabbul álló fejlődő gazdaságokban exponenciálisan növekedett a PC-s szoftverek telepítése.
  • Az illegális szoftverek kereskedelmi értéke 2009-ben elérte az 51,4 milliárd dollárt.
  • A vizsgált országok közül az illegális szoftverek aránya továbbra is az Amerikai Egyesült Államokban, Japánban és Luxemburgban a legalacsonyabb (20, illetve 21-21 százalék).
  • Az illegális szoftverek aránya Grúziában, Zimbabwéban és Moldovában a legmagasabb (mindegyik országban meghaladja a 90 százalékot).
  • Az illegális szoftverhasználat csökkentésében közrejátszottak a forgalmazói legalizációs programok, a kormányzati és iparági tájékoztató kampányok, a szankciók alkalmazása, valamint a technológiai váltások, mint például a digitális jogok kezelésének (DRM) elterjedtebb alkalmazása, valamint a szoftver eszköz gazdálkodás (SAM) szélesebb körű használata.
  • Az illegális szoftverhasználatot ugyanakkor növelte a fogyasztói PC-piac gyors növekedése, a régebbi számítógépeken telepített szoftverekkel végzett, a korábbinál  intenzívebb tevékenység - mivel ezeken a gépeken jellemzőbb az illegális szoftverek használata -, valamint az, hogy a szoftverkalózok és a számítógépes bűnözők egyre kifinomultabb módszereket alkalmaznak.

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Energiatakarékosság az ASUSTOR-ral!

Az áramszámlák világszerte meredeken nőnek, ASUSTOR NAS viszont segít abban, hogy adataid elérhetők legyenek és pénzt takaríts meg.

2024. március 27. 11:40

Yettel: Új országos rekord született

2024. március 26-án több százan doboltak egyszerre Magyarország különböző pontjain, hogy hazai ütősrekordot állítsanak fel. A kísérlet apropóját az adta, hogy 30 éve indította el a Yettel – akkor még Pannon GSM néven – kereskedelmi szolgáltatását, amit a rekordkísérletben résztvevők egy országon átívelő, a mobilhálózat által összekapcsolt közös zenéléssel ünnepeltek meg. A mobiltársaság törökbálinti székházában és az ország több pontjáról 5G-hálózaton kapcsolódtak a helyszínek, és így a résztvevők egy új, hivatalosan is regisztrált országos rekordot állítottak fel.

2024. március 26. 17:11

Stabil áramellátás a Thermaltake tápegységével

A Thermaltake, a prémium toronyházak, tápegységek, hűtések, gamer perifériák és nagy teljesítményű memóriák piacán vezető PC-komponens márka bemutatta a Toughpower TF3 1550 W-ot, egy csúcskategóriás ATX 3.0 tápegységet, a nagy teljesítményű rendszerek teljes energiaellátására tervezve. A két fejlett, 12+4 pines kábellel kompatibilis, natív PCIe 12V-2x6 moduláris interfész az új technológiával stabilabb támogatást biztosít a következő generációs hardvereknek. A kiváló 80 PLUS Titanium hatékonyságával és az Intel szabványainál szigorúbb specifikációkkal a Toughpower TF3 1550 W kiváló minőségű és stabil áramellátást biztosít a túlhajtást kedvelők PC-ihez. 

2024. március 22. 16:11

A Note Air3 sorozat a tökéletes e-papír notebook a számodra!

Lépj be a jegyzetelés jövőjébe a Note Air3 sorozattal, ahol az innováció és az egyszerűség találkozása újradefiniálja a produktivitást! Akár a monokróm e-papír tűéles tisztaságára, akár a színek élénk sokoldalúságára vágysz, ezek a táblagépek páratlan írási élményt kínálnak, és arra tervezték őket, hogy növeljék a koncentrációt és a kreativitást. Csatlakozz a digitális jegyzetelés forradalmához és fedezz fel egy olyan világot, ahol a zökkenőmentes technológia találkozik az írás időtlen művészetével!

2024. március 21. 16:20

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05