Elszabadult távközlési műhold sodródik világűrben

MTI Sajtóadatbank, 2010. május 13. 08:27

Elszabadult televíziós távközlési műhold sodródik a világűrben, azzal fenyegetve, hogy egy másik műhold pályájára lép, és megzavarja az amerikai kábeltelevíziózást - közölték a két műholdat üzemeltető vállalatok.

Az Intelsat nemzetközi távközlési cég - tájékoztatása szerint - április 5-én veszítette el az összeköttetést a Galaxy-15 műholddal, feltehetően azért, mert a műhold számítógépes rendszerét egy napkitörés megrongálta. Az Intelsat távirányítással nem képes a műholdat a saját pályáján tartani, amely így az amerikai kábeltelevíziós cégeket kiszolgáló szomszédos távközlési műhold pályája felé sodródik. A Galaxy-15 továbbra is fogad és továbbít jeleket, így azok megzavarhatják a szomszédos műhold, az AMC-11 által sugárzott jeleket, ha a Galaxy-15 május 23. táján a pályához ér.

 Az AMC-11 digitális kábeltelevíziós adások jelét veszi, és az Egyenlítő feletti 36 ezer kilométeres földkörüli pályán keringve továbbítja azokat valamennyi amerikai kábeltelevíziós cégnek - közölte a műholdat üzemeltető SES World Skies cég szóvivője, Yves Feltes. A két műhold azonos frekvencián működik.

 Az Európai Űrügynökség (ESA) űrszemétkövető rendszerének egyik vezetője, Emmet Fletcher elmondta: a Galaxy-15 jelenleg a Csendes-óceán felett, Hawaiitól kissé keletre lebeg. Mint mondta, a Galaxy-15 esete azért szokatlan, mert a műhold továbbra is sugároz jeleket, míg az elromlott műholdak a navigációs rendszer meghibásodása esetén automatikusan teljesen leállnak.

 Feltes elmondta: megkísérlik az AMC 11-et hajtóműve segítségével az elszabadult műholdtól távolabbi pályára helyezni. Hozzátette, az SES további eljárásokat is fontolgat, de ezekről egyelőre nem kívánt beszámolni. A két vállalat szerint nem kell attól tartani, hogy a két műhold összeütközne a világűrben.
 

Kulcsszavak: hírközlés távközlés

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Interaktív üzleti kommunikáció Viberen: két új megoldás érkezett

A Rakuten Viber két új, interaktív megoldással gazdagítja üzleti üzenetküldési eszköztárát: megérkeztek a Carousel és List típusú üzenetek. Ezek az újítások lehetővé teszik a márkák számára, hogy egyszerűbbé és hatékonyabbá tegyék az ügyfélkommunikációt a Viber platformján, miközben javítják a felhasználói élményt és támogatják az automatizált ügyfélkezelést.

2025. május 16. 13:04

Klasszikus művészet, digitális csavarral – így újul meg a Múzeum+

A Magyar Nemzeti Galéria és a Yettel új szintre emelte együttműködését: a Múzeum+ estek megújult formában térnek vissza, és a Múzeumok Éjszakájára is külön programmal készülnek.

2025. május 15. 18:03

Miért fontos a stabil mobilhálózat? – Időt és élményt nyerhetünk vele

Az internet elérhetősége, sebessége és terjedése kulcsszerepet játszik abban, hogy az emberek könnyebben hozzáférjenek az oktatáshoz, az egészségügyi ellátáshoz és a különféle közszolgáltatásokhoz. Ez nemcsak a digitális szakadék csökkentéséhez járul hozzá, hanem egyre többeket kapcsol be aktívan a társadalmi és közösségi életbe – immár a digitális térben is, amely napról napra új formákat ölt. A sokoldalú, egyre gyorsabb internetes szolgáltatások révén egyre több tevékenység válik elérhetővé online, és az emberek egyre több időt töltenek a neten.

2025. május 14. 14:59

Mobil vagy netes hívás? – Az NMHH legfrissebb adatai megmutatják a trendeket

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) rendszeresen közzétett mobilpiaci jelentése nemcsak a telekommunikációs előfizetések számát ismerteti, hanem képet ad a különböző eszközökön lebonyolított hívások és a mobilinternet-használat mennyiségi és aránybeli változásairól is. A kutatásokból kiderül, hogy bár a mobilhívások száma stagnál, a mobilinternet-forgalom folyamatosan nő – ennek ellenére telefonálásra továbbra is főként a hagyományos mobilhálózatot használjuk.

2025. május 13. 19:27

HONOR 400 és az AI varázslata – Így lesz egy állóképből lenyűgöző videó!

2025. május 22-én érkezik a HONOR 400 széria, amely egy különleges fejlesztést is magával hoz: bemutatkozik az AI-alapú „Képből videó” funkció, amelyet a Google Cloud technológiája tett lehetővé. Ez az újítás jelentős előrelépés a mobilos tartalomgyártás világában.

2025. május 12. 14:48

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Kiemelkedő magyar siker az ISEF világdöntőjén

2025. május 17. 13:49

Erősen kezdte az évet a Magyar Telekom

2025. május 14. 11:58

Kémháború a Kárpátok árnyékában: kiber-támadások és titkos műveletek az ukrán–magyar fronton

2025. május 10. 17:48

Ezek a diákok újragondolják a holnapot

2025. május 6. 14:41