A netezők kétharmada kevesebb időt tölt tévézéssel, mint a világháló böngészésével

A Canada.com számára készített, 2009 novembere és 2010 januárja között végzett kutatás alapján úgy tűnik, hogy minden vizsgált országban az internetezők körében a televízió elveszítette vezető szerepét.
A felmérésben 24 ezer internetező vett részt, akiket az internetezési és televíziónézési szokásaikról kérdeztek. A 23 ország mindegyikében meghaladja az 50 százalékot azon internetezők aránya, akik több időt fordítanak a világhálóra, mint a tévére.
A legalacsonyabb arány Belgiumban található, ahol a kutatásban részt vevő internetezőknek mindössze 55 százaléka nyilatkozott úgy, hogy több időt tölt a net előtt, mint a tévével. A legmagasabb, 89 százalékos arányt pedig Kínában mérték.
Magyarország a középmezőnyben szerepel, a 67 százalékos arány mindössze csak egy százalékkal marad el a világátlagtól.
Az élmezőny további országai: Oroszország 87, Törökország és Japán 77, valamint India 76 százalékkal. A lista alján a már említett Belgium mellett Kanada 57, Franciaország 58, Németország és Hollandia 59, Mexikó illetve Nagy Britannia 61 százalékkal található.
Az eredmények első ránézésre meglepőnek tűnhetnek, mert az internet kapcsán gyakran fejletlenebbnek tekintett országok sok esetben előkelőbb helyen végeztek, míg az internet szempontjából éllovasoknak tartott országok jó része átlagon alul teljesített.
Ennek az az oka, hogy az internetpenetráció szoros kapcsolatot mutat az internetezéssel eltöltött átlagos idővel. Egy alacsony internet-elterjedtséggel rendelkező országban az internetezők között arányaiban jóval több az olyan felhasználó, aki munkavégzésre is használja a világhálót, így értelemszerűen több időt tölt el online, mint tévénézéssel.
Minél magasabb az internet elterjedtsége egy adott országban, annál valószínűbb, hogy a világhálót ritkábban és jellemzően kikapcsolódásra használó felhasználók nagyobb tömegben találhatók a mintában.
A kutatók szerint az internettel eltöltött átlagos idő várhatóan nőni fog a jövőben. A felmérést megrendelő Kanadában például 15 év után 2010 áprilisában haladta meg először az internetezéssel töltött átlagos idő a tévézést. Az átlag kanadai heti 18 órát töltött el online és 16,9 órát tévézéssel.
A magyarok átlagosan napi négy óránál is többet szánnak tévézésre. Az viszont kevéssé köztudott, hogy az átlag magyar internetező közel 3,5 órát tölt naponta az internet előtt.
A legfrissebb felmérésből pedig kiderül, hogy a világhálót használó magyarok kétharmada többet netezik, mint tévézik. A számok ismeretében mindez csak úgy lehetséges, hogy a magyar netezők kevesebbet tévéznek, mint a nem internetező társaik.
Kapcsolódó cikkek
- HWSW-konferencia annak, aki nemcsak nézi, hanem csinálja is a tévét
- A nyereményjátékoknál szívesen adjuk ki magunkat
- Tavaly december végén 1,658 millió digitálistelevízió-előfizetés volt hazánkban
- Gyakorlati tudással még értékesebb lenne a magyar diploma
- Feljövőben a digitális videótárak
- 70 millió forintos támogatás közösségi rádiók és televíziók számára
- Tavaly novemberben tovább nőtt a digitálistelevízió-előfizetések száma hazánkban
- Sportklub a T-Home-nál
- Újabb integrált ajánlatok a T-Home és a T-Mobile kínálatában
- Terjed a digitális földfelszíni tévézés
Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A jövő egészségfigyelése a csuklón és az ujjbegyen: itt a HUAWEI új TruSense fejlesztése
A Huawei egészség- és fitnesztechnológiai ökoszisztémája új mérföldkőhöz érkezett: a vállalat legújabb innovációja, a HUAWEI TruSense System most egy elosztott szuperérzékelő modullal bővül. Ez a fejlesztés a 2024-ben bevezetett rendszer lehetőségeit bővíti, új távlatokat nyitva a tudományosan megalapozott, átfogó egészségmonitorozás terén.
Már LG okostévéken is elérhető az Xbox alkalmazás
Az LG Electronics (LG) bejelentette, hogy a várva várt Xbox alkalmazás mostantól elérhető számos LG okostévén, így a játékosok közvetlenül nagyképernyős készülékeiken streamelhetik kedvenc Xbox játékaikat. A funkció több mint 25 országban* – köztük Magyarországon is – elérhető, és lehetővé teszi, hogy a felhasználók felhőn keresztül hozzáférjenek a legújabb indie címekhez, valamint a népszerű AAA játékokhoz.
A TCL újabb nemzetközi sikereket aratott
A TCL, a szórakoztatóelektronikai iparág egyik meghatározó szereplője – és a világ első számú márkája az ultranagy képernyős, Mini LED és Google TV szegmensekben – büszkén jelenti be, hogy 17 rangos nemzetközi design díjat nyert el. Ezek között 10 iF Design Award és 7 Red Dot Product Design Award is szerepel, amelyek visszaigazolják a vállalat elkötelezettségét a prémium minőség, az emberközpontú gondolkodás és a fenntarthatóság mellett.
Vidd magaddal a zenét – Ismerd meg a PartyKing1 hangfalcsaládot
A LAMAX PartyKing1 termékcsalád a zene és a mobilitás tökéletes egyensúlyát kínálja. Ezek a kompakt, könnyen hordozható Bluetooth hangfalak lenyűgöző hangteljesítménnyel érkeznek, hogy bármilyen alkalmat felejthetetlenné tegyenek. A háromféle modell – 80, 100 és 200 wattos teljesítménnyel – minden igényt lefed, legyen szó otthoni filmezésről, baráti összejövetelről vagy akár szabadtéri buliról.
Zöld tanúsítvány, tiszta technológia – A Samsung tovább csökkenti ökológiai lábnyomát
A Samsung 2025-ös TV-, monitor- és hangprojektor kínálatából mintegy 80 modell érdemelte ki a TÜV Rheinland Product Carbon Reduction és Product Carbon Footprint tanúsítványait. A német székhelyű, világszerte elismert tanúsítószervezet elismerése a vállalat fenntarthatóság iránti elkötelezettségét igazolja. Ez már az ötödik egymást követő év, hogy a Samsung prémium termékvonalai – köztük a Neo QLED 8K és Neo QLED modellek – megkapták ezt a minősítést, megerősítve a cég folyamatos erőfeszítéseit a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése érdekében.