Készlethiánnyal indult a 4G iPhone nemzetközi bemutatója
Készlethiánnyal kezdődött az Apple legújabb, negyedik generációs telefonjának világpremierje. A Japánban, Németországban, Franciaországban, Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban csütörtöktől kapható 4G iPhone-ra egy nap alatt 600 ezer előrendelést regisztráltak.
Az új Apple-kütyüt az időeltolódás miatt elsőként a tokiói vásárlók vehették át. Az előrendeléses és az utcáról betérő vásárlókat külön sorokba állították. A japán fővárosban várakozó ötszáz vásárlóhoz képest Londonban már ezrek álltak sorban a - bemutató miatt korábban, már reggel hétkor kinyitó – márkakereskedők előtt.
Az Apple és a kaliforniai vállalattal szerződésben álló mobilszolgáltatók korábban jelezték, hogy a rendkívüli érdeklődés miatt készleteik erősen korlátozottak. Ráadásul az Apple szerdán közölte, hogy a fehér változat gyártási problémák miatt július második feléig biztosan nem lesz kapható.
Elemzők szerint a június 26-án záruló negyedévben az Apple az előző és az új modellekkel együtt összesen 8,1 millió darabos iPhone-eladással büszkélkedhet. Ez a mennyiség a következő negyedévben akár 12 millióra is emelkedhet, ha a keresletnek megfelelően a gyártásnak is sikerül felvennie az iramot.
Az iPhone 3GS tavalyi megjelenésekor három nap alatt elfogyott egymillió darab az új készülékből, ezzel az eredménnyel az Apple könyvelheti el az eddigi legsikeresebb okostelefon-debütálást.
Az áprilisban bemutatott iPad is rendkívüli ütemben fogy, az új táblagépből május végéig 2 milliót értékesítettek, június 21-én a hárommilliós határt is átlépték, miközben a készülék iránt folyamatosan élénk a kereslet.
Kapcsolódó cikkek
- A Vodafone Magyarországon is forgalmazza az iPhone 4-et
- Engedett az Apple: javítási garancia az összes uniós országában
- Ősszel már a Vodafone és a Telenor is árusítja az iPhone 4-et
- Kirúgták az iPhone 4 vezető tervezőjét
- Késik a fehér iPhone 4
- Az Apple beismerte az iPhone 4 hibáját
- Máris pereskednek az iPhone-4 miatt
- Itt vannak az első iPhone-reklámok
- Firefox Home iPhone-ra
- iPhone 4: Mennyi haszna van az Apple-nek egy telefonon?
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új szintre lép az AI innováció: A HONOR és a Google Cloud partnersége
A HONOR, a világ egyik vezető vállalata az AI alapú eszközök ökoszisztémájában, a múlt heti Cloud Next 2025 eseményen ismertette folytatódó együttműködését a Google Cloud-dal, amelynek célja az intelligens eszközök és a felhasználói interakciók terén végzett innovációk határainak feszegetése. Eric Fang, a HONOR terméktervezésért felelős igazgatója elmondta, hogy a két vállalat közötti partnerség már számos felhasználóbarát újítást eredményezett, például a Magic Portal 2.0-t. Az együttműködés most a Google legújabb Gemini nagy nyelvi modelljei (LLM) segítségével lép egy új szintre, és olyan mesterséges intelligencia alapú funkciók fejlesztésére koncentrál, amelyek újradefiniálják a felhasználói élményt.
Extrém fényviszonyok, művészi fotók – A Xiaomi 15 Ultra kamerarendszerével ez lehetséges!
A Xiaomi 15 sorozattal a Xiaomi új dimenzióba emeli az okostelefonok képalkotási képességeit. A csúcsmodell Xiaomi 15 Ultra és az erőteljes alapváltozat, a Xiaomi 15 egyaránt arra ösztönzi a profi és hétköznapi felhasználókat, hogy művészi szinten örökítsenek meg pillanatokat, még a legextrémebb fényviszonyok között is.
A Viber belép a társkeresés világába – Itthon is elérhető a Viber Dating
A Rakuten Viber bejelentette, hogy elérhetővé vált a korai regisztráció a Viber Dating nevű új funkcióra, amely izgalmas lehetőséget kínál azoknak a felhasználóknak, akik nyitottak az ismerkedésre. Ez az újítás tovább bővíti a Viber szuperalkalmazásként működő ökoszisztémáját, lehetővé téve a társkeresést közvetlenül az alkalmazáson belül. Magyarország ezzel csatlakozik a Fülöp-szigetek, Szerbia, Bosznia, Bulgária és Ukrajna mellé, ahol a felhasználók már kipróbálhatják a Viber Dating szolgáltatást.
Űrből jön a térerő: a Starlink forradalmasítja a mobilkommunikációt
Elon Musk űripari cége, a SpaceX új szintre emeli a mobilkommunikációt: a Starlink „Direct to Cell” szolgáltatásával hamarosan bárki küldhet SMS-t vagy kezdeményezhet hívást műholdon keresztül, akár egy szimpla okostelefonról. Mégpedig úgy, hogy ehhez nem kell torony, térerő vagy extra hardver.
Nem csak egy gomb – belépés az AI-alapú mobilélmény világába
A HONOR 400 Lite új szintre emeli a mobilfotózást a mesterséges intelligenciával vezérelt kameragombjával. Egy érintés – és a pillanat életre kel. Legyen szó gyors kattintásról vagy hosszabb nyomva tartásról, a kreatív lehetőségek világa azonnal megnyílik előtted. Ez az innovatív megoldás ötvözi az intelligens képfeldolgozást az egyszerű, intuitív vezérléssel.