Lekörözte a Chrome a Safari-t a tengerentúlon

Milkovits Gábor, 2010. június 29. 09:11

A StatCounter piackutató adatai szerint a múlt héten először az amerikai felhasználók magasabb hányada használta a Google Chrome böngészőjét, mint az Apple Safari-t.

A múlt heti mutatók alapján a Chrome-mal az amerikaiak 8,97 százaléka böngészett az interneten, míg a Safari részesedése csupán 8,88 százalék volt. Miközben ez nemrég még nagyjából fordítva volt, a Microsoft Internet Explorer 52 és a Firefox 28,45 százaléka nem mutatott sok elmozdulást az előző hetekhez képest. Az alig kétéves Chrome sikere mindenképpen lenyűgöző, ha belegondolunk, hogy a Safari már 2003 óta jelen van a piacon és egy olyan cég áll mögötte, mint az Apple. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy a Safari az utóbbi idők nyitása ellenére még mindig egy elsősorban a Mac gépekre optimalizált böngésző, miközben a Chrome kezdettől fogva több platformon, például az okostelefonos Android mellett Windows-on is hozzáférhető. Nem véletlen, hogy a Safari Amerikán kívül sosem tudott igazán tért nyerni, hiszen ehhez a Mac számítógépek hasonlóan stabil piaci részesedésére lenne szükség világszinten.

A Chrome további sikere szempontjából elsődleges fontosságú lehet, hogy hogyan szerepel majd a Google azonos névre hallgató operációs rendszere, amely várhatóan az ősszel érkezik. Az erőteljesen web-alapú platformtól igencsak sokat vár a Google, hiszen a rendszer elterjedése nagyban növelheti a cég online szolgáltatáscsomagjának népszerűségét. Eközben persze a Microsoft is nagyszabású internetes terveket szövöget, amelynek egyik első érzékelhető termékei a hamarosan végre valóban online formában is elérhető Office alkalmazások lesznek.
 

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új szövetség a vállalati kiberbiztonságért: az IVSZ csatlakozik a KiberPajzshoz

A digitális tudatosság kulcsfontosságú a kis- és középvállalkozások számára. A technológiai fejlődés üteme mellett a kiberfenyegetések is egyre összetettebbé váltak, ezért elengedhetetlen, hogy a vállalkozások folyamatosan kövessék a biztonsági trendeket és felkészülten reagáljanak a potenciális veszélyekre. Az IVSZ a KiberPajzs programhoz való csatlakozásával azt a célt tűzte ki, hogy a hazai vállalkozások hatékonyabban védekezhessenek a digitális csalások, vagyis a business fraud ellen.

2025. november 14. 14:53

Tízből két vásárló már részletre veszi felújított telefonját a Rejoy.hu-n

A Rejoy.hu idei Black Friday kampányának első hetében a Klarna bevezetésével tízszeresére nőtt a felújított mobil eszközöket részletre vásárlók aránya: a vásárlók közel 20%-a élt a lehetőséggel. A legtöbben garanciával kínált okostelefont rendelnek, közülük a két, három és négy éves iPhone-modellek, különösen a Pro és Pro Max változatok a legnépszerűbbek.

2025. november 14. 13:15

QNAP a Pwn2Own Ireland-en: új szintre emelt kiberbiztonság

A QNAP Systems, Inc., a számítási, hálózati és adattárolási technológiák egyik vezető fejlesztője idén is részt vett az írországi Corkban megrendezett Pwn2Own Ireland versenyen. A Zero Day Initiative (ZDI) által szervezett Pwn2Own a kiberbiztonsági világ egyik legjelentősebb eseménye, ahol elismert kutatók vizsgálják a széles körben használt eszközök nulladik napi sebezhetőségeit a globális kiberbiztonság erősítése érdekében.

2025. november 14. 11:46

Munkaállomás a zsebedben – produktivitás bárhol, bármikor

Bemutatjuk a Note Air5 C-t – a Note sorozat legújabb tagját, amelyet alkotóknak és teljesítményorientált felhasználóknak terveztek. A Note Air4 C sikereire építve ez a modell új szintre emeli a hatékonyságot: integrált pogo pin csatlakozóival zökkenőmentesen kapcsolódik a billentyűzethez, miközben az Android 15 rendszer modern élményt kínál a jegyzetelés, adatmegjelenítés és könnyed irodai munka terén.

2025. november 11. 19:35

Professzionális hűtés kompromisszumok nélkül

A Thermaltake elérhetővé teszi az AW360/420 AIO-folyadékhűtéseket és a WAir processzorhűtőt, két csúcsteljesítményű hűtési megoldást, amelyek kifejezetten modern munkaállomásokhoz készültek. A hűtők ideálisak nagy terhelésű feladatokhoz, például 3D-rendereléshez, AI-számításokhoz, CAD-tervezéshez és big data elemzéshez, biztosítva a stabil teljesítményt és az alacsony zajszintet folyamatos használat mellett.

2025. november 11. 14:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Ericsson Budapesten építi a jövő hálózatait

2025. november 12. 16:37

Újra a csúcson: MagyarBrands díjat kapott a Magyar Logisztikai Egyesület

2025. november 10. 09:59

Túlélni a zsarolóvírust – hogyan lehet a kiberreziliencia versenyelőny?

2025. november 4. 13:35

Még van idő! Újra nyitva a nevezés Az Év Honlapja díjra!

2025. november 1. 12:01