Ismét pert nyert a TeleData az illegális adatfelhasználókkal szemben
Megnyerte a jogellenes adathasználat miatt indított pert a direkt marketing piacon működő TeleData Kft. a nyíregyházi Dinasztia Hotel Kft.-vel szemben - közölte a TeleData.
A közlemény szerint a bíróság megállapította, hogy az alperes, a Dinasztia Hotel Kft. megsértette a felperes TeleData mint adatbázis-előállító jogát, mert a "TeleTár" elnevezésű adatbázisából a felperes hozzájárulása nélkül ismételten és rendszeresen kimásolta, illetve direkt marketing céljára hasznosította az adatokat. Ezen túl egyebek mellett olyan előfizetőt is megkeresett ajánlatával, aki a megkeresés lehetőségét előzetesen megtiltotta. Az alperes mindezzel kárt okozott a felperesnek.
A Fővárosi Bíróság jogerős ítéletében kötelezte a Dinasztiát a TeleData által követelt kártérítési összeg és a perköltség 15 napon belüli megtérítésére. Kötelezte továbbá a jogsértés abbahagyására, s eltiltotta a további jogsértéstől. Kötelezte arra is, hogy 15 napon belül szolgáltasson adatot a felperesi adatbázis jogellenes felhasználásával kialakított üzleti kapcsolatairól. Ezen túl az alperesnek 15 napon belül saját költségén két országos napilapban nyilvánosságra kell hoznia az ítéletet - közölte a TeleData.
"A bírósági döntés azért is fontos számunkra, mert azt szeretnénk, ha minél kevesebb illegális adatfelhasználó működne az éves szinten mintegy 35 milliárd forint forgalmú direkt marketing piacon" - idézi Bartók Jánost, a TeleData Kft. ügyvezető igazgatóját.
Az ügyvezető hozzátette: az ítélet a gyakorlatban is bünteti a személyes adatok illegális felhasználását a direkt marketingben. Ez nemcsak azért fontos, mert védi üzleti érdekeiket, ezen belül a társaság tulajdonában lévő TeleTárban lévő személyes adatokat, hanem azért is, mert reményeik szerint az ítélet nagyobb védelmet nyújt azoknak az embereknek is, akik hozzájárultak vagy éppen tiltják adataik marketing célú felhasználását.
A TeleData már nem első alkalommal nyert hasonló bírósági perben, és jelenleg is több, megítélésük szerint az adatbázisukat illegálisan, illetve jogsértő módon felhasználó cég ellen folytatnak peres eljárást.
A Magyar Telekom Csoporthoz tartozó TeleData Kft. 1991-ben jött létre. A vállalat a magyarországi távközlési előfizetők adatainak kezelésén, nyomtatott és CD-telefonkönyvek (TeleTár) értékesítésén túl direktmarketing-szoláltatást kínál. A TeleData rendelkezik Magyarország egyik legnagyobb adatbázisával, amely minden eddiginél pontosabb és költséghatékonyabb direkt marketing adatbázis hátteret ad a kis- és középvállalatok, a marketingkommunikációs cégek számára.
Kapcsolódó cikkek
- A Google után a Facebook is kapitulált a német adatvédelmi törvények előtt
- Médiatanács: frekvenciát nyert a katolikus rádió, az NMHH nem kötelezheti az újságírókat információforrásuk felfedésére
- Büntetés a Nokiának a szerzői jogok megsértéséért
- Az adatvédelmi biztos szerint erősíteni kell az adatnyilvánosságot
- Újabb YouTube-os, Ud Zrt.-hez köthető titkosszolgálati hanganyagokat vizsgálnak
- A Iomega Szuperhőse megvédi az Iphone adatokat
- Intenzíven zajlik a vaterás csalás felderítése
- 2011 már a növekedés éve lehet az IKT szektorban
- Karácsonyi csaló a Vaterán és a Teszveszen
- Adatvédelmi tanúsítvány a SAS-nak
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ismét az FT 1000 ranglistán a magyar ServerElite
A ServerElite immár második alkalommal került fel a Financial Times és a Statista által évente összeállított FT 1000 listára, amely Európa leggyorsabban növekvő vállalkozásait rangsorolja. A budapesti székhelyű cég új és használt szerverek forgalmazására, valamint testreszabott IT-megoldásokra szakosodott – és a lista elismeri azokat a vállalatokat, amelyek organikus növekedéssel, külső tőkeinjekció nélkül értek el kiemelkedő árbevétel-bővülést több éven keresztül.
21 év hűség, 1300 autó, egy közös jövő – Az UFleet sztorija
A rendszerváltás után alapított hazai cégek most élik aranykorukat – sok vállalkozás életében aktuálissá vált a generációváltás kérdése. Az alapítók lassan átadják a stafétabotot, és keresik azokat az utódokat, akik képesek továbbvinni azt az értékrendet és tudást, amit évtizedek alatt felépítettek. Ez a váltás azonban jóval többről szól, mint egyszerű vezetőcsere: tudatos, hosszú távú folyamat, amelyben kulcsszerepet játszik a bizalom, a mentorálás és a türelem.
EY-Parthenon: Új márka, egykapus ügyfélélmény
Az EY globálisan egységesíti tranzakciós tanácsadási üzletágát és a vállalati stratégiával foglalkozó EY-Parthenon csapatát, közös márkanév alatt működtetve tovább ezeket a területeket. Ez a lépés az ügyféligényekre reagálva erősíti meg a két terület közötti szinergiákat, és biztosít egységes, integrált tanácsadási élményt. Az új működési modell lehetővé teszi, hogy a vállalatok még komplexebb és összehangoltabb támogatást kapjanak növekedési, fejlesztési vagy stratégiai döntéseikhez. A márka mögött 25 000 szakember dolgozik, 150 országban.
Mi jön a fal után? – Automotive Summit 2025
Ezzel a provokatív kérdéssel indul 2025. május 21-én az Automotive Summit a MOL Campuson. A konferencia az autóipar jövőjét helyezi fókuszba, különös tekintettel arra, milyen szerepet tölthet be Magyarország a globális átalakulásban. A szakértők számos nézőpontból vizsgálják meg az iparág kihívásait és lehetőségeit – a mesterséges intelligencia autóértékesítésben betöltött szerepétől kezdve, az új autógyárak gazdasági hatásán át, egészen a CO₂-kibocsátás jövőjéig.
Új szintre lép az AI innováció: A HONOR és a Google Cloud partnersége
A HONOR, a világ egyik vezető vállalata az AI alapú eszközök ökoszisztémájában, a múlt heti Cloud Next 2025 eseményen ismertette folytatódó együttműködését a Google Cloud-dal, amelynek célja az intelligens eszközök és a felhasználói interakciók terén végzett innovációk határainak feszegetése. Eric Fang, a HONOR terméktervezésért felelős igazgatója elmondta, hogy a két vállalat közötti partnerség már számos felhasználóbarát újítást eredményezett, például a Magic Portal 2.0-t. Az együttműködés most a Google legújabb Gemini nagy nyelvi modelljei (LLM) segítségével lép egy új szintre, és olyan mesterséges intelligencia alapú funkciók fejlesztésére koncentrál, amelyek újradefiniálják a felhasználói élményt.