Végrehajtási tilalom a Magyar Telekom közgyűlési döntéseire

MTI Sajtóadatbank, 2010. május 18. 07:45

Felfüggesztette a Fővárosi Bíróság a Magyar Telekom április 7-i rendes közgyűlésen hozott határozatai egy részének végrehajtását.

A társaság közleménye szerint a tilalom azokra a 2008. évet érintő döntésekre vonatkozik, amelyeket vállalat idei áprilisi közgyűlése azért szavazott meg ismételten, mert a bíróság egy perben az e határozatokat támadó kisrészvényeseknek adott igazat jogerősen. A hétfői közlemény szerint a Magyar Telekom a végzésben foglaltakkal nem ért egyet és megteszi a szükséges lépéseket, hogy a végzést a Fővárosi Bíróság visszavonja.

 A cég szerint nem zárható ki teljesen, hogy a társaságnak ezen perrel kapcsolatban további jogi lépéseket kell tennie. Éppen ezért nem tudja egyértelműen kijelenteni, hogy az ügynek nem lesz egyéb, jelenleg előre nem látható hátrányos hatása a társaságra.

 Két kisrészvényes még 2008 májusban indított pert a társaság ellen, mert úgy ítélte meg, hogy a 2008. évi rendes közgyűlésen nem jogszerűen határoztak például az osztalékfizetésről. Az osztalékot a részvényeseknek a 2008. április 25-én kelt közgyűlési határozatnak megfelelően már kifizették. Az elsőfokú határozatot a bíróság 2009 májusában hirdette ki. Ezt a társaság megfellebbezte, ám végül vesztett. A Magyar Telekom szerint ugyanakkor a 2007. évre kifizetett osztalék változatlanul osztaléknak minősül, s a részvényesekre nézve az ítélet semmilyen kötelezettséggel, illetve tennivalóval nem jár.

 A Magyar Telekom a per elvesztése után közölte: a problémát úgy oldja meg, hogy 2010. évi rendes közgyűlés újra szavaz a 2008. évi közgyűlési döntésekről, s úgymond megerősíti azokat. Ez meg is történt, s az idei áprilisi közgyűlés több megismételt határozatot is hozott a 2007. évről. Ezek között szerepelt például a 2007. évi konszolidált éves beszámoló, illetve az osztalékfizetés.

 Az idei közgyűlésen ugyanakkor több kisrészvényes is felvetette, hogy ezekről a napirendi pontokról a mostani közgyűlés nem dönthet jogszerűen, s kilátásba helyezték, hogy újra megtámadják a határozatokat. A Magyar Telekom álláspontja viszont az volt, hogy jogszerű határozatokat hozhat ezekben a kérdésekben a közgyűlés.
 

Kulcsszavak: Magyar Telekom +céginfo

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

AI Tour Budapest: így alakítja át az üzletet a mesterséges intelligencia

A Microsoft ingyenesen elérhetővé tette a Copilot Chat-et, hogy ezzel is hozzájáruljon a mesterséges intelligenciára épülő megoldások elterjedéséhez. Azok az üzletemberek és informatikai szakértők, akik február 5-én részt vettek a Microsoft AI Tour budapesti eseményén, első kézből tájékozódhattak róla, hogyan formálja át az AI a munkahelyeket, a mindennapokat és a kiberbiztonság területét. Mint elhangzott, Magyarország ez utóbbi tekintetben kimondottan veszélyeztettnek minősül, mivel nálunk a kibertámadások okozta kárérték kétszer olyan ütemben növekszik, mint a világátlag.

2025. február 7. 17:37

Pályaválasztás a modern technológiák tükrében

A Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetségének (GTTSZ) Drón tagozata immár második alkalommal rendezte meg a Jövőnk a jövőben pályaorientációs konferenciáját, amelynek idén a Gábor Dénes Egyetem adott otthont. A kétnapos eseményen szakképző intézmények tanulói találkozhattak a legújabb innovatív technológiai megoldásokkal – mesterséges intelligencia, dróntechnológia, kibervédelem és robotika – különböző szakmai előadásokon és a gyakorlati bemutatókon keresztül. 

2025. február 7. 15:03

A Samsung tovább mélyíti elkötelezettségét az óceánok védelmében

A Samsung tovább erősíti elkötelezettségét az óceánok védelme iránt, és a jövőben olyan partnerekkel dolgozik együtt, akik szintén elhivatottak a természet megóvása mellett. A vállalat már eddig is hozzájárult a műanyaghulladék problémájának enyhítéséhez azáltal, hogy újrahasznosított halászhálókból készítette el a Galaxy eszközeihez szükséges alapanyagokat. 

2025. február 6. 17:43

Újabb elismerés a Schneider Electricnek a Világgazdasági Fórumtól

Sokszínűségi, Egyenlőségi és Befogadási Példaképnek nyilvánította a Világgazdasági Fórum a Schneider Electric és a Plan International közös programját, amely a nők gazdasági és társadalmi fejlődését támogatja a Száhel-övezetben. A kezdeményezés célja, hogy a megfelelő ismeretek átadásával, az iskolák fejlesztésével és a vállalkozói kedv erősítésével segítse a női vállalkozók szerepvállalását a folyamatosan növekvő megújulóenergia-ágazatban. 

2025. február 6. 16:08

Űrtechnológiát hoz a hálószobákba a tollszakma hazai képviselője

Mi köze a NASA technológiájának az ágyneműkhöz? Hány éves párnákon alszanak a luxusszállodák vendégei? És miért vásárolnak a kínaiak óriási takarókat, míg az európaiak inkább külön takaródznak? A főként nemzetközi piacra termelő, teljesen magyar tulajdonú Naturtex Kft. ügyvezetője, Gellért Balázs beszélt az alváskultúra világszintű különbségeiről, a fenntartható tollfeldolgozásról, valamint arról, hogyan változtatja meg az iparágat az automatizáció és a mesterséges intelligencia.

2025. február 6. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Szoboszlai Dominik és a Liverpool: Hogyan követhetjük nyomon a mérkőzéseiket?

2025. február 7. 15:20

IAB Hungary kihirdette az Év videós hirdetése 2024 versenyének győzteseit

2025. február 7. 09:54

Milyen nagy lesz a közelgő havazás? Előrejelzés a mesterséges intelligencia segítségével

2025. február 1. 13:44

Veszélyes hirdetések rejtőzhetnek a keresési eredményekben: hogyan ismerjük fel ezeket?

2025. január 30. 14:34