Megvásárolja az Interware-t a GTS CE
A GTS Central Europe (GTS CE) felvásárolja az Interware-t, ezzel a GTS csoport budapesti szerverközpontjának kapacitása négyszeresére bővül.
Adam Sawicki, a GTS Central Europe vezérigazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: az ügylet a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyásától függ. Az eljárás várhatóan a harmadik negyedév végéig zárul le.
A felek a megállapodás pénzügyi részleteit nem hozták nyilvánosságra.
Az Interware a magyar alternatív távközlési piac szereplője, amely például szerver-, internet- és vezetékestelefon-szolgáltatásokat kínál elsősorban üzleti ügyfelek számára. A cég két adatközpontot működtet Budapest belvárosában összesen 1075 négyzetméteren, ahol 3300 szervert szolgál ki. A GTS Central Europe a közép-európai régióban nyújt integrált telekommunikációs szolgáltatásokat.
Pauer Pál, a GTS-Datanet Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a tranzakcióval a társaság piaci részesedése 7,5 százalék lesz a szerver adatközponti piacon.
A terv az, hogy az Interware meglévő területét további 200 négyzetméterrel bővítsék, s ehhez hasonlóan 150 négyzetméterrel növelik a GTS-Datnet budaörsi szerverterületét is. E két fejlesztéssel mintegy 2.000 négyzetméterre nő a szerverterület.
Pauer Pál elmondta: a tavaly 8,5 millió euró bevételt produkáló, 66 munkatársat alkalmazó Interware-t azért vásárolták meg, mert azt szeretnék, ha a GTS csoport a közép-európai üzleti és nagykereskedelmi távközlési piac meghatározó szereplőjévé válna.
Az Interware-t azért adták el, mert a szerverpiacon való fejlődés nagyon tőkeigényes.
Az adatközponti szolgáltatások iránti egyre növekvő igényt látva a GTS csoport 2010 márciusában jelentette be terjeszkedési terveit a közép-európai régióban. A vállalat jelenleg hét adatközpontot működtet Csehországban, Szlovákiában, Lengyelországban, Magyarországon és Romániában, amelyek összterülete eléri a 6000 négyzetmétert, s több mint 10 000 szerver kiszolgálására alkalmas.
A GTS csoport adatközpont-fejlesztési terveinek következő állomása egy 700 négyzetméteres új prágai adatközpont megnyitása lesz július végén.
A GTS CE árbevétele tavaly elérte a 384,5 millió eurót, míg kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 86 millió euró volt.
Kapcsolódó cikkek
- Stratégiai együttműködést írt alá a spanyol Telefonica és a kínai China Unicom
- Lenovo-NEC egyesülés a láthatáron
- Nőtt az AMD profitja a negyedik negyedévben
- A vártnál jobb eredményeket közölt a Google
- Az Adobe felvásárolta a vezető adatkezelő platformot fejlesztő Demdex vállalatot
- A vártnál gyengébb eredmények a Sony Ericssonnál
- Új leányvállalattal bővíti kínai tevékenységét az Infineon
- Tíz milliárd dollár feletti bevételt vár az eBay
- Új ügyvezető a Ricoh Hungary élén
- A vártnál jobb eredmények az IBM-nél
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
15 év Budapest szolgálatában: Díjat nyert a We Love Budapest csapata
A We Love Budapest szerkesztősége a Csengery Antal-díjat kapta Budapest sokszínűségének, kulturális életének, gasztronómiájának és rejtett értékeinek független és hiteles bemutatásáért, valamint a példaértékű lokálpatriotizmusáért.
Fenntarthatóság a gyakorlatban: A Zyxel Group a világ elitjében
A Zyxel Networks, a biztonságos, mesterséges intelligenciával támogatott felhőalapú hálózati megoldások vezető szereplője bejelentette, hogy a Zyxel Group ismét kiemelkedett a fenntarthatóság iránti elkötelezettségével az S&P Global Sustainability Yearbook 2025-ben. A vállalat a világ több mint 7690 cége közül az iparágának legjobb 5%-ába tartozik, így továbbra is megerősíti elköteleződését a fenntartható gyakorlatok iránt.
Hidrogén- és e-üzemanyagok tanúsítása új megoldással
A Schneider Electric és az Atmen együttműködésének köszönhetően a hidrogén- és e-üzemanyagok gyártói gyorsabban és egyszerűbben juthatnak hozzá a zöld tanúsítványokhoz. A két vállalat közösen egy szabványosított megoldást dolgoz ki a PtX iparágak fenntarthatósági követelményeinek teljesítése érdekében.
Női példaképek a digitális gazdaságban
Harmadik alkalommal díjazták a 40 év feletti női példaképeket a digitális gazdaság területén, a pályázatot az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége és a Women in Technology Hungary Egyesület (WiTH) hirdette meg. A díjra gazdasági társaságok és különböző szervezetek jelölték azokat a női kollégáikat, akik kiemelkedő eredményeikkel és munkásságukkal hozzájárulnak a digitális gazdaság és technológia fejlődéséhez. Ezzel nemcsak az ő tevékenységüket ismerik el, hanem azt is, hogy példaképként szolgálhatnak a fiatalabb generáció számára, és bemutathatják a 40 év feletti női munkavállalók értékeit és lehetőségeit. Az "Inspiráló női vezetők" kategóriában Rakó Ágnes, a KPMG tanácsadási üzletágának társvezetője nyerte el a díjat.
Kerek Dániel irányítja a Schneider Electric európai gyárainak fejlesztéseit
Kerek Dánielt a Schneider Electric „GSC Europe Electronics Cluster” részlegénél a folyamatos fejlesztésekért felelős vezetővé nevezték ki. A magyar szakember az új pozíciójában a klaszterhez tartozó hét európai gyár működésének hatékonyságát támogató fejlesztéseken dolgozik.