Korszerűsítették több Békés megyei könyvtár digitális szolgáltatását

MTI Sajtóadatbank, 2010. május 26. 13:17

Megközelítőleg 100 millió forintból korszerűsítették több Békés megyei könyvtár digitális szolgáltatását - közölte az MTI-vel a megyei tudásház és könyvtár könyvtári szolgáltatásokért felelős igazgató-helyettese.

Rakonczás Szilvia elmondta: a megyei könyvtár fenntartójának közreműködésével nyújtották be az összehangolt, közös könyvtári infrastruktúrafejlesztés támogatásáról szóló pályázatukat, és nyerték el a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP) keretében a támogatást.

A projekt megvalósítása során 102 számítógépet vásárolhattak az együttműködő partnerek, köztük a gyulai, a szarvasi és a békési városi könyvtár is. A tudásdepóexpressz nevű fejlesztés részeként számtalan más kiegészítő szoftvereket és hardvereket is beszerezhettek, amelyeknek célja az volt, hogy megteremtsék a műszaki feltételeit az információáramlásnak, az akadálymentes könyvtári szolgáltatásoknak a feltételeit a megye egészében.

A számítógépes háttér kialakításával párhuzamosan már fut egy másik, több mint 80 millió forintos, a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TÁMOP) által finanszírozott projektjük is, amely immár az országos egységes lelőhely-nyilvántartáshoz kapcsolódó elektronikus könyvtári katalógushoz való kapcsolódást, és az elsősorban a megyei adatbázisokhoz való hozzáférést segíti elő.

Czégény Gyula, a fenntartó megyei önkormányzat képviselője az MTI-nek elmondta: a megye komolyan gondolja, hogy az egykori könyvtárat korszerű, a XXI. század követélményeinek megfelelni képes intézménnyé fejleszti tovább, ahol a legfontosabb feladat egy olyan
hálózatba szervezett számítógépes tudásbázis létrehozása, amely Békés megye minden polgára számára egyenlő hozzáférést biztosít az információ megszerzéséhez.

Kulcsszavak: könyvtár

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új szintre lép az AI innováció: A HONOR és a Google Cloud partnersége

A HONOR, a világ egyik vezető vállalata az AI alapú eszközök ökoszisztémájában, a múlt heti Cloud Next 2025 eseményen ismertette folytatódó együttműködését a Google Cloud-dal, amelynek célja az intelligens eszközök és a felhasználói interakciók terén végzett innovációk határainak feszegetése. Eric Fang, a HONOR terméktervezésért felelős igazgatója elmondta, hogy a két vállalat közötti partnerség már számos felhasználóbarát újítást eredményezett, például a Magic Portal 2.0-t. Az együttműködés most a Google legújabb Gemini nagy nyelvi modelljei (LLM) segítségével lép egy új szintre, és olyan mesterséges intelligencia alapú funkciók fejlesztésére koncentrál, amelyek újradefiniálják a felhasználói élményt.

2025. április 17. 16:41

Ismét a legjobbak között a Schneider Electric

A Schneider Electric második alkalommal került be a Canalys „Global Sustainable Ecosystems Leadership Matrix” elemzésében a „Bajnokok” közé – azok közé a vállalatok közé, amelyek kiemelkedően teljesítenek a fenntarthatóság terén. A cég olyan neves vállalatokkal került egy kategóriába, mint a Lenovo, a HP és a Dell.

2025. április 16. 16:01

A DSV új szintre emeli az e-kereskedelmi logisztikát – már Magyarországon is

A digitális kereskedelem világszerte dinamikusan fejlődik, és ennek motorja a hatékony logisztika. A DSV globálisan már bizonyított ezen a területen: korszerű raktározási megoldásokat, automatizált rendelésfeldolgozást és teljes körű szállítási szolgáltatásokat kínál partnereinek, most pedig ezeket az előnyöket Magyarországon is elérhetővé teszi.

2025. április 16. 09:57

Egy applikáció, ami forradalmasítja az e-autók töltését

A győri Széchenyi István Egyetem egyik kiemelt stratégiai célja, hogy aktívan hozzájáruljon a tudásalapú gazdaság fejlődéséhez. Ennek egyik fontos eszköze a startup vállalkozások támogatása. Az egyetem innovációs leányvállalata, az Uni Inno Zrt. ennek jegyében fektetett be az EV.analytica Kft.-be – egy olyan innovatív startupba, amely az elektromos járművek töltését szeretné egyszerűbbé és kényelmesebbé tenni a felhasználók számára. A vállalkozás célja, hogy jelenlétét kiterjessze a nyugat-európai és az amerikai piacokra, ezért folyamatosan bővíti üzleti kapcsolatait és partnereit keresi.

2025. április 15. 17:59

A DEKRA száz éve a biztonság és a minőség szolgálatában

Idén ünnepli alapításának 100. évfordulóját a világ egyik legnagyobb független szakértői szervezete, a DEKRA, amely már több mint harminc éve van jelen Magyarországon is. A vállalat közel 48 ezer munkatársat foglalkoztat világszerte, mintegy 60 országban, és a legfrissebb pénzügyi adatok szerint bevételeit közel 5%-kal tudta növelni. A növekedéshez jelentős mértékben hozzájárult a magyarországi leányvállalat teljesítménye is, amelynek tevékenységét egy budapesti sajtótájékoztatón ismertették a cég hazai vezetői.

2025. április 15. 16:20

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12

Az év legolvasottabb online tartalmai

2025. április 9. 20:39