E-mail jelszavakat is gyűjtött a Google utcanézegetője

MTI Sajtóadatbank, 2010. június 22. 08:45

A Google utcanézegető (Street View) alkalmazásának létrehozásakor a nem titkosított vezeték nélküli (Wi-Fi) hálózatokról olyan személyes adatokat is regisztráltak, mint például az e-mailekhez tartozó jelszavak - derül ki a francia informatikai és szabadságjogok országos bizottságának (CNIL) jelentéséből.

A CNIL a múlt hónapban indított vizsgálatot a Google ellen, miután az amerikai informatikai óriásvállalat május 14-én bejelentette, hogy az utcanézeteket rögzítő, kamerákkal felszerelt járműveik "véletlenül" a titkosítás nélküli Wi-Fi hálózatokról is rögzítettek adatokat. Ekkor a Google még csak azt közölte, hogy a személyes adatforgalmaknak mindössze egy töredékét csípte el, azonban ez a töredéknek nevezett adatmennyiség a nagysebességű hálózatok esetében már nem elhanyagolható.

 Alex Turk, a CNIL elnöke elmondta, hogy a Google június 4-én bocsátott a rendelkezésükre két, adatokkal teli merevlemezt, illetve biztonságos hozzáférést a cég adattároló szervergépeihez – olvasható a BBC hírportálján. Turk szerint a vizsgálat még folyamatban van, de már most látható, hogy az elcsípett információk között a személyiségi jogok védelme alá tartozó adatok is vannak, többek között e-mail jelszavak és -részletek különböző elektronikus levelezésekből.

 A CNIL várhatóan szeptemberre végez majd az adatok elemzésével, és ekkora tudják eldönteni, hogy a Google hogyan és milyen mértékben sértette meg a személyiségi jogokat.

 

Kulcsszavak: jog Google adatvédelem

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A nyár színei a PC-d házán – The Tower 300 új színváltozatokban

A prémium PC-hardvermegoldásairól ismert Thermaltake bemutatta népszerű The Tower 300 mikro toronyházának két új, stílusos árnyalatát: a Matcha Plumot és a Peach Fuzzt. 

2025. április 28. 18:49

Kiberbiztonság 2025: Új kihívások és stratégiai válaszok a digitális térben

A digitális környezet robbanásszerű fejlődése – különösen a mesterséges intelligencia térnyerése – alapjaiban változtatja meg mindennapjainkat és munkakörnyezetünket.

2025. április 28. 13:25

Forradalom a kiberbiztonságban: új MI-megoldás az ipari hálózatok védelmére

Az ipari termelés digitalizációja jelentősen gyorsította és hatékonyabbá tette a gyártási folyamatokat, ugyanakkor új sebezhetőségeket is teremtett: a kibertámadások veszélye mára komoly fenyegetést jelent. Egy-egy támadás leállíthatja a termelést, üzleti titkokat szivárogtathat ki, vagy akár egy teljes üzem működését is megbéníthatja. 

2025. április 28. 09:57

Erős évet zárt a ViVeTech

A Budapesti Értéktőzsde Xtend piacán jegyzett ViVeTech Nyrt. nettó árbevétele a 2024-es üzleti évben 24 százalékkal emelkedett, és megközelítette az 1,4 milliárd forintot, szemben a 2023-ban elért 1,1 milliárd forintos értékkel. A társaság adózott eredménye ezzel párhuzamosan 95 százalékkal, 66,2 millió forintról 128,8 millió forintra bővült – derül ki a vállalat frissen közzétett, a magyar számviteli szabályok szerint elkészített, nem konszolidált éves beszámolójából.

2025. április 27. 13:58

Intelligens ipari switchek extrém környezetekhez

A LevelOne új, intelligens, gigabites switch-ekkel erősíti nagy teljesítményű hálózati termékcsaládját, melyet kifejezetten olyan helyszínekre terveztek, ahol kiemelkedő teljesítményre és megbízhatóságra van szükség. A Hilbert sorozatba tartozó ipari switchek már elérhetők PoE (Power over Ethernet) és SFP támogatással, illetve ezek nélkül is – az adott felhasználási környezettől függően 5-től egészen 28 gigabites portszámig.

2025. április 25. 13:06

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Blokklánc vs. AI: Melyik technológia alakítja át gyorsabban a globális munkaerőpiacot?

2025. április 28. 16:57

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43