Az Apple beismerte az iPhone 4 hibáját

Milkovits Gábor, 2010. július 3. 08:33

Az Apple hivatalos közleményben elismerte, hogy az új iPhone 4 mobiltelefonok hibásan jelzik a hálózati jelerősséget, ugyanakkor tagadja, hogy a készülék vételi képességei rosszabbak lennének más mobiltelefonokénál.

Gyakorlatilag rögtön a piaci premier napján több felhasználó is panaszkodott arra, hogy ha az iPhone 4-et bizonyos módokon tartják a kezükben, a kapcsolat beszélgetés közben megszakad. Történik ez úgy, hogy a kijelzőn lévő ábra nem jelez vételi problémákat. Az Apple szerint a probléma nem magával a vétellel van, hanem azzal, hogy a készülék egy hiba folytán rosszul méri föl a mobilhálózati jel erősségét, és ezáltal túlbecsülve jelöli azt a képernyőn. Vagyis a cég szerint nem készülék antennájával van a hiba, hanem a kapcsolat megszakadásakor a felhasználók valószínűleg éppen olyan helyen tartózkodnak, ahol gyenge a hálózat, ugyanakkor az iPhone ezt tévesen méri föl és jelzi ki. A vétel kisebb-nagyobb gyengülése pedig a közlemény alapján minden mobiltelefonnál előfordul abban az esetben, ha a telefonáló más szögben tartja, illetve jobban kezébe szorítja a készüléket.

Az Apple-t még mentheti az a körülmény is, hogy valóban igen gyakoriak a panaszok az iPhone-t Amerikában forgalmazó AT&T mobilszolgáltató által biztosított hézagos lefedettség miatt, más készülékek esetében is. A gyártót egyébként már többen is beperelték az antenna-probléma miatt, kérdés, hogy valóban találnak-e majd bizonyítékot a műszaki hibára. Az Apple mindenesetre ígéretet tett arra, hogy a hibás hálózati jelszint-értékelő megoldást kijavítja, és ehhez nem lesz szükség visszahívásra, hanem szoftverfrissítéssel megoldható.
 

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új szintre lép az AI innováció: A HONOR és a Google Cloud partnersége

A HONOR, a világ egyik vezető vállalata az AI alapú eszközök ökoszisztémájában, a múlt heti Cloud Next 2025 eseményen ismertette folytatódó együttműködését a Google Cloud-dal, amelynek célja az intelligens eszközök és a felhasználói interakciók terén végzett innovációk határainak feszegetése. Eric Fang, a HONOR terméktervezésért felelős igazgatója elmondta, hogy a két vállalat közötti partnerség már számos felhasználóbarát újítást eredményezett, például a Magic Portal 2.0-t. Az együttműködés most a Google legújabb Gemini nagy nyelvi modelljei (LLM) segítségével lép egy új szintre, és olyan mesterséges intelligencia alapú funkciók fejlesztésére koncentrál, amelyek újradefiniálják a felhasználói élményt.

2025. április 17. 16:41

Extrém fényviszonyok, művészi fotók – A Xiaomi 15 Ultra kamerarendszerével ez lehetséges!

A Xiaomi 15 sorozattal a Xiaomi új dimenzióba emeli az okostelefonok képalkotási képességeit. A csúcsmodell Xiaomi 15 Ultra és az erőteljes alapváltozat, a Xiaomi 15 egyaránt arra ösztönzi a profi és hétköznapi felhasználókat, hogy művészi szinten örökítsenek meg pillanatokat, még a legextrémebb fényviszonyok között is. 

2025. április 17. 14:56

A Viber belép a társkeresés világába – Itthon is elérhető a Viber Dating

A Rakuten Viber bejelentette, hogy elérhetővé vált a korai regisztráció a Viber Dating nevű új funkcióra, amely izgalmas lehetőséget kínál azoknak a felhasználóknak, akik nyitottak az ismerkedésre. Ez az újítás tovább bővíti a Viber szuperalkalmazásként működő ökoszisztémáját, lehetővé téve a társkeresést közvetlenül az alkalmazáson belül. Magyarország ezzel csatlakozik a Fülöp-szigetek, Szerbia, Bosznia, Bulgária és Ukrajna mellé, ahol a felhasználók már kipróbálhatják a Viber Dating szolgáltatást.

2025. április 17. 13:10

Űrből jön a térerő: a Starlink forradalmasítja a mobilkommunikációt

Elon Musk űripari cége, a SpaceX új szintre emeli a mobilkommunikációt: a Starlink „Direct to Cell” szolgáltatásával hamarosan bárki küldhet SMS-t vagy kezdeményezhet hívást műholdon keresztül, akár egy szimpla okostelefonról. Mégpedig úgy, hogy ehhez nem kell torony, térerő vagy extra hardver. 

2025. április 15. 20:32

Nem csak egy gomb – belépés az AI-alapú mobilélmény világába

A HONOR 400 Lite új szintre emeli a mobilfotózást a mesterséges intelligenciával vezérelt kameragombjával. Egy érintés – és a pillanat életre kel. Legyen szó gyors kattintásról vagy hosszabb nyomva tartásról, a kreatív lehetőségek világa azonnal megnyílik előtted. Ez az innovatív megoldás ötvözi az intelligens képfeldolgozást az egyszerű, intuitív vezérléssel.

2025. április 15. 19:37

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12