Másfélmillió iPhone fogyhatott az első napon
Másfélmillió iPhone fogyhatott a készülék világpremierjének első napján, azaz a negyedik generációs telefon minden eddigi bemutatót fölülmúlva teljesített - derül ki az Oppenheimer elemzőcég számításaiból.
Az iPhone 3GS tavalyi megjelenésekor a telefonból három nap alatt értékesítettek egymillió darabot. A Japánban, Németországban, Franciaországban, Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban csütörtöktől kapható 4G iPhone korlátozott számban és csak a fekete változatban kapható.
A számtalan ötletes megoldást tartalmazó készülék egyik forradalmi újdonságaként harangozták be az antennaként szolgáló saválló lemezből készült keretet, amely azonban nem úgy viselkedik, mint azt a tervezők várták. Az első iPhone használók szerint a készülékkel térerő problémák vannak, és a hiba akkor jelentkezik, ha tenyérbe fogják a készüléket.
Steve Jobs, az Apple vezérigazgatója személyesen válaszolt az egyik panaszos levére. A megoldás mindössze annyi, hogy a 4G iPhone-t a megszokottól eltérően kell tartani. A vételi problémák ugyanis akkor jelentkeznek, ha telefonálás közben a bal kézben tartott készülék bal alsó feléhez érnek.
Az Apple közleménye szerint nincs szó hibáról, mert minden kézben tartott mobiltelefonnál van valamennyi jelgyengülés. A panaszosoknak mindössze azt tanácsolják, hogy - a telefonálási szokások változtatása mellett - vásároljanak műanyagból vagy szilikonból készült sarokvédőt.
Kapcsolódó cikkek
- A Vodafone Magyarországon is forgalmazza az iPhone 4-et
- Engedett az Apple: javítási garancia az összes uniós országában
- Ősszel már a Vodafone és a Telenor is árusítja az iPhone 4-et
- Kirúgták az iPhone 4 vezető tervezőjét
- Késik a fehér iPhone 4
- Az Apple beismerte az iPhone 4 hibáját
- Máris pereskednek az iPhone-4 miatt
- Itt vannak az első iPhone-reklámok
- Firefox Home iPhone-ra
- iPhone 4: Mennyi haszna van az Apple-nek egy telefonon?
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Strapabíró mobilmegoldások a jövő munkakörnyezetéhez
A Samsung legújabb strapabíró eszközei, a Galaxy XCover7 Pro és a Galaxy Tab Active5 Pro olyan szakemberek igényeit célozzák meg, akik gyors tempójú, gyakran zord munkakörnyezetben dolgoznak. A vállalat az eddigi tapasztalataira építve olyan készülékeket alkotott, amelyek megbízható teljesítményt, fejlett biztonságot és hatékony munkavégzést kínálnak – akár irodában, akár terepen használják őket.
Ultraszéles élmény, kompromisszumok nélkül
A Philips legújabb gaming monitora, az Evnia 34M2C5501A, a 34 hüvelykes, ultraszéles kijelzőjével bővíti az Evnia 5000 sorozatot. A széria korábbi tagjai, a 27 hüvelykes 27M2C5501 és a 32 hüvelykes 32M2C5501 modellek már tavaly év végén bemutatkoztak – most pedig érkezik a sorozat legújabb, még nagyobb élményt kínáló darabja.
A stílus találkozása a technológiával: új árnyalatokban ragyognak a Thermaltake ventilátorok
A prémium PC-hardvermegoldásairól ismert Thermaltake négy új színt mutatott be a CT EX ARGB Sync és CT EX Reverse ARGB Sync PC-ventilátor modellekhez: Racing Green, Gravel Sand, Bumblebee és Pink árnyalatokkal. A vállalat továbbra is ötvözi a modern technológiát a stílusos megjelenéssel, lehetőséget adva a felhasználóknak arra, hogy egyedivé tegyék gépüket.
Zyxel: AI-alapú védelem, zéró kompromisszummal
A Zyxel Networks, a biztonságos és mesterséges intelligenciával támogatott felhőalapú hálózati megoldások egyik vezető szolgáltatója, bejelentette az USG FLEX H sorozatú tűzfalainak megújítását. Az új sorozat célja, hogy a kis- és középvállalkozások (KKV-k), valamint a menedzselt szolgáltatók (MSP-k) számára egyszerűbbé és átláthatóbbá tegye a hálózati biztonság kezelését. A frissített modellek alapvető, beépített védelmet kínálnak, és háromszorosára növelt egységesített fenyegetéskezelési (UTM) teljesítménnyel rendelkeznek.
Teljesítmény kompromisszumok nélkül: Két új G4 monitorral frissít az AGON by AOC
Az AOC GAMING CU34G4Z egy 34 hüvelykes (86,4 cm), ívelt, ultraszéles monitor 240 Hz-es frissítési rátával, míg a 25G4SXU egy 24,5 hüvelykes (62,2 cm) kijelző, amelyet kifejezetten esport játékosoknak terveztek, és villámgyors, akár 300 Hz-es képfrissítést kínál (310 Hz-ig túlhúzható). Mindkét modell a versenyszerű játékhoz szükséges magas teljesítményt biztosítja, prémium árcímke nélkül.